2024. március 28., csütörtök

Folyamatos megújulás

Egy újabb sikeres évet zárt a szabadkai VM4K

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ a megalakulása óta szerteágazó tevékenységet folytat, legyen szó képzésekről, kutatásokról vagy kulturális műsorokról. A folyamatos megújulás jellemzi, így idén is számos eseményre, sok újdonságra került sor a központ szervezésében. Ezekről kérdeztük Lovas Ildikót, a VM4K vezetőjét:

Lovas Ildikó (Fotó: Molnár Edvárd)

Lovas Ildikó (Fotó: Molnár Edvárd)

– Az idei év legnagyobb eredményének azt tartom, hogy sikerült új tartalmakkal gazdagítani a kínálatunkat, emellett pedig nemcsak Szabadkán, hanem Zentán és Topolyán is jelen voltunk. Igyekszünk olyan programokat is megvalósítani, amilyenek korábban nem voltak. Az emberi élet minőségesebbé tétele, a bajban levők, az egyedül élők meghallgatása, szerintem ugyanolyan fontos, mint egy családi foglalkozás vagy kulturális rendezvény. A felgyorsult életmód, a sok stressz nagy problémákat okoznak, ezért is jelentősek ezek a tréningek, amelyeket dr. Klinovszky Andrea vezet, aki október óta erősíti a VM4K csapatát. Más megközelítésben, de szintén a lélek egészségével, épségével foglalkozik a Lélek-emelő foglalkozásunk, amit ft. dr. Horváth Endre plébános és ft. mr. Balcsák Szilárd esperes-plébános tartanak. Ezek olyan beszélgetések, foglalkozások, amelyeknek megadjuk az időt, nem az a lényeges, hogy hányan látogatják, hanem az, hogy egy-két éven belül kialakuljon egy olyan meggyőződés, ami szerint lehetséges egymáshoz fordulva, beszélgetések által jól érezni magunkat. Lehetséges felemelni a lelkünket pusztán szavak és gondolatok által. Ezek egyszerűnek tűnő célkitűzések, azonban roppant bonyolult mechanizmust rejtenek. Megtisztelőnek tartom, hogy a VM4K-t megfelelő közösségi térnek tekintik erre.

Ami még nagy eseményünk volt, az a Nyárhangoló fesztivál, ami talán sikeresen fog beilleszkedni a vajdasági fesztiválok sorába. Mivel nem kizárólag zenei, vagy irodalmi-közéleti, de nem is összművészeti, hanem minden, ami kultúra, ahogyan azt a mottónk is jelezte, igyekszünk kialakítani egy vagy több adott téma köré a fesztivál rendezvényeit – az idén ez egyebek mellett Garay Béla születésének és halálának jubileuma kapcsán a színházhoz kapcsolódott. Izgat bennünket, hogy mi minden az, ami kultúra? Máshonnan közelítve: mi emel valamely eseményt kulturálissá? Sok időt szánunk arra, hogy kialakuljon az a négy nap, amivel megszólítjuk, várjuk a közönséget, hiszen ha jól döntünk, akkor az visszahat a csütörtök estékre, a fiatalokat megszólító táborokra is. Ha jól gondolkodunk, akkor minden mindennel összefügg – az idei évben ez talán valóban sikerült. Ennek nagyon örülök – hallottuk Lovas Ildikótól.

SOKRÉTŰ KÉPZÉSEK

Kosányi Tamás

Kosányi Tamás

Kosányi Tamás, a VM4K képzési szakreferense, az oktatási területen megvalósított eseményekről szólt:

– A VM4K-ban a hatodik tanév kezdődött el idén szeptemberben. A kezdetekkor két egyetem két képzése folyt, azóta négy magyarországi felsőoktatási intézménnyel kötöttünk együttműködési megállapodást, az elmúlt időszakban pedig mintegy tíz képzés folyt. Az elmúlt években mesterképzéseket és szakirányú továbbképzéseket szerveztünk. Egy-két éves képzésekről van szó – minden esetben szakdolgozattal zárulnak –, az egy évesek esetében hatvan, a kétéveseknél pedig százhúsz kreditpontot szerezhetnek a hallgatók. Ebben a tanévben három képzésre lehetett jelentkezni, kettő szakirányú továbbképzésre és egy mesterképzésre, utóbbi a mechatronikai az Óbudai Egyetem képzése, mely a szabadkai Műszaki Szakfőiskolával karöltve valósul meg, és kétéves. A két szakirányú továbbképzés újdonságnak számít. Évről évre igyekszünk az igényeket felmérve újdonságokkal előállni. Tartottunk informatikai, pedagógiai, pszichológiai képzéseket, most pedig a Károli Gáspár Református Egyetem két művészeti képzését sikerült meghirdetnünk. Egyik a színház- és filmművészet szakíró kritikus, amely kétéves, míg a másik, a művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakirányú továbbképzés, egyéves.

Az elmúlt években a felsőfokú képzések mellett többek közt pedagógus- továbbképzést is tartottunk. Ebben a tanévben több pontot érő szemináriumokra kerülhet sor, ugyanis a Vajdasági Pedagógiai Intézet által – hosszú várakozás után, főleg a Covid miatt –, sikerült képzéseket akkreditáltatnunk. Öt képzéssel pályáztunk, és mind az öt akkreditálva lett. Egyet nemrég megtartottunk, Közgazdaság és marketing az oktatásban – mit, mikor, hogyan? címmel, általános és középiskolai gyakorló pedagógusok számára, a jövőben pedig a többi képzésre is sor kerül.

Továbbra is szeretnénk megtartani azt a tendenciát, hogy az igényeket figyelembe véve felkutatjuk az újdonságokat. Az év elején szerveztünk karriertervezési és pályaorientációs képzést is, de volt villámolvasási tanfolyamunk is – mondta a lapunknak Kosányi Tamás.

KUTATÁSOK RÓLUNK

Varga Diósi Viola

Varga Diósi Viola

Ahogyan azt Varga Diósi Violától, a VM4K kutatási szakreferensétől hallhattuk, a kutatási terület fő feladata a vajdasági magyar közösségre vonatkozó kutatások végzése, a vajdasági magyarságot érintő társadalmi és politikai kérdésekben:

– Nyomon követjük a vajdasági magyarságra vonatkozó stratégiák megvalósulását, és ha szükséges, elemzéseket, háttéranyagokat és szakpolitikai ajánlásokat készítünk.

Kutatásaink legfontosabb feladata, hogy általuk valós képet kapjunk a vajdasági magyar közösség aktuális helyzetéről és véleményéről, a közösséget foglalkoztató társadalmi és politikai eseményekről, a továbbtanulást, a külső- és belső migrációt, a vállalkozási kedvet befolyásoló tényezőkről, a médiafogyasztásról, a közösségi intézményrendszer működéséről, vagy a vajdasági magyarok politikai preferenciájáról.

Jelenleg a kutatási területén kettő fő állású munkatárs dolgozik, a kutatott területtől függően külső szakértőket is bevonunk a munkába, valamint egy közel hetven főből álló kérdezőbiztosi hálózatunk is van egész Vajdaság területén.

Nagyon népszerű volt az első ízben megrendezett Nyárhangoló fesztivál

Nagyon népszerű volt az első ízben megrendezett Nyárhangoló fesztivál

Az elmúlt négy évben húsz kutatást végeztünk el, többek közt közvélemény-kutatást a vajdasági magyarság körében a 2022-es magyarországi választásokról; a Nemzetpolitikai Kutatóintézet felkérésére készült a Jogtudatosság-vizsgálat, amely a magyar nemzeti kisebbség jogait tanulmányozta Szerbia területén, valamint tanulmány készült a Kárpát-medencei Óvodai Fejlesztési Programról; a Magyar Közgazdász Társaság együttműködésével a Vajdasági Magyar Gazdaságfejlesztés 2015-2018 közötti időszakát is vizsgáltuk; a Századvég Politikai Iskola Alapítvány megbízásából – A Magyarok a Kárpát-medencében 2019 elnevezésű kisebbségkutatás vajdasági partnerei voltunk; a Társadalomkutató Kft. felkérésére készült a Magyarországi médiakutatás Vajdaságra vonatkozó része és a Magyar Fiatalok 2022 elnevezésű kutatás; a Pannónia Alapítvány megbízásából egy természetvédelmi kutatást és egy nézettségi felmérést végeztünk el; Trianon 100. évfordulóján Az első száz év – a kisebbségi magyar identitás szervezeti és intézményi kontextusa a Vajdaságban címmel kisebbségi kerekasztal tanácskozást szerveztünk.

Nagyon büszkék vagyunk a nemrég bemutatott A vajdasági magyar kulturális élet alakulása a Vajdasági Magyar Kulturális Stratégia (2012–2018) elfogadása óta eltelt tíz év tükrében című tanulmánykötetünkre, amely a vajdasági magyar kulturális élet változásait, fejlődését és jelenlegi állapotát mutatja be az egyesületek és civil szervezetek, valamint a számunkra jelentős kulturális intézmények (múzeumok, levéltárak, könyvárak, színházak) szempontjából.

Sok érdeklődőt vonzanak a VM4K rendezvényei

Sok érdeklődőt vonzanak a VM4K rendezvényei

A jövő éves terveink között szerepel egy olvasói elégedettség-kutatás a vajdasági könyvtárak vonatkozásában, a fiatal diplomások karrierlehetőségeinek kutatása a Vajdaságban, egy szórványkutatás és a nyelvi jogok megvalósulásának vizsgálata is – fejtette ki Varga Diósi Viola.

IDÉN 136 MŰSOR

Lukács Lilla (Fotó: VM4K)

Lukács Lilla (Fotó: VM4K)

Ahogyan azt Lukács Lillától, a VM4K kulturális szakreferensétől megtudhattuk, ebben az évben százharminchat műsort valósítottak meg:

– A legnagyobb vállalásunknak a Nyárhangoló fesztivál mondható, amely egy igazán nagy volumenű és lélegzetvételű négynapos fesztivál volt Palicson. Vajdaság egész területéről érkeztek látogatók. Olyan nap is volt, amikor ötezeren is megfordultak a tóparton. Nagyon sokan voltak kíváncsiak a Halott pénz koncertjére. A Nyárhanglót egy hiánypótló fesztiválnak képzeltük el, amely a kultúra minden ágazatára kiterjed. A szlogenje is az, hogy minden ami kultúra. Sor került beszélgetésekre, könyvbemutatókra, komolyzenei és könnyűzenei koncertekre, filmvetítésekre, gyerekprogramokra, mindez többféle helyszínen, bent és szabadtéren is. Jelenleg egy újabb nagyszabású rendezvénysorozatra készülünk, amelynek a címe Mozdulj! Petőfi!, jövőre ugyanis Petőfi bicentenárium lesz. Az előkészületek már javában zajlanak, nagy szavalóversenyt hirdettünk meg, szinte minden korosztály részére; Petőfi nevét viselő vagy szellemiségét ápoló intézmények találkozóját; Petőfi-mellszobor köztérre való elhelyezésére vonatkozó pályázatot, de lesznek irodalmi beszélgetések, filmvetítések, előadások, vetélkedők és még sok minden. Ez a rendezvénysorozat kiterjed egész Vajdaságra, sőt együttműködések révén úgymond be is vonja az egész közösséget. A célunk az, hogy emlékezetes maradjon a vajdasági magyar közösség számára.

Emellett minden héten megtartottuk a csütörtök esti rendezvényünket, sor került beszélgetésekre, könyvbemutatókra, színházi előadásokra, koncertekre és fotókiállításokra is. Elindítottuk a VM4K filmklubot, a magyar filmarchívummal együttműködve havonta egy régi magyar film digitalizált változatát vetítettük. Négy koncertet tartottunk a Zsinagógában, fellépett a Szent Efrém Férfikar, a Budapest Klezmer Band, Myrtill és a Swinguistique, a Kozma Orsi Quartet és mindegyik telt házas volt. Megtekinthettük Verebes Ernő: Koponyánk, körülbelül című előadásának a nyílt próbáját is. Az év folyamán az ünnepekre is ráhangolódtunk, ehhez kapcsolódó foglalkozásokat szerveztünk családok részére, a legutóbbit most, advent idején. Táncházakat is tartottunk a Juhász zenekarral, kicsiknek és nagyobbaknak is. Úgy gondolom, hogy sikeres évet zártunk – hallottuk Lukács Lillától.