2024. április 19., péntek

Ezeken a kiskapukon keresztül játszák ki az Oroszországgal szembeni szankciókat

A kereskedők Törökországot, Kazahsztánt és Örményországot használják az Oroszországra kivetett európai uniós szankciók megkerülésére – közölte Krisjanis Karins lett miniszterelnök pénteken.

A lett kormányfő az észt és litván kollégájával folytatott megbeszéléseket követően nyilatkozott. A balti országok a szankciós politika leghangosabb támogatói közé tartoznak.

Az észt fővárosban, Tallinnban tartózkodó Karins újságíróknak mondta el, hogy a kereskedők megtalálják a módját annak, hogy legálisan kereskedjenek Törökországgal, Kazahsztánnal vagy Örményországgal, ahonnan aztán Oroszországba kerülhetnek az áruk, ezek az országok ugyanis nem alkalmazzák a szankciókat.    

A lett miniszterelnök rámutatott: a múltbeli adatokhoz képest aránytalanul nagyot nőtt az európai kereskedelem volumene a szóban forgó három országgal.    

Karins nem adott több bizonyítékot a szankciók elkerülésére, és az állítólagosan továbbadott áruk körét sem pontosította. Az általa említett országok egyelőre nem kommentálták állítását. „Be kell zárni a kiskapukat!" – hangsúlyozta a tisztségviselő.

Nyitókép: Anadolu Agency via Getty Images