2024. április 19., péntek

A háztartásoknak szinte a fele takarékoskodik

Újvidék és Zombor lakossága spórol legeredményesebben az árammal

A múlt év decemberében az ország lakossága 9,4 százalékkal kevesebb áramot fogyasztott, mint 2021 utolsó hónapjában. A háztartások 44 százaléka jogosult takarékossági kedvezményre – közölte Dubravka Đedović energiaügyi miniszter.

„A kormány ösztönző intézkedései, melyekkel észszerűbb energiahasználatra igyekszik sarkallni az embereket, eddig sikerrel jártak. A megtakarítás tavaly októberben 15, novemberben 7, decemberben 9,4 százalékos volt” – foglalta össze a háromhavi eredményt a tárcavezető, miután a kormány nevében a belgrádi Nikola Tesla Múzeumban együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökséggel (USAID) a Jobb energia Szerbiában projektum megvalósítása céljából. Đedović elmondta, a takarékoskodásnak köszönhetően majdnem 1,4 millió háztartás decemberi számláját csökkentették, a legtöbben Belgrádban, Šabacon, Újvidéken, Zomborban és Nišben kaptak engedményt. Mint mondta, a szaktárca fontosnak tartja a lakosság és a gazdaság felvilágosításának folytatását, hogy mindenkinek előnye származzon az energia észszerű felhasználásából.

A memorandummal, melyet Brooke Isham, az USAID-küldöttség igazgatója látott el kézjegyével Christopher Hillnek, az Egyesült Államok belgrádi nagykövetének jelenlétében, az energiahatékonyságot szándékozzák növelni úgy is, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az állami intézkedések eredményeit, és tudatosítják a lakosságban azt, hogy az energiapazarlás abszolút megengedhetetlen, különösen a globális energiaválság idején. A Jobb energia USAID-program értéke 10 millió dollár, 2021 végén indították, és községi szinten segíti az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiaforrások nagyobb arányú hasznosítását. Már az ország több városában, pl. Nišben, Zomborban, Valjevón, Knjaževacon és Pancsován is folyamatban van a megvalósítása.

Szerbiában a teljes áramfogyasztás fele a háztartásokra, valamint az üzleti és a közszférára esik. Évente a négyzetméterenkénti átlagos hőenergia-fogyasztás hozzávetőlegesen a duplája az uniós tagországokban jegyzett átlagnak, ezért sürgető az energiahatékonyság növelése. A legnagyobb kihívást ezen a téren a háztartások, különösen a tömbházakban élő családok jelentik.

Nyitókép: Villanyáram (Illusztráció)