2024. április 18., csütörtök

Ilyen még nem volt!

Sikeres volt az első Tiszavirág Kajakbál Zentán

Zentán nagy hagyománya van a sportbáloknak, nagy népszerűségnek örvend évek óta a birkózóbál, a kézilabdások, az asztaliteniszezők, a vízilabdások is szerveztek már bált, de a kajakosok még soha. Fehér Csaba, a klub vezetőedzője elmondta, hogy ennek most jött el az ideje, most állt össze a csapat, így február 4-én meg is tartották.

– A kajakosbál ötlete pár éve vetődött fel, de eddig váratott magára, hogy egy lelkes kis csapat nyakába vegye az előkészületeket. A Tiszavirág Kajakklubban fontosnak tartjuk a fiatalok testi és szellemi nevelése mellett a közösség építését is. Célunk Zenta társadalmi életének szerves részévé válni, s ezáltal tenni azért, hogy kis közösségünk még erősebben összekovácsolódjon. Nem titkoltan a kajakbál is részben ezért kelt életre, és remélhetőleg egy hosszú, sikeres hagyományt tudunk teremteni. Köszönet illeti mindazokat, akik munkájukkal, felajánlásaikkal támogatták rendezvényünket. Ugyanakkor köszönet minden kedves vendégünknek, akik eljöttek, és hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez. Ők csinálták igazán a hangulatot, nélkülük nem lett volna ilyen sikeres a rendezvény. Köszönjük, hogy sok tombolát vásároltak, és ezáltal is hozzájárultak ahhoz, hogy mindenki eljusson a 2023-as versenyekre, és hogy megfelelő edzéskörülményeket biztosítsunk a gyerekeknek. Ez volt a rendezvény célja, és nagyon hálásak vagyunk érte! – köszönte meg Fehér Csaba.

Az est sztárvendégei, házigazdái Szorcsik Kriszta zentai származású, Magyarországon élő színésznő és férje, Seress Zoltán Jászai Mari-díjas színész voltak, akik anekdotáztak zentai élményeikről, és a bulizásból is kivették a részüket. Szorcsik Kriszta arról mesélt, hogyan kerültek ők a bál közelébe.

– 2022. december 25-én Zentán a Messenger-üzeneteket pörgetem, válaszolok a karácsonyi jókívánságokra, küldök is jókívánságokat, és ebben a folyamban egy addig számomra ismeretlen ember üzenetére leszek figyelmes, aki túl a BÚÉK-on, merészen megkérdezi, hogy február 4-én 2023-ban az első jótékonysági kajakbálon lenne-e kedvünk részt venni fellépőként, és még a feladatkört is meghatározza, hogy musicalbetétdalokkal nem színesítenénk-e az estet. Elsőre nagyon bizarrnak tűnik mindez, de aztán túl a zavaron, megérkezik az öröm is, hogy valaki arra gondolt, hogy felkérjen minket, hogy legyünk részesei egy először megrendezésre kerülő eseménynek, egy induló történetnek. A válaszunk egyértelmű igen volt. Nemcsak azért, mert a jótékonykodás mindkettőnk értékrendjében fontos, hanem azért is, mert itt egy zentai rendezvényről, Zentáról volt szó, ami számomra nagyon fontos hely, s habár már régóta nem élek itt, lélekben sosem szakadtam el. Zenta az a hely, ahová mindig vissza kell, hogy térjek, s mindenével együtt fel tud tölteni. És a Tisza. Tisza nélkül el sem tudnám képzelni már az életem. Szóval ez egy tökéletes kombinációnak mutatkozott – mesélte a színésznő.

A szervezők elmondása szerint sokan megkérdezték őket, hogy mégis hogyan sikerült a színészházaspárt rávenni a felkérésre, holott csak bátorság kellett hozzá, mert tényleg azonnal igent mondtak. Seress Zoltán is évek óta hazajár Zentára, szeret itt, jól érzi magát, s jó volt a vajdaságiakkal, a zentaiakkal együtt buliznia.

– Nagyon jól éreztem magam a bálon, igaz, elájultam a fáradtságtól, hajnalban értünk haza, szerencsére sikerült józanon végigcsinálnom az egészet, de a pálinka, amit ittam, az kiváló volt. A vajdaságiak hozzám képest vadul buliznak, én ezt nem tudom követni. Pohártörésre is számítottam, de az nem következett be. Én inkább szemlélődőként vettem részt, de már fiatal koromban is ilyen típus voltam, ettől függetlenül ez egy nagyon jó buli volt. Számomra nem is volt kérdés, hogy részt veszünk-e a bálon a felkérés után, hiszen itt tanult meg a fiunk kajakozni, Csabáék tanították meg, és bár nem űzi sportszerűen, de a Tiszához való ragaszkodása egyértelmű. Egy ilyen hagyomány elindításának kezdeti pillanatainál ott lenni jóleső érzés. Nem szoktam ilyesmit vállalni, de ez egy olyan kivételes alkalom, amit remélem, hogy megőriznek, s X év múlva azt mondják majd, hogy emlékeztek az elsőre, amit a Szorcsik meg a Seress csináltak – mondta viccesen Seress Zoltán.

A bált nagyon sok zentai és környékbeli cég és magánszemély támogatta. A díszítést a Virág Dekor, a Romel és a Mátrix kreatív műhely segítette, valamint rengeteg tombolafelajánlás is érkezett. Mivel jótékonysági bálról van szó, a tombolából befolyt teljes összeg a zentai kajakklubé.

– Akiket megkerestünk a tombolával kapcsolatban, szinte mindenki támogatott minket, amiért tényleg hálásak vagyunk – hangsúlyozta Vartus Árpád, a klub segédedzője, majd így folytatta: – Temérdek tombolaszámot sikerült összegyűjteni, több mint százat, ami mind különböző cégek és magánszemélyek felajánlásának köszönhető. Minden felajánlást hálásan köszönünk, hiszen ez egy jótékonysági bál volt a Tiszavirág Kajakklub részére. Tombolahúzáskor tapintható volt a több mint 200 fős vendégsereg izgatottsága a levegőben. A fődíjat, egy 2 fő részére szóló 2 éjszakás wellnesspihenést Sokobanján az Apolo Gyógyszertár ajánlotta fel, a nagyobb nyeremények között volt egy bárány, a Medica Netter jóvoltából egy 10 napos Bemer érterápiás kezelés, és a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő is felajánlott 8 felnőttbelépőjegyet. Minden adományért nagyon hálásak vagyunk. Élvezte a csapat a bálszervezést is, most csináltunk ilyet először, izgultunk, s reméljük, hogy a vendégeink is elégedettek voltak. Megtisztelő volt egy ilyen szervezőcsapattal megrendezni az eseményt. Jövőre sem maradhat ki a báli naptárból – mondta Vartus Árpád.

A hangulatról a Joker együttes, a finom vacsoráról pedig az Enervis étterem gondoskodott. A hangulat fergeteges volt, a vendégek a táncparketten kitettek magukért, megvolt a zenekar és a bulizók között az a bizonyos kémia.

Jövőre lesz 20 éves a zentai Tiszavirág Kajakklub. A szervezők úgy készülnek, hogy 2024-ben is lesz bál, és akkor is lesz valamilyen meglepetés. 

Nyitókép: Az est sztárvendégei, házigazdái Szorcsik Kriszta és Seress Zoltán voltak (Fotó: Facebook)