2024. április 20., szombat

Az idén kezdődik a Nagykikinda-Zombor gyorsforgalmi út kiépítése

Két határátkelőt, a Magyarország felé vezető, nyugat-bácskai Béreget (Bački breget) és a román határon levő, észak-bánáti Nákófalvát (Nakovót) köti majd össze az a 175 kilométer hosszú gyorsforgalmi út, melynek építése a közeljövőben kezdődik. A két végpont között hat község, azaz Zombor, Kúla, Verbász, Óbecse, Törökbecse és Nagykikinda területén át vezet majd az útvonal. A projektum megvalósítását figyelemmel kísérő munkacsoport tegnapi, újvidéki ülésén Goran Vesić közlekedési miniszter meggyőződését fejezte ki, hogy a kelet–nyugati irányban épülő út lendületet ad Észak-Vajdaság fejlődésének.

– Köszönettel tartozom Igor Mirović tartományi kormányfőnek és az egész kormányának, valamint az érintett községeknek, amiért nagy erőfeszítéseket tettek a munka mielőbbi megkezdése érdekében. Jó példája ez annak, hogyan kell együttműködni, a megbízott munkacsoport pedig menet közben oldja majd meg a felmerülő problémákat. Az utat az azerbajdzsáni Azvirt vállalat építi. Minden új autópálya vagy gyorsforgalmi út nemcsak települések közötti összeköttetést jelent, hanem új beruházásokat, munkahelyeket, jobb életszínvonalat, a turizmus fejlődését is magával vonja, lendületet ad Észak-Vajdaság fejlődésének. Az érintett községek némelyike eddig valóban mellőzött volt, azokban nagyobb befektetések nem történtek – nyilatkozta Vesić az ülés befejeztével.

Tartományi kormány

Tartományi kormány

A miniszter elmondta, hogy a következő években várható infrastrukturális beruházások közül a legtöbbet Vajdaság területére terveznek, közülük a Fruška gora-i korridort és az újvidéki három új Duna-hidat említette. „Remélem, hogy az idén aláírjuk a Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék gyorsforgalmi út építéséről szóló szerződést is” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a belgrádi kerülőút most épülő részének befejezése után a kerülőút Pancsováig vezető része következik, majd a Pancsova–Versec–román határ útszakasz lesz soron. Közben javában tartanak az újvidék–szabadkai gyorsvasút építési munkálatai, és tartományunk területén halad két regionális jelentőségű vasútvonal is, melyek felújításáról az EU képviselőivel is tárgyaltak. Ezek a Zombor–Verbász, valamint a Pancsova–Nagybecskerek, Nagykikinda–Magyarkanizsa–Szabadka vasútvonal. Vesić kiemelte, hogy a vasutak jövője a teherszállításban van, és a felújítandó vonalakon 120 kilométeres sebességgel közlekedő szerelvények nemcsak személy-, hanem teherszállításra is szolgálnak majd.

Igor Mirović tartományi kormányfő közölte, hogy a Vajdaságot kelet–nyugat irányban átszelő gyorsforgalmi út építését a Béreg és Zombor közötti szakasszal kezdik. „Aleksandar Vučić államfő kezdeményezésére a köztársasági kormány megtette az előkészületeket arra, hogy még az év első felében megkezdődhessen az útépítés, amely 3–5 évig fog tartani. Ez fontos hír, folytatódik az ország újjáépítése, és ez az, amire büszkék lehetünk. A közlekedési miniszterrel, a Szerbiai Korridorok és a Szerbiai Utak Közvállalatok, továbbá az érintett önkormányzatok képviselőivel és a tervezőkkel meghatároztuk a projektum megvalósításához kapcsolódó feladatokat” – mondta a tartományi kormányfő.