2024. április 19., péntek

Jócskán nőtt a rendőrök és katonák elleni erőszak tavaly a magyar-szerb határszakaszon

A magyar rendőrség egyik legnagyobb kihívása volt tavaly is az egyre növekvő és egyre erőszakosabbá váló embercsempészet elleni küzdelem. A statisztikák szerint 2022-ben 167 százalékkal nőtt az embercsempész bűncselekmények száma, 1697 ügyben indítottak nyomozást. Az illegális migránsok száma 120 százalékkal nőtt, tavaly összesen 269 254-en lépték át az ország határait – hangzott el a Duna Televízió Kékfény című, hétfő este sugárzott műsorában.

Kuczik János rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes azt közölte, korábban inkább a kerítést próbálták átvágni, vagy alagutakat fúrtak az embercsempészek és a migránsok, de tavaly már más módon is próbálkoztak. A módszer az, hogy kisebb-nagyobb csoportokban érkeznek a biztonsági határzárhoz Szerbia irányából, és kövekkel, botokkal dobálják meg a határőrizetet ellátókat, közben onnan pár száz méterre létrák segítségével jutnak át a kerítésen.

A határ mellett fokozódik az erőszak, egyre többször kerülnek elő fegyverek, tavaly legalább száz alkalommal hallottak a rendőrök lövéseket Szerbia irányából, tizenkét alkalommal pedig a rendőrök, vagy a katonák előtt adtak le figyelmeztető lövéseket a csempészek. A magyar-szerb szakaszon tavaly 310 százalékkal nőtt a rendőrök és katonák elleni erőszak, a 485 támadás során 12 rendőr és 30 katona sérült meg, 210 jármű rongálódott meg.

A műsorban felidézték, tavaly augusztus 1-jén kezdődött meg a határvadászok toborzása, év végig csaknem 2600-an jelentkeztek a határvadász ezredbe, és december 31-ig 924-en meg is kezdték a szolgálatot.

A rendőrség munkáját a honvédség és a polgárőrség is segítette tavaly a határon, de osztrák, szlovák, cseh és török kontingensek is részt vettek a magyarországi határőrizetben. Azzal, hogy idén január 1-vel Horvátország csatlakozott a schengeni övezethez, megszűnt az állandó rendőri ellenőrzés a magyar-horvát határszakaszon. Az itt dolgozó állomány munkájára a rendőrkapitányságokon számítanak, illetve azzal, hogy a határon megszűnt az ellenőrzés, a hangsúly átkerült a mélységi ellenőrzésre.

Nyitókép: Archív fotó (police.hu)