2024. április 19., péntek

Népszerű a zentai fazekastanfolyam

Kitartást, koncentrációt és kézügyességet igényel – vallja Kiss Katalin oktató

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza vajdasági hálózata 2019 októbere óta  képzi a fazekasokat. A januárban indult tanfolyamra 10-en jelentkeztek, és heti két alkalommal találkoznak a Vöröskereszt zentai szervezetének egykori otthonában. A résztvevőkkel Kiss Katalin zentai fazekas foglalkozik. Elmondta, hogy hat korongon dolgoznak, amelyből négy elektromos, kettő pedig lábbal hajtható.

Készül a házszám (Fotó: Horváth Attila)

Készül a házszám (Fotó: Horváth Attila)


– Az utóbbival sokkal nehezebb dolgozni, mivel a lábmunka mellett a kézre is figyelni kell, de a bátrabbak azt használják. Kedden és csütörtökön szoktunk találkozni, valamint néha pénteken is bejövök azzal, aki lemaradt egy kicsit. Nagyon elégedett vagyok a csapattal, a legtöbbjük most ismerte csak meg az agyagot, de nagyon szépen fejlődnek. Rengeteg örömöt lelnek a foglalkozásban, ami számomra nagyon lényeges, fontos, hogy jól érezzék magukat. Akinek kicsit nehezebben megy a korongozás, nekik más technikát is megmutatok, például a lapagyagozást. Júniusban fejeződik be a tanfolyam, és július elején egy vizsga vár majd a résztvevőkre. Különböző technikák alapjait kell elsajátítaniuk, valamint különböző díszítési módokat és alapedényformákat is kell készíteniük. Egyelőre tálak és tányérok készítésével próbálkozunk, mivel még az alapmozdulatokat is el kell hogy sajátítsák. Be kell gyakorolniuk, teljesen természetesen kell hogy menjen, mint a biciklizés. A munka mindig az agyag gyúrásával kezdődik, ki kell belőle gyúrni a levegőt, ez nagyon fontos. Szépen haladnak a résztvevők, egyfajta díszítést már meg is megmutattam a csoportnak. Mindent, amit a mestereimtől megtanultam, azt igyekszem átadni nekik is – mondta Kiss Katalin.

A száradó, kész edények (Fotó: Horváth Attila)

A száradó, kész edények (Fotó: Horváth Attila)

A lábbal hajtható korong (Fotó: Horváth Attila)

A lábbal hajtható korong (Fotó: Horváth Attila)

A fazekastanfolyamot Zentán Nagy Abonyi Ágnes, a Rozetta Kézműves Társaság elnöke kezdeményezésére hívták életre. Elmondta, hogy az érdeklődésre való tekintettel szervezték meg a népi fazekas képzést. Hozzátette, hogy a Csoóri Sándor Alap támogatta az eszközbeszerzést, a támogatásuk révén szerezték be az égető kemencét is.
– Az önkormányzat jóváhagyásának köszönhetően használhatjuk a Vöröskereszt épületét, a felújítást pedig mi magunk végeztük el. Az agyagot és a mázat is mi biztosítjuk a résztvevőknek, ezeket is mind pályázaton keresztül vásároltuk. Nagyon hálásak vagyunk a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek, hogy felkarolták a tanfolyamot, ők működtetik a rendszert. A közös együttműködésünknek köszönhetően gördülékenyen folyik a munka – fogalmazott Nagy Abonyi Ágnes.

A jó technika elengedhetetlen (Fotó: Horváth Attila)

A jó technika elengedhetetlen (Fotó: Horváth Attila)


Hozzátette, hogy régen nagyon elterjedt volt a fazekasság ezen a környéken. Tároló edényeket készítettek és azokkal látták el ezt a területet. Kiemelte, hogy az edények megtekinthetőek a Városi Múzeumban, amelyeket a fazekastanfolyam résztvevői is meg szoktak nézni.
A fazekasképzésen a szabadkai Vass Krisztina is részt vesz, aki elmondta, hogy mindig is szerette volna kipróbálni a fazekasságot. Hozzátette, hogy egyelőre még a tanulófázisban vannak, korongozni próbálnak. Kiemelte, hogy ez a képzés egyfajta kikapcsolódásnak számít, nagyon jó a csapat és mindig jó a hangulat az órákon.

A gyerekek is szívesen bekapcsolódnak a munkába (Fotó: Horváth Attila)

A gyerekek is szívesen bekapcsolódnak a munkába (Fotó: Horváth Attila)


Kocsis Dékány Anita zentai lakos is részt vesz a tanfolyamon, aki elmondta, hogy nagyon sok népi mesterséget kipróbált már, de ez is még a bakancslistán szerepelt.

Az alapot jól kell megcsinálni (Fotó: Horváth Attila)

Az alapot jól kell megcsinálni (Fotó: Horváth Attila)

Népi motívumokkal díszítik az elkészült tálakat, kancsókat (Fotó: Horváth Attila)

Népi motívumokkal díszítik az elkészült tálakat, kancsókat (Fotó: Horváth Attila)


– Nagyjából 20 éve nemezeléssel foglalkozom, viszont a gyerekeim most már akkorák, hogy más mesterségeket is kipróbálhatok. A lányom is szokott jönni velem, ő is nagyon szereti ezeket a dolgokat. Nagyon tetszik az agyaggal való munka, mindig is ki akartam próbálni. A koronggal nem vagyok olyan nagy barátságban, valószínűleg nem vagyok elég türelmes, de a lapagyagozás, amit szinte szobrászkodásként fogok fel, az nagyon nagy élvezet számomra. A tanárnő segítségével fantasztikus dolgokat lehet alkotni. Egyelőre egy tálca került ki a kezem alól, amelyet véső segítségével népi motívumokkal díszítettem, valamint épp egy házszámon dolgozok. Számomra ez maximálisan egy kikapcsolódás, teljesen feltölt, csak arra koncentrálok ami előttem van, minden mást erre a néhány órára hátra hagyok. Sokszor otthon is azon gondolkodom, hogy a tanfolyamon miket fogok csinálni, képeket nézegetek az interneten és ötleteket gyűjtök. Nagyon aranyos a társaság, jókat beszélgetünk, kiváló a hangulat – mondta Kocsis Dékány Anita.

Nyitókép: Az agyagot a munka előtt jól be kell gyúrni, nem maradhat benne levegő (Fotó: Horváth Attila)