2024. április 20., szombat

A modern művészet szolgálatában

Tizennégy hatvan év feletti önkéntes segíti a szabadkai Kortárs Galéria munkáját

A szabadkai Kortárs Galéria az elmúlt évben, november 22-én indította meg a Klub 60+ programját, melynek keretében idős személyek önkéntes alapon vehetnek részt az intézmény munkájában. A program részleteit írásos megkeresésünkre Szalma Viktória, a Kortárs Galéria igazgatója mutatta be lapunk számára.
„Olyan hatvan év feletti személyek számára hirdettük meg ezt a lehetőséget, akik szívesen vettek volna részt, önkéntes alapon, a galéria látogatóival való kommunikációban. Tulajdonképpen ez volt a jelentkezés egyetlen feltétele, de fontosnak tartottuk, hogy akik erre a különleges kihívásra vállalkoznak, rendelkezzenek egy adag természetes kíváncsisággal, érezzenek magukban nyitottságot és tudásszomjat a művészet iránt” – ismertette a jelentkezés feltételeit Szalma Viktória, és hozzátette, hogy jelenleg 14 önkéntes vesz részt a programban, heti kétórás beosztásban.
Az intézmény vezetője azt is részletesen ismertette, hogy a program résztvevőinek milyen feladatai vannak az intézményben.
„Önkénteseink, a program indulásakor, egy-egy előadás formájában, megismerkedtek a Raichle-palota és a galéria történetével, illetve minden új kiállítás előtt, kollégáink felvilágosítást adnak számukra a tárlat anyagára, a kiállító művészre vonatkozóan. A Klub 60+ tagjai pedig a megszerzett tudással segítik, tájékoztatják a látogatókat. Igazán remek csapat állt össze, önkénteseink magukénak érzik a galériát, amelyről mi sem tanúskodik jobban, mint az, hogy intézményünk minden rendezvényén részt vesznek, érdeklődéssel hallgatják az előadásokat, a tárlatvezetéseket. A látogatók is igen hálásak az önkénteseink nyújtotta figyelmességért, a hozzáadott információkért, amelyek által teljesebb képet kaphatnak akár az épületről, akár egy-egy tárlatról. A Klub 60+ tagjai új színt hoztak a galériába a közönségkapcsolatok terén, mi pedig köszönjük és nagyra értékeljük a szándékot, a lelkesedést és a szabadidejüket, amelyet nálunk töltenek!” – mutatta be a programot Szalma Viktória.
Lapunknak nyilatkozott a program egyik résztvevője, Mamužić Judit is, aki elmondta, hogy a program hirdetését a Facebookon látta meg, és egyik rokona biztatására határozta el, hogy jelentkezik rá.
– A művészet minden ágát nagyon szeretem. Mondhatni, hogy művészlélek vagyok, ahogy édesanyám is az volt, és a gyermekeim is azok. Nem mellesleg a lányom festő és szobrász, édesanyám pedig zenetanárnő volt. Szóval a művészet a véremben van, mégis a munkaéveimet irodában töltöttem el. Így amikor nyugdíjba vonultam, akkor kezdtem el művészettel foglalkozni. Festek, hangszeren játszok. A Kortárs Galéria programjában való részvétel azonban igazi különlegesség. Szinte otthon érzem magam az intézmény falai között. A munkabeosztás nagyon rugalmas. Én például délutánonként heti kétszer két órában vállalok önkéntes munkát. Emellett eljárunk a kiállításmegnyitókra, előadásokat szerveznek számunkra. A munkánk pedig abból áll, hogy a látogatóknak segítünk. Bemutatjuk nekik a kiállításokat, mesélünk nekik az épületről. A látogatók között vannak fiatalok és idősek, hazaiak és külföldiek egyaránt, így nagyon érdekes velük foglalkozni. Az utóbbi időben például sok az orosz látogató. Persze, ha valamit nem tudunk, akkor a galéria munkatársai kisegítenek bennünket. Ezzel is tehermentesítjük az intézmény kurátorait, akik így kevésbé vannak leterhelve a tárlatvezetésekkel, ugyanis nekik számos egyéb munkájuk is van. A galéria munkatársai mondják is, hogy mekkora segítséget jelentünk nekik. Ez pedig nagy elismerés számunkra – osztotta meg élményeit Mamužić Judit.
A jelentkezési határidő még tavaly novemberben lezárult, de a galéria igazgatója elmondta, hogy korlátozott létszámban, szívesen fogadják azon személyek jelentkezését, akik éreznek magukban kedvet, lelkesedést, hogy csatlakozzanak a Galéria Klub 60+ csapatához.

Nyitókép: Az önkéntesek az intézmény minden rendezvényén jelen vannak