2024. március 28., csütörtök

A járdaépítéstől a fametszésig

Adán a II. helyi közösség az idén a járdajavításra költi a legtöbb pénzt

A tervek szerint az adai II. helyi közösség költségvetése 32 millió dinár lesz a 2023-as évben. Varga Elfride helyi közösségi titkár elmondta, hogy körülbelül fele-fele arányban fordítják a költségvetést beruházásokra és folyó költségekre. A költségvetési tételek közül kiemelte a járdajavítást, a lámpatestek vásárlását, az útszegély kibővítését zúzott kővel, a háztartások rákapcsolását a szennyvízcsatorna-hálózatra, valamint a helyi oktatási intézmények, civil szervezetek és sportegyesületek támogatását.

– Idén nem az utak rendbetétele lesz az elsődleges, hanem inkább a járdákat szeretnénk megjavítani. Nagyon sok helyen rossz állapotban vannak, ezért most erre szeretnénk több pénzt fordítani, mégpedig 5 millió dinárt. Főleg a temetőbe vezető Sava Kovačević utcában tervezünk munkálatokat, ha sikerül, akkor mindkét oldalon. Az utca páratlan oldalán már több helyen van javítva a járda, azt szeretnénk folytatni és befejezni. A polgárok közreműködésével szeretnénk folytatni a járdajavításokat, amelyekre pályázatot írunk ki április elején. A járdajavításhoz a helyi közösség biztosítja az alapanyagot, amiből a sikeresen pályázó polgárnak önerőből kell megépítenie a járdát a saját háza előtt a megszabott határidőig. Erre 1,2 millió dinárt különítettünk el – magyarázta Varga Elfride. – Az utaknál inkább az útszegély kiszélesítése várható a kitérők miatt. Elég keskenyek az utak, ezért így lehetővé válik, hogy két jármű elférjen egymás mellett. A Bakos Kálmán utca az egyik, ahol már tavaly szerettük volna zúzott kővel kiszélesíteni az útszegélyt, de az idén ezt mindenképpen megcsináljuk. Emellett kibővítjük az útszegélyt a Đuro Đaković utcában a temető környékén is. Az idén 2 millió dinárt fordítunk lámpatestek vásárlására a közvilágítás fejlesztése végett. Ebből az összegből 20–25 darab lámpatestet tudunk beszerezni. Most már egész jól állunk, mivel sok utcában már minden villanykarón van lámpa. Az idén is folytatjuk a helyi oktatási intézmények támogatását, amelyre összesen 1,25 millió dinárt fordítunk. Segítjük a Cseh Károly Általános Iskolát, a Műszaki Iskolát, a Čika Jova Zmaj óvodát és a Bartók Béla Zeneiskolát. A civil szervezeteknek és a sportegyesületeknek külön-külön 600 000 dinár támogatást irányozunk elő. Segítünk a helyi önkormányzatnak, miután összesen 600 000 dinárral részesei vagyunk az éves szúnyog- és kullancsirtásnak. A községi pályázatokon keresztül segítjük az egyházakat is. Az idén is 700 000 dinárt biztosítunk erre a célra. A szennyvízcsatorna-hálózat bővítésénél beugrók vagyunk, mivel az utcai vezetékek lefektetése után a háztartások rákapcsolódásában vállalunk szerepet. A helyi közösség korábban is ezt vállalta fel, és ez idáig 100–120 rákapcsolódást csináltattunk meg. A szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztésére az idén 1,5 millió dinárt különítettünk el. Emellett a Standard kommunális közvállalatnak besegítünk a zöldövezetek karbantartásában a helyi közösség területén, illetve teljes egészében mi végezzük a fametszést az utcákon. Erre 1 millió dinárt terveztünk a helyi közösség költségvetésében – nyilatkozta az adai II. helyi közösség titkára.

Nyitókép: Az adai II. helyi közösség 2 millió dinárt fordít a közvilágítás fejlesztésére (Fotó: Foto Video Studio Dobai)