2024. március 29., péntek

Ünnep az ünnepben

Száznál többen szavalták a Himnuszt és a Szózatot

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében szombaton tartották meg a 23. Himnusz és Szózat szavalóversenyt. A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon megrendezett eseményen 119 általános és középiskolás diák szavalta Kölcsey Ferenc, illetve Vörösmarty Mihály alkotását. A rendezvénynek nemcsak vajdasági, hanem magyarországi, valamint horvátországi, felvidéki és erdélyi résztvevői is voltak.

A Kárpát-medencei Himnusz és Szózat szavalóverseny az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke, De Negri Ibolya köszöntőszavaival kezdődött, aki lapunknak adott nyilatkozatában a rendezvény jelentőségét hangsúlyozta.

– Minden évben decemberben, az adventi időszakban rendezzük meg a Himnusz és Szózat szavalóversenyt, hiszen úgy gondoljuk, hogy ezen költeményeket szavalni maga is egy ünnep. Amikor az egyesületünkben megszületett a rendezvény gondolata, azt tartottuk szem előtt, hogy a pedagógusok még inkább merüljenek el e két kiemelkedő vers tanulmányozásában, és a diákok, a felnövekvő generáció tagjai is foglalkozzanak azok gondolatiságával, érzelmi világával, az értelmével, hiszen bennük van a történelmünk, a múltunk, a kultúránk. A versenyünket hibrid formában rendezzük meg, ami azt jelenti, hogy a külföldi résztvevőink nem vesznek rajta részt személyesen, hanem egy-egy kisfilmet küldtek, és közülük a legjobbak itt ma láthatóak lesznek. Az egyesületünk testvéri kapcsolatot ápol több határon túli pedagógusszervezettel, és nekik szoktuk kiküldeni a felhívásunkat, így az számos oktatási intézménybe eljut. Ez a Kárpát-medencében az egyetlen ilyen jellegű szavalóverseny – fogalmazott De Negri Ibolya, akitől azt is megtudtuk, hogy a díjazottak könyvjutalmát Magyarország szabadkai főkonzulátusa biztosította.

A rendezvény megnyitóját a zeneiskola tanulóinak előadása tette ünnepélyesebbé.

A szavalatokat a dr. Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész, dr. Hózsa Éva irodalmár, egyetemi tanár, dr. Némedi Imre főiskolai tanár, versmondó és Ágoston Pribilla Valéria nyugalmazott magyartanár összetételű zsűri értékelte.

A versenyen résztvevő minden diák emléklapot és alkalmi ajándékot kapott.

Nyitókép: De Negri Ibolya köszönti az egybegyűlteket (Fotó: Benedek Miklós)