2024. április 19., péntek

Fontos informatikai újdonság a mezőgazdaságban

Az e-Agrar rendszerre történő csatlakozásról és annak előnyeiről tartottak előadást Szenttamáson

A mezőgazdaság modern idők követelményeihez történő igazítása nemcsak az új gépek beszerzésében, az új fajták kiválasztásában, vagy az új vegyszerek alkalmazásában mutatkozik meg. A mezőgazdasági termelőknek ezentúl kötelezően saját elektronikus azonosítóval kell rendelkezniük. Az eAgrar információs rendszerről van szó, amelynek bevezetése most van folyamatban és amely számos eljárást jelentősen leegyszerűsít.

Az említett informatikai újdonság volt a témája a Szenttamáson megtartott tájékoztató jellegű, vetítéssel és magyarázatokkal egybekötött előadásnak, amelyet a helyi falugazdász iroda szervezett, és amelynek keretében a verbászi Mezőgazdasági Tanácsadó Szolgálat szakemberei ismertették a rendszer legfontosabb elemeit.

Vladimir Rankov agronómus, a szakszolgálat tanácsadója szerint a januárban megkezdődött átállási határidőből még bő másfél hónap van hátra, az idő azonban gyorsan múlik, szükség van a folyamat felgyorsítására, közben pedig a termelőknek is el kell magyarázni, hogy miért van erre szükség.

− A verbászi tanácsadási szolgálat munkatársai folyamatosan járják a terepet, a fő cél pedig az, hogy elmagyarázzuk a bejegyzett gazdaságok tulajdonosainak az elektronikus applikáció és kommunikáció minden részletét és előnyeit. Mindezt ma a szenttamási önkormányzat nagytermében jelenlévő gazdák személyesen is megtudhatták, a helyszínen pedig segítünk a technikai megoldásban. Fontos elmondani, hogy a verbászi Mezőgazdasági Tanácsadási Szakszolgálat a Verbász–Kúla–Becse–Szenttamás térséget öleli fel, a nyilvántartásban mintegy 9500 bejegyzett gazdaság szerepel, közülük 9100 aktív, azaz dolgozik. Annak ellenére, hogy még másfél hónapunk maradt az elektronikus regisztrációra a megadott határidő végéig, fontos elmondani, hogy nagy munka áll előttünk, hiszen nincs minden termelőnek okostelefonja, a személyi igazolványok többnyire chipesek, az egész folyamat pedig időigényes. A fő cél, hogy minél több bejegyzett mezőgazdász regisztráljon az e-Agrar felületen – magyarázta Vladimir Rankov.

Az új elektronikus rendszerről bővebben Bógáncs Andrijašević Lívia, a verbászi szakszolgálat agronómusa beszélt, aki elmondta, felgyorsul a gazdaságok nyilvántartásba vétele (bejegyzése) és egyszerűbb lesz az adatváltozási folyamatok bevitele. Az újításnak köszönhetően a gazdák néhány kattintással jelentkezhetnek az állami támogatásokra, így a területi és az állatok után járó támogatásokra is.

− Az e-Agrar rendszer bevezetésénél első lépésként be kell jelentkezni az eID portálra, ami nem más, mint az elektronikus azonosításhoz szükséges oldal. Amennyiben a termelő rendelkezik okostelefonnal és eddig még nem regisztrálta magát az e-Agrar portálon, a folyamat a következő: az e-Agrar portál használatához szükséges ID-számot a termelők bármelyik postán igényelhetik. A bejegyzett gazdaságok jogosutak a felhasználói fiók regisztrálására, és a Consent ID mobilalkalmazás aktiválásához szükséges paraméterek vagy QR-kód kiadására, amellyel sikeresen bejelentkezhetnek az eID portálra. Okostelefonnal be kell olvasni a QR-kódot, vagy manuálisan meg kell adni a paramétereket az alkalmazásban, és ezzel befejeztük az aktiválási folyamatot – magyarázta az agronómus. Hozzátette, az okostelefon mellett szükség van/lesz működő e-mail-címre is.

Bógáncs Andrijašević Lívia elmondta azt is, hogy bármilyen jellegű akadályba ütközik a termelő, forduljon bizalommal a legközelebbi mezőgazdasági szakszolgálathoz, vagy a kincstár fiókintézetéhez, ahol a dolgozóktól minden ehhez kapcsolódó segítséget megkap. Kiemelte, az új rendszer célja, hogy az eddig bejegyzett 450 ezer gazdaság átálljon a digitális alkalmazásra, ahol a gazdálkodók hozzáférhetnek gazdaságuk adataihoz, elektronikus kérelmet nyújthatnak be a gazdaságok bejegyzésére a nyilvántartásba, módosíthatják az adatokat, megújíthatják a regisztrációjukat stb.

Paracki Lívia szenttamási falugazdász elmondta, február 6-án a szenttamási gazdáknak Bálint István bemutatta az Agrotech gépeket, majd ismertette az aktuális pályázati lehetőségeket. Két nappal később az Agrosava vállalat tartott vetítéssel egybekötött bemutatót, amelynek keretében ismertették a cég termékeit és a termelőkkel elbeszélgettek az aktuális mezőgazdasági helyzetről. Február 8-án csaknem ötven termelő vett részt az e-Agrar platformmal kapcsolatos előadáson, amelyet a verbászi mezőgazdasági szakszolgálat agronómusai tartottak, ugyanakkor február közepén egy újabb, a gazdák számára érdekes előadást tartanak majd.

Nyitókép: Nagy volt az érdeklődés Szenttamáson az új informatikai rendszer iránt (Paraczky László felvétele)