2024. március 28., csütörtök

Élő életmű

Bodor Anikó életműve és a magyar kultúra napja előtt tisztelegtek Temerinben, a VI. Zengő Délvidék elnevezésű népzenei szemlén

Cikkünkhöz GALÉRIA is kapcsolódik.

Nagy szükség van a maihoz hasonló magyar kultúra-napi rendezvényekre, különösen itt Temerinben, ezekben a napokban, amikor tudjuk, milyen hatalmas viták folynak ezen épület tulajdonjoga körül. Bíznunk kell abban, hogy a helyzet számunkra pozitív végkifejlettel meg fog oldódni, s a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület a következő években is ezekben a helyiségekben folytathatja áldásos munkáját, ahogyan tette évtizedeken keresztül – utalt az épület tulajdonjoga körül zajló problémákra köszöntőbeszédében Guszton András, a Magyar Nemzeti Tanács képviselője a temerini színházteremben szombaton megtartott Zengő Délvidék elnevezésű rendezvényen.

A neves népzenekutató, gyűjtő, Bodor Anikó emlékére életre hívott népzenei szemlén hatodik alkalommal gyűltek össze a zenekarok, énekcsoportok, együttesek, szólisták. Ez az esemény egyúttal a délvidéki népzenei hagyaték előtt is tisztelegni kíván, hisz fontos szempont, hogy valamennyi dal Bodor Anikó gyűjtéséből származó, vidékeinkre jellemző népdal.

– A ma este felcsendülő tíz műsorszám alatt egyetlen dallamot sem hallottunk kétszer, ez is azt bizonyítja, mennyire gazdag ez a hagyaték. Nagyon örültünk a sok fiatal fellépőnek, hisz véleményem szerint Bodor Anikó életművét ők éltetik és adják majd tovább – mondta el a rendezvény szervezője Szabó Tóth Gabriella.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A Zengő Délvidék az ifjúsági és felnőtt korosztály szemléje, nem versenyjellegű, szakértőkből álló zsűri viszont minden alkalommal véleményezi a hallottakat. Szabó Tóth Gabriella elmondta, a zsűri megválasztásakor is fő szempont volt, hogy Bodor Anikóhoz közel álló szakemberek adjanak útravalót a fellépőknek, ezért évek óta Borsi Ferenc népzene-oktatási szakértő, Vakler Anna egyetemi tanársegéd, valamint Németh István, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete munkatársa vállalta ezt a feladatot. Egészségügyi okokból azonban felbomlott ez az egység, így szombaton Borsi Ferenc mellett Rontó Márta népdaloktató és Szabó Árpád hegedűvirtuóz vállalta ezt a szerepet.

Az est folyamán több visszatérő fellépőt is hallhattunk, mint az óbecsei Szelence énekegyüttes, a csantavéri Mendicus tamburazenekar, vagy a házigazda Dalárda férfikórus. Első ízben állt a Zengő Délvidék közönsége előtt Tilinkó Luca, aki ükapja, Gyarmati György horgosi dalaiból adott elő egy csokorral.

A jó hangulatú est a résztvevők közös dalával végződött, amelybe hagyományosan a közönség is bekapcsolódott, majd hajnalig tartó mulatozás vette kezdetét a színház klubhelységében.

Nyitókép: (Fotó: Ótos András)