A néptánc ne egy letűnt korszak nosztalgikus műfaja legyen!

Híres frázisként épült be a gondolkodásba a következő felvetés: aki olyan munkát végez, amely egyben a hobbija is, annak egy napot sem kell dolgoznia az életében. A legtöbbünknek van valamilyen hobbija, amelynek célja az önmegvalósítás, az önkifejezés és a vágyainknak kiélése. A legszerencsésebbek életében azonban a hobbi idővel hivatássá is válik, egy olyan hivatássá, amit tiszta szívvel és őszintén végez.
Az óbecsei származású Kiss Vidor ebből a szempontból kimondottan szerencsésnek mondható, a 23 éves fiatalember az általános iskola elvégzése után döntötte el, hogy ő bizony a néptáncos pályán képzeli el a jövőjét. Jelenleg Budapesten él, és a Fricska Táncegyüttes tagja.

– Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben tizenhárom évesen kezdtem el táncolni. Ez a történet úgy kezdődött, hogy először az öcsém iratkozott be néptáncra. Úgy voltam vele, milyen dolog ez, hogy ő megy, én pedig nem, csatlakoztam hát hozzá. Mindig is szerettem a népzenét, már csak abból kifolyólag is, hogy a családomban szinte mindenki színpadi ember, vagy néptáncos vagy népzenész, vagy népdalénekes, nagyszüleim például színészek voltak. Az öcsémet annyira nem vonzott a néptánc, végül gyorsan abba is hagyta, én viszont megszerettem, maradtam és folytattam. A Petőfi kultúrkörben azok a fiatalok, akik viszonylag későn, tehát nem gyermekkorban kezdenek el táncolni, külön csoportba kerülnek. Én annak idején a Bekecs táncegyüttesbe kerültem, ez a csoport ma már nem létezik. Aki ebben a csoportban jól teljesített, ügyesebb volt, az felkerült a Kiscimbora táncegyüttesbe. A Kiscimbora volt a Szelence táncegyüttes utánpótlása. Volt egy időszak, amikor mindkét táncegyüttes tagjaként színpadra léptem, tagja voltam a Kiscimborának, de már a Szelencében is táncoltam. Az óbecsei Cseszák házaspár, Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó voltak azok, aki bevezettek engem a néptánc világába. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy elhatározzam, én ezzel szeretnék foglalkozni, az általános iskolás éveim végén jártam akkor. Keresgettünk édesanyámmal, végül egyik ismerősöm ajánlására a Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába iratkoztam néptánc szakra. A szak ötéves, az ötödév valójában egy OKJ képzés. Én ugyan ott maradtam ötödéven is, de nem végeztem el a képzést. Gyakoroltam, és kerestem az utamat, mert tudtam azt, hogy óraadó, illetve tanár nem szeretnék lenni. Mindig is csak táncolni szerettem volna. Igazából nem vagyok lámpalázas, sohasem izgultam. Aki a színpadon van, annak meg kell tanulnia egy kicsit nagyképűnek lenni, valahogy ki kell tűnnie a többiek közül. Ez az, ami engem mindig is előre segített az utamon. A magasságom miatt már eleve kitűntem gyerekként, aztán a sok gyakorlásnak köszönhetően idővel már a mozgásommal is. Szinte a próbateremben éltem le az életemet, ha nem kötelezően voltam ott, akkor szabadidőmben mentem be gyakorolni – mesélte a kezdeteket Kiss Vidor.

A szakgimnázium befejezése után szinte azonnal érkezett az első felkérés: Vidor az akkor alakuló, gödöllői Urban Verbunk táncegyüttesben kezdett el táncolni mint hivatásos táncművész. Csaknem két éven át erősítette a táncegyüttes csapatát, majd egy újabb felkérésnek köszönhetően a budapesti Fricska Táncegyüttesbe került.

– Amikor felmondtam az Urban Verbunkban, szinte rögtön megkeresett Papp Gergő, a Fricska Táncegyüttes alapító tagja, vezetője és koreográfusa. Igazából Gergő olyan ajánlattal fordult hozzám, amit nem is lehetett visszautasítani: megkérdezte, van-e kedvem velük menni Dubaiba. Természetessel igennel válaszoltam. A táncegyüttes négytagú volt, az egyik tag azonban nem sokkal az érkezésem előtt kilépett, és Gergő ragaszkodott ahhoz, hogy a jövőben is ennyi tagot számláljon az együttes. Így lettem én a Fricska negyedik tagja, de a korábbi tag is visszajár, ha szükséges. A fiúkkal azon dolgozunk, hogy a néptánc ne egy letűnt korszak nosztalgikus műfaja legyen, hanem egy olyan dolog, amely a mai embernek is újra felkeltheti az érdeklődését a folk műfaj iránt. A hagyományos, tiszta autentikus mozgást visszük színpadra, ám egy jóval erőteljesebb, látványosabb és szórakoztatóbb formában. Az a tapasztalatunk, hogy ez a fajta színpadi mozgás közkedveltebb a nézők körében. Elhagytuk a hagyományos népviseletet, fekete farmernadrágot és trikót viselünk. Teljesen megtaláltam magam a Fricskában. Az autentikus néptánc nem tudta kielégíteni a mozgás iránti igényemet. A Fricskával hetente legalább háromszor próbálunk, ezek intenzív, két-három órás próbák. Legtöbbször különféle meghívásoknak teszünk eleget, így léptünk fel többek között a Giro d’Italia kerékpárverseny megnyitóján, a Dubai Expo nyitóceremóniáján, de különböző céges rendezvényekre is járunk. Vannak nagyobb produkcióink is, mint a Ritmusakrobaták, amely a Fricska önálló színházi produkciója. Ebben a másfél órás, kétfelvonásos műsorban nemcsak mi szerepelünk, hanem más előadóművészek és légtornászok is. Tavaly decemberben jelent meg Tóth Gabi legújabb dala, a SzívbeEmelő, amely egy közös produkció. Az énekesnő keresett fel bennünket tavaly, a videoklip novemberben készült el. Rengeteget dolgoztunk, a befektetett munkának köszönhető az, hogy ilyen lett a végeredmény, amilyen. Gabival kapcsolatban megoszlanak a vélemények éppen az általa képviselt stílus miatt. Ebben az új klipjében leszaggatjuk róla a láncokat, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy az énekesnő szabad szeretne lenni, és nem akar mindenkinek megfelelni. A közös munka végig gördülékenyen zajlott – mondta a fiatal táncos, aki hozzátette, nagyon hálás amiatt, hogy a táncegyüttes tagja lehet, hiszen ez számos új ajtót nyitott és nyit meg előtte.

Vidor a néptánc mellett most épületgépésznek tanul, hiszen – mint mondja – tudja azt, hogy nem táncolhat örökké, de ameddig az ízületei engedik, nem mond búcsút a színpadnak. Hatalmas vágya, hogy egyszer visszaköltözzön szülővárosába, Óbecsére.