2024. március 29., péntek

Jubilál a Kopaoniki Üzleti Fórum

Március 5-én kezdődik a régió egyik legjelentősebb üzleti találkozója

Több mint 1500 hazai és külföldi szakembert várnak az idén a 30. Kopaonik Üzleti Fórumra március 5-e és 8-a között – jelentette be a tegnapi sajtótájékoztatón Aleksandar Vlahović, a Közgazdászok Szövetségének elnöke. Az országos szervezet képviselője kiemelte: a több mint 200 felszólaló között lesz Ana Brnabić kormányfő is, de több minisztert is meghívtak. A fórumon részt vesz Jorgovanka Tabaković bankkormányzó, a Költségvetési Tanács (Fiskalni savet) szakemberei, de képviseltetik magukat a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap is. A hazai közgazdászok, pénzügyi szakemberek és vállalkozók mellett Magyarországról, Horvátországból, Észak-Macedóniából, Bosznia-Hercegovinából és Montenegróból is várnak vendégeket.

Az idei találkozó programja A gazdaság ellenállósága a kilátástalan időkben elnevezésű téma köré épül, amelynek keretében külön hangsúlyt fektetnek a Szerbiát és a Nyugat-Balkánt érintő kihívásokra. A fórumon 34 panelbeszélgetést és három összefoglaló ülést tartanak. Ezeken elsősorban a fenntartható fejlődést vitatják meg, és elemzik a makrogazdasági helyzetet, de nagy hangsúlyt fektetnek a Digitális Szerbia és az Open Balkan elnevezésű kezdeményezésekre is.

A panelbeszélgetéseken elemzik a biztosítási ágazat lehetőségeit a gazdasági válság idején, de megvitatják az energiabiztonsági és környezetvédelmi kérdéseket is. A befektetők szemszögéből megvilágítják a szerbiai gazdaság ellenálló képességét, de beszélgetnek az infrastrukturális együttműködési lehetőségekről is. A szakemberek elemzik a bankok, a mezőgazdaság és az oktatás helyzetét, majd kitérnek az adóhivatal korszerűsítéseire és a közszolgálati hivatalok digitalizációjára is.

Megtárgyalják a nők üzleti szerepét, valamint a kis- és középvállalkozók helyzetét és lehetőségeit is. Emellett bemutatják az együttműködéssel elért hírnév tényezőiről és mutatóiról készített legújabb tanulmányt is – sorolta a sajtótájékoztatón a fórumot szervező szövetség elnöke.

Kiemelte: a Közgazdászok Szövetsége továbbra is arra törekszik, hogy építő jellegű platformot biztosítson az érvelő vitákhoz és a megvalósított tervek kritikus elemzéséhez. Szeretnék ugyanis, ha a Kopaoniki Üzleti Fórum a jövőben is a régió egyik legjelentősebb üzleti és együttműködési találkozóhelye maradna – hangsúlyozta Vlahović. Emlékeztetett, hogy a 30 év alatt több mint 15 ezer résztvevője volt az üzleti fórumnak, több mint 400 panelbeszélgetést szerveztek meg, az előadók száma pedig meghaladta a 4000-et.

A szövetség elnöke elmondta azt is, hogy a jubiláló fórum első napján megemlékeznek Zoran Đinđić miniszterelnökről is, aki ellen húsz évvel ezelőtt követtek el merényletet. A háromnapos rendezvény követésére már most 130 újságíró jelentkezett be, de a találkozó YouTube-csatornáján az idén is biztosítják az élő adást a fórumról – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Nyitókép: Aleksandar Vlahović (Fotó: KBF)