2024. március 28., csütörtök
Mozdulj! Petőfi!

220 jelentkező a Petőfi-szavalóversenyen

Az elődöntő március 4-én lesz Bácsfeketehegyen – A döntőt március 11-én, Újvidéken tartják meg

Egész Vajdaság területéről összesen 220-an jelentkeztek – az általános iskolástól egészen a felnőtt korosztályig – a Petőfi-szavalóversenyre, hogy megmérettessék magukat március 4-én, szombaton, Bácsfeketehegyen. Itt a versenyzők a jelentkezésnél feltüntetett, szabadon választott versüket adják elő, közülük a zsűri korosztályonként a legjobb tíz versenyzőt fogja továbbjuttatni az újvidéki döntőbe.

A versenyen résztvevők hat korosztályi csoportban mérettetnek meg: az I. kategóriában az általános iskola 1. és 2. osztályosai, a II. kategóriában a 3. és 4. osztályosok, a III. kategóriában az 5. és 6. osztályosok, a IV. kategóriában a 7. és 8. osztályosok, az V. kategóriában a középiskolások, valamint a VI. kategóriában a felnőttek versenyeznek.

A versenyzőket a vajdasági előadóművészet jeles alkotóiból álló zsűri fogja értékelni, akik három helyszínen, párban, Petőfi-karakterekről elnevezett felállásban hallgatják meg a szavalókat: Szilveszter-zsűriként Góli Kornélia dramaturg és Mezei Kinga színművész, rendező Kukoricza Jancsi-zsűriként Hajdú Sára színművész és Mészáros Gábor színművész, valamint Fejenagy-zsűriként Lőrincz Tímea színművész és Ozsvár Róbert színművész.

A szavalóverseny döntőjére március 11-én kerül sor Újvidéken, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban – itt a versenyzők egy szabadon választott Petőfi Sándor-verset fognak elmondani. Korosztályonként hirdetnek dobogósokat, akik értékes könyvcsomaggal, valamint a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumba szóló családi belépőjeggyel gazdagodhatnak. A szervezők gondolnak a szavalókat felkészítő tanárokra is, a helyezett versenyzők pedagógusait is könyvjutalommal és családi belépővel ajándékozzák meg.

A rendezvény, amely a Mozdulj! Petőfi! – a Petőfi 200 vajdasági programsorozat részeként valósul meg, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete és a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ közös szervezésében kerül megrendezésre.

A versennyel kapcsolatos bővebb információkat az office@vm4k.org.rs címen vagy a 024/672-110-es telefonszámon kaphatnak.