2024. március 28., csütörtök

Gyökértelenség a fiatal generáció szemével

Bemutatták Szemerédi Fanny Otthontalanok című ifjúsági regényét

Szerda este a Csókai Városi Könyvtárban mutatta be először legújabb kötetét Szemerédi Fanny fiatal író, a Zentai Gimnázium végzős diákja. Fannynak még általános iskolás éveiben, 2016-ban született meg első naplóregénye Nem hiszem el címmel, amely már akkor sikert aratott a fiatalok és idősebbek körében egyaránt.

A mostani könyvbemutató helyszíne nem volt véletlen, hiszen a szerző csókai származású, s hamarosan ő is szembesül azzal a dilemmával, amelyet legújabb kötete tárgyal. Ez nem más, mint a költözés, az otthon elhagyása, a gyökerektől való eltávolodás. Már megszokott címszavak ezek vidékünkön, most azonban egy olyan fiatal szemszögéből kaphattunk betekintést mindebbe, aki még itt van, ám családjából és környezetéből sokan már régóta külföldön próbálnak szerencsét.

A szerzővel Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója, Fehér Miklós, a kötet szerkesztője, valamint Szőregi Márta könyvtáros beszélgetett. Virág Gábor kiemelte, hogy az Otthontalanok a harmincöt éven aluli szerzőknek kiírt pályázatuk 2021. évi díjnyertes munkája. Sőt, nemrégiben a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a Szép Magyar Könyv szépirodalmi kategóriájában dicséretben részesítette a kötetet, kiemelve Becskei Anikónak, a könyv illusztrátorának és műszaki szerkesztőjének munkáját.

Balázs Andrea felvétele

Balázs Andrea felvétele

Mint mondták, tudatos döntés volt a kiadó részéről, hogy az ifjú szerző mellett hasonlóan fiatal szerkesztő és grafikus dolgozzon a könyvön.

– Nagyon ritkán dolgozok ilyen jó minőségű szöveggel és egyben érdekes sztorival. Ez a történet, bár fiktív, mégis Csóka és Zenta környékén játszódik. Helyet kap benne a két tájegység közötti baráti rivalizálás, és kiemelkednek belőle olyan karakterek, amelyek itt szeretnének maradni – osztotta meg gondolatait a regényről Fehér Miklós. Ehhez kapcsolódva Virág Gábor hozzátette, hogy Fanny fiatal kora ellenére is megérdemelte a Forum pályázata által elnyert publikálási lehetőséget, hiszen, aki ilyet szöveget tesz le az asztalra, annak van helye a kiadónál.

Arra a kérdésre, hogy mi sarkallta a szerzőt arra, hogy az elvándorlás és gyökértelenség problematikájával kezdjen foglalkozni, Fanny elmondta, ő maga is érintett a témában.

– Az összes karakter fiktív, de a valós élet inspirálta őket. Akkor kezdtem el írni a regényt, amikor apa külföldre ment, és a pandémia okozta határlezárások miatt nem tudott hazajönni. A történet vajdasági fiatalok között játszódik, szerelmi bonyodalmakat, barátságokat, családokat mutat be, melyekből folyamatosan tűnnek el az emberek, mivel külföldre költöznek – mesélte a szerző, aki hozzátette, hogy annak a gyökértelenségnek az okai, amivel az ember külföldön szembesül, akár saját életének veszteségeiből is fakadhatnak. Például, valaki sehol sem tud igazán otthon lenni, mert életéből mindig is hiányzott egy apa.

Fanny azt is elmondta, hogy ez a kötet nemcsak fiataloknak, hanem minden korosztálynak szól, és elolvasva talán az idősebbek jobban megérthetik a vajdasági magyar fiatalokat. Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódva Fehér Miklós kiemelte, hogy nemcsak politikai színtereken, hanem szűkebb körökben, az ehhez a könyvbemutatóhoz hasonló eseményeken is beszélnünk kell az elvándorlásról. Hiszen így juthatnak célba azok a törekvések, amelyek a helyi magyarok maradását célozzák meg, és ez az a korosztály, amelyiket a legjobban érint a kérdés.

A csókai könyvtárba ellátogató érdeklődők közül sokan érezhették magukénak Fanny regényét, sőt rég nem látott, egymástól távolra szakadt ismerősöket és rokonokat is összehozott az esemény.

A könyvbemutatón közreműködött még Bicskei Armand, aki részleteket olvasott fel a regényből, valamint Kónya Sándor, aki Fehér Kálmán és Cs. Simon István megzenésített verseivel kezdte, illetve zárta a könyvbemutatót. Szőregi Márta, a könyvtár munkatársa elmondta, mindez nem véletlen, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy Fanny olyan csókai szerzők nyomdokaiba lépett, mint az említett kettő. 

Nyitókép: Balázs Andrea felvétele