2024. április 19., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

A sereghajtó kiejtette az éllovast!

Hatalmas meglepetés történt az olasz kupa nyolcaddöntőjében, hiszen a Serie A-ban toronymagas éllovas Napoli hazai pályán csak döntetlent játszott az élvonalban utolsó Cremonese ellen, majd a hosszabbításban sem tudta biztosítani a továbbjutást, a tizenegyespárbajban pedig alulmaradt az esélytelenebb féllel szemben! A Diego Maradona Stadionban már az is meglepetés volt, hogy Pickel higgadt befejezése után a vendégek vezettek (18.). Hamar helyreálltak azonban az erőviszonyok, hiszen előbb Juan Jesus (33.), majd Simeone (36.) is gólt fejelt, megfordítva az állást. A hideg zuhany aztán a hajrában érkezett a nápolyiak nyakába, amikor a derekasan küzdő kiscsapat Afena-Gyan fejesével egalizált (87.). Döntést nem, csak Sernivola piros lapját hozta el a ráadás fél óra, de ezzel sem tudott élni a Napoli, a büntetőpárbajban pedig Lobotka hibája a negyedik körben végzetesnek bizonyult. A Cremonese sorsdöntő utolsó lövését stílszerűen az egyenlítő Afena-Gyan értékesítette.

Juan Jesus fejesgóljánál még úgy tűnt, a Napoli kézbe veszi az irányítást (Fotó: beta/AP)

Juan Jesus fejesgóljánál még úgy tűnt, a Napoli kézbe veszi az irányítást (Fotó: beta/AP)

Angliában az FA-kupa korai szakaszában másodszor már elbírt a Wolverhamptonnal a Liverpool, amely Elliott korai találatával (13.) diadalmaskodott. Spanyolországban a Sevilla életben tartotta a reményeit, hogy javítsa a borzalmas ligaszereplést, és a kupában nagyot durrantson, esetleg európai szereplést is kiharcoljon. Az andalúzok a horvát veterán Rakitić góljával (48.) győzték le az Alavést.

Angol FA-kupa, 1/32 (ismétlések): Forest Green–Birmingham 1:2, Swansea–Bristol City 1:1, h. u. 1:2, Wigan–Luton 1:2, Wolverhampton–Liverpool 0:1, WBA–Chesterfield 4:0. Olasz kupa, nyolcaddöntő: Napoli–Cremonese 2:2, tizenegyesekkel 4:5. Spanyol Király-kupa, nyolcaddöntő: Real Sociedad–Mallorca 1:0, Alavés–Sevilla 0:1.

Az Ineos megvenné a Manchester Unitedet

Az egyik leggazdagabb brit üzletember, Sir Jim Ratcliffe és cége, az Ineos megvásárolná a Manchester Unitedet. „Hivatalosan is bekapcsolódtunk a folyamatba” – mondta a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalatának szóvivője a The Timesnak. Az MU-t 2005-ben vásárolta meg a Tampa Bay Buccaneers NFL-csapatát is birtokló Glazer család 790 millió fontért. A tulajdonosi körnek hosszú ideje feszült a viszonya a csapat szurkolóival, akik 2021-ben tüntettek is ellenük, miután az együttes is ott volt az európai szuperliga kitalálói és támogatói között. Glazerék novemberben jelentették be, hogy megfelelő ajánlat esetén eladnák a klubot. Érdekesség, hogy Ratcliffe és az Ineos – amelynek profi országúti kerékpáros- és vitorláscsapata is van – tavaly áprilisban a Chelsea megvételével is próbálkozott, a befutó azonban végül egy amerikai befektetőcsoport lett 4,25 milliárd fontos ajánlattal. Az MU 18 mérkőzés után jelenleg negyedik a Premier League-ben.

Nyitókép: Juan Jesus fejesgóljánál még úgy tűnt, a Napoli kézbe veszi az irányítást (Fotó: beta/AP)