2024. március 29., péntek

Az adventi kalendárium ablakai lassan mind feltárulnak Temerinben

Sokan hallottak már az úgynevezett élő adventi kalendáriumról, a temeriniek pedig az idén bele is kóstolhatnak ebbe a közösséget összekovácsoló kezdeményezésbe, mely több helyen már él. Immár a 17. ünnepi ruhába öltöztetett ablakot is körbejárták, énekükkel köszöntötték a háziakat, egymást.

Fotó: Varga Zoltán

Fotó: Varga Zoltán

Fotó: Varga Zoltán

Fotó: Varga Zoltán

Az akció lényege, hogy minden nap másik karácsonyi díszbe öltöztetett ablak világít a település különböző pontján, előre kiosztott titkos sorszámok alapján. Hogy melyik nap hol villan fel a megfelelő számmal ellátott ablak, az meglepetés, amit aznap délelőtt egy rövid leírással segítenek a szervezők – Szabó Gabriella és Szabó Zsuzsanna –, és ezt megosztják a közösségi oldalon. Ezt követően, a kora esti órákban az érdeklődők közös séta alkalmával keresik fel a soron következő ablakot a csatlakozó érdeklődőkkel.

Fotó: Varga Zoltán

Fotó: Varga Zoltán

December elsejétől minden este 18.00 órakor indul az ablak-keresés, a gyülekezés a művelődési otthonnál, az óvodánál, vagy éppen a Telepen van. A sétálók a vendéglátóknál elénekelnek néhány karácsonyi dalt, boldog karácsonyt kívánva a háziaknak, akik általában karácsonyi ízekkel várják a hideg estéken érkező köszöntőket. 

Fotó: Varga Zoltán

Fotó: Varga Zoltán

Fotó: Varga Zoltán

Fotó: Varga Zoltán

Az adventi kalendárium ablakai tehát lassan mind feltárulnak Temerinben, szenteste pedig egyszerre világít majd az összes ablak. A kezdeményezés sok polgárt magával ragadott, mert igazi közösségi élményt kínál, lelkiekben is feltölt. Erről tanúskodnak Varga Zoltán felvételei is.

Nyitókép: Fotó: Varga Zoltán