A fenntarthatóság manapság sokat használt, divatos fogalommá vált. Korábban nem volt azonban szempont, valójában az iparosodás hajnalától kezdve nem sokat foglalkoztak azzal, hogy egy-egy tevékenység mennyire felel meg a fenntarthatóság szempontjainak. A klasszikus közgazdasági megközelítés szerint az elsődleges cél a fejlettség elérése. Amikor azt elérjük, akkor elkezdünk gondolkodni a fenntarthatóságon, azaz az ökológiai lábnyom csökkentésén. Ma már az ilyen megközelítés nem állja meg a helyét. Ugyanakkor a dolog olyan szempontból nagyon képlékeny, hogy egy-egy beruházás esetében nehéz megítélni, hol van a határ. Mi az, ami még belefér, és mi az, ami olyan jelentős környezetkárosítással jár, hogy nem érdemes megépíteni. A fenntartható fejlődés szóösszetételt az utóbbi években gyakran, és előszeretettel használták a politikusok, de a menedzserek és a különféle profilú szakemberek is. A fenntarthatóság mindig abból indul ki, hogy bolygónk a világmindenségnek csupán egy törékeny kis szigete. A fogyasztói társadalom és a gazdasági növekedés társadalmának bírálói azonban mind gyakrabban mutatnak rá arra, hogy a fenntartható fejlődés stratégiájának elképzelése utópia. Hosszú távon szinte minden fenntarthatatlan, mert eleve egy ellentmondáson alapul. „Ha valaki azt hiszi, hogy a végtelen növekedés fenntartható egy véges bolygón, az őrült vagy közgazdász” – hangzik a legendás idézet. Egyes források szerint egy ismert közgazdász mondta ezt, mások szerint viszont a fogyasztói társadalmat bíráló dokumentumfilmben hangzik el.
ERŐFORRÁSAINK VÉGESEK
A világban most élő, valamint a következő generációknak – kicsit sarkított megfogalmazás szerint – csupán az lenne a szerepük az életben, hogy dolgozzonak, hitelt vegyenek fel, amivel lényegében előre eladják munkaerejüket, közben pedig folyamatosan vásároljonak, sok esetben olyan dolgokat is, amikre lényegében nincs szükségük. A nyugati életszínvonalat látva nemrég még azt hihettük, hogy hosszú távon is a fogyasztói társadalom globális térhódítása jelentheti az emberiség felemelkedésének kulcsát. Rá kell azonban ébredni arra, hogy a Föld erőforrásai végesek. Ha így tekintünk a most is zajló folyamatokra, megállapíthatjuk, hogy valójában magunk alatt vágjuk a fát. Globális, egyben egymással összefüggő probléma ma a fenntartható fejlődés kérdése, a népességnövekedés, a természetes környezet megóvása és a béke, azaz a fegyveres konfliktusok elkerülése. A fogyasztói szemlélet elterjedése, az igények általános növekedése és a korlátlan népességnövekedés körülményei között fenntartható fejlődésről beszélni minimum paradoxon, de azt is mondhatnánk, hogy ostobaság. Olyan korban élünk, amikor a folyamatok felgyorsulnak. Olyan forradalmi változások zajlanak le egy nemzedék élete folyamán, melyekhez hasonlóra előzőleg a történelem során jó néhány emberöltőnyi időre volt szükség. Nyilván ezért van az, hogy manapság a fenntartható fejlődés fogalomként is kezd átalakulni. De vajon létezik-e olyan gazdasági rendszer, ami nem termel hulladékot, nincs károsanyag-kibocsátása, miközben munkahelyeket teremt, társadalmi tőkét épít. Mindezek mellett még nem is jár magasabb költségekkel, mint az aktuális rendszer.
SZEMLÉLETVÁLTÁSRA VAN SZÜKSÉG
A közgazdaságtan megújításának most van itt az ideje. A 21. század kihívásaira a válaszokat nem lehet a 20. század gondolataival és eszközeivel kezelni. Az új kihívások között a legjelentősebbek a globális felmelegedés, valamint a környezeti erőforrásaink kimerítése. Emellett azonban meg kell találnunk a növekedés új mozgatórugóit, a fenntarthatóság új technológiáit, de a finanszírozás új formáit is. A kihívások minden korábbinál összetettebbek. Ma már csak akkor tudunk használható stratégiákat kidolgozni, ha figyelembe vesszük több tudományág eredményeit. A fenntarthatóság közgazdaságtanának új alapokra kell helyeznie az erőforrások vizsgálatát, és ki kell terjesztenie elemzéseit a tudásra, az adatra, az energia és a pénz sajátosságaira. Fel kell ismernünk, hogy gazdasági fejlődésünk középpontjában minden más tényező előtt ma már az emberi tudás és a tehetség áll. A tudás és a tehetség az, ami kézzelfoghatóvá válik a tőkében és a technológiában. Az emberi tehetség, szorgalom az, amit legfontosabb tőkeként kell gondoznunk és erősítenünk. A digitalizáció ugyanakkor megteremtette az új erőforrást, az adatot, ami a tudáshoz hasonlóan a felhasználása által nem csökken, hanem gyarapszik. A közgazdaságtanban is a természettudományok nagy paradigmaváltásaihoz hasonló fordulatra van szükség. Ahogyan egykor a geocentrikus világképtől a heliocentrikusra való áttérés során világunk középpontját áthelyeztük egy távolabbi pontra, úgy kell a közgazdaságtan szemléletének is a fenntarthatóság felé fordulnia. A főáramú közgazdaságtant korábban messze elkerülték azok a témakörök, amelyek a fenntarthatóságról szólnak. Sajnos most annak vagyunk tanúi, hogy fenntarthatónak titulálnak olyan dolgokat, amik valójában nem azok. Ha jól belegondolunk, ma is szinte csak olyan gazdasági tevékenységet folytatunk, ami hosszú távon nem tartható fenn.
