2024. március 29., péntek

Hagyaték a jelen és a jövő nemzedékének

Branko Ružić kiosztotta a 2022-es év munkáját elismerő Szent Száva-díjakat

Az idén 34 oktatási és tudományos intézmény, szervezet, valamint egyén kapta meg az oktatási minisztérium által a 2022-es évre odaítélt Szent Száva-díjat. Mint arról Branko Ružić oktatási miniszter a kormány épületében megtartott díjak kiosztása után kiemelte, a bizottságnak nem volt könnyű feladata, hiszen mintegy 180 méltatásból kellett kiválasztaniuk azokat, akik a munkájukkal a leginkább kiérdemelték az elismerést.

– Remélem, ez a díj további ösztönzést jelent majd mindannyiuk számára, hogy még jobban teljesítsenek a munkájukban, hozzájárulva továbbra is az oktatás és a tudomány fejlődéséhez – mondta Ružić miniszter a díjazottaknak miután gratulált nekik a Szent Száva, az iskolák védőszentjének napja alkalmából. Hozzátette, Szent Száva, a legnagyobb szerb pedagógus hagyatéka erősíti az oktatást a mai napig, és rámutat arra, mennyire fontos a jelen és a jövő nemzedékeinek elkötelezettsége és munkája.

Ebben az évben is több iskoláskor előtti intézményt díjaztak, köztük a hódsági Proletarac Iskoláskor Előtti Intézményt, elismerést kapott több általános iskola is, közöttük az újvidéki Svetozar Marković Toza Általános Iskola, több középiskola, egyetemi kar, tudományos intézmény.

Az egyéni díjazottak között volt többek között az újvidéki Isidora Bajić Zeneiskola harmadik osztályos tanulója, Petra Spasojević, illetve dr. Radovan Pejanović, az újvidéki Mezőgazdasági Kar tanára is.

A díjazottak nevében Pavlina Radovanović, a koszovói Orahovacban működő Dositej Obradović Általános Iskola 7. osztályos tanulója elmondta, örül annak, hogy Belgrádban átvehette a díjat, majd megköszönte, hogy az oktatási minisztérium felismerte azt a legszebbet mindannyiukban, amit értékeltek.

– Ez a díj nekem sokat jelent, törekedni fogok arra, hogy még jobb tanuló legyek – hangsúlyozta Pavlina Radovanović.

Nyitókép: BETAPHOTO/AMIR HAMZAGIC