2022. december 5., hétfő

Ki viseli a nadrágot?

Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül; a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának zenés vígjátéka; rendező: László Sándor

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata telt ház előtt mutatta be az évad első új előadását, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés vígjátékot. Móricz Zsigmond művének színpadi változatát szinte napra pontosan 42 év után tűzte ismét műsorára a Népszínház.

Közönségdarab a javából! – Hajdú Tamás és Dedovity Tomity Dina (Igor Preradović / Narodno Pozorište Népszínház Subotica Facebook-oldal)

László Sándor, az előadás rendezője nyilatkozta a sajtóban, hogy közönségbarát darabot igyekezett választani, ugyanis olyan előadást szeretett volna létrehozni, amely nem a hétköznapi gondokra mutat rá, hanem elszórakoztat, s közben tanít is bennünket. Tanít az élet dolgairól, a férfi-nő kapcsolatokról, a kompromisszumkötés fontosságáról, hiszen ez kulcs lehet a boldog élethez. „Nem élünk kellemes időket, tele vagyunk mindenféle problémákkal, félelmekkel, ezért szeretem azokat az alkalmakat, amikor egy időre megfeledkezhetek a fejünk felett levő fekete felhőkről” – hangsúlyozta a rendező, s feltételezhetően így vélekedhetett maga Móricz Zsigmond is, amikor a huszadik század elején (1916) a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művét megalkotta. Móricz visszalépett ugyanis néhány évtizedet, az 1880-as évek „boldog idejébe”, a „könnyű vidámság korába”, amikor még – Schöpflin Aladár szavaival élve – a magyar uraknak nem voltak nagy problémáik, vagy ha voltak, nem tudtak róluk és nem törődtek velük. Könnyű volt az élet számukra, az anyagi gond nem volt súlyos, a pénz könnyen jött-ment, a modern luxusigényeket még nem ismerték, ami szórakozásuk volt, az könnyen telt, egy-egy háromnapos névnap, dáridós disznótor után csöndes iddogáló napok sora következett, volt ideje a vérnek összesűrűsödni a legközelebbi nagy mulatságig. Volt ennek visszája is, az igaz, sorra úsztak el az úri birtokok, de Móricznál erről csak érintőlegesen esik szó. „Az író a derűs oldalát nézi csak ennek az időnek, a magánélet szűk kis körben időzik, nem társadalmat, nem országot lát, hanem alakokat, férfiakat, nőket, öregeket, fiatalokat, akiket mosolyogva forgat egy kis családi komplikáció kacsalábán” – összegezte Schöpflin Aladár a Színházi Figyelőben 1928-ban, Móricz vígjátékának bemutatója kapcsán. Ezt a XIX. századvégi időszakot idézte meg László Sándor is legújabb, szabadkai rendezésében, méltóképpen emlékezve egyúttal a nyolcvan éve elhunyt Móricz Zsigmondra, hiszen Brestyánszki Boros Rozália dramaturggal nagy tisztelettel bántak az eredeti művel, csak minimálisan változtattak rajta, nem aktualizálták. Meghagyták ízes nyelvezetét is, amely a mai nézők fülének helyenként talán archaikusnak hat, de inkább érdekes mintsem zavaró, hiszen olyasféle kifejezés, mint a „kifirundcvancigolni” ma már talán nehezebben érthető, a jelentésére, a „kisemmizés”-re azonban következtetni lehet a szövegkörnyezetből.

A három nagynéni megszemélyesítése valódi jutalomjáték – G. Erdélyi Hermina, Körmöci Petronella és Vicei Natália (Igor Preradović / Narodno Pozorište Népszínház Subotica Facebook-oldal)

Az ízes nyelvezeten kívül egyéb erényei is vannak e népszínházas előadásnak, hiszen sokszereplős, harsány, zenés produkció, amelyhez a talpalávalót ifj. Kucsera Géza zenei vezető irányításával élőben húzzák a nem is akármilyen zenészek. Csík György díszlete és jelmezei ötletesek és látványosak, Virág György koreográfiái egyszerre idéznek táncházakat és hajdani, vidéki bálokat, a szereposztás pedig találó: legyen az kisebb vagy nagyobb szerep, minden színész remekül helyt áll a színpadon. Hajdú Tamás hitelesen alakítja Balázst, a fiatal nyíri birtokost, aki szilaj, önfejű és felelőtlen is, hiszen egy háromnapos névnapi ünnepség apropóján elpazarolja zsugorodó gazdaságának javát, csak hogy a vendégeit jól tartsa és a cigányzenére ő maga is vég nélkül mulathasson. Életszemléletéről kedves nótájának szövege tanúskodik legbeszédesebben, miszerint: „Már én nékem beborult az ég. / Elverte a búzámat a jég. / Elvitte a lovamat a végrehajtó, / Szeretőm is elszerették tőlem végül! / Nem élhetek muzsikaszó nélkül!”

Nénik és lányok – Magyar Zsófia, Vicei Natália, G. Erdélyi Hermina, Körmöci Petronella és Dedovity Tomity Dina (Igor Preradović / Narodno Pozorište Népszínház Subotica Facebook-oldal)

A muzsikáltatás és a több napig tartó dorbézolás Balázs feleségének, a Dedovity Tomity Dina által alakított Pólikának azonban már nincs ínyére, a harmincfős vendégseregre sáskahadként tekint, pazarló és hűtlenkedő férjét meg szeretné leckéztetni. Ezért hazaköltözik nagynénje házába, Bodonyba, és az ott lakó nénik segítségével igyekszik megtörni Balázs büszke makacsságát. Dedovity Tomity Dina lubickol a szép és karakán Pólika szerepében. Karakterfejlődés leginkább az ő esetében megy végbe, hiszen a fiatal és tapasztalatlan asszonykából hisztis és akaratos nővé, majd taktikus feleséggé válik – megfogadva Zsani néni bölcs tanácsát, miszerint nem szabad válással jutalmazni a gaz férfiakat, hanem össze kell törni és papucs alá tiporni őket. Némi kompromisszummal és stratégiával győzni le a dominanciájukat.

Mi a titka a jól működő párkapcsolatnak? – Hajdú Tamás és Dedovity Tomity Dina (Igor Preradović / Narodno Pozorište Népszínház Subotica Facebook-oldal)

A két főhős mellett mindenképpen ki kell emelni a három nagynéni: a Zsani nénit alakító Vicei Natália, a Pepi nénit alakító Körmöci Petronella, és a Mina nénit alakító G. Erdélyi Hermina játékát. Mindhárom karakter olyan izgalmas és összetett, hogy megszemélyesítésük valódi jutalomjáték. Kialakításukhoz állítólag Móricz első feleségének nagynénjei szolgáltak modellül, de felismerhetők bennük a korábbi századok vidéki úri házainak tipikus, idős asszonyalakjai is: a karakteres feleségek, nagynénik, nagymamák, akik számontartották az ügyes-bajos dolgokat, bonyolították és elsimították a vitákat, összetartották és igazgatták az egész családot. Zsani néni alakja első pillantásra szinte félelmetes, hiszen diktátori szigorral uralkodik a házban, a maga parancsoló természete szerint dirigál, őrzi az erkölcsöt és a vagyont. Ő a megtestesült ráció. Kurta szavakkal utasítgat, kordában tart mindenkit, nem lehet neki ellentmondani. Pillanatokra lágyul csak el, ekkor villan fel alakjának együttérző, mi több: vicces oldala. Vicei Natália finom eleganciával jeleníti meg, játéka színes és energikus, ő az előadás központi figurája. A másik fontos alak a lágy és jóságos Pepi néni, aki bár tartogat szigorú nénjétől, de szabályait a maga módján értelmezi és át is hágja őket. Igazi tűzről pattant személyiség – öröm nézni, ahogy Körmöci Petronella sürögve, forogva, zsörtölődve (néha pálinkázva) megszemélyesíti. Pepi néni a szív a családban. A triumvirátus harmadik tagja Mina néni, aki, mint egy elvarázsolt tündér, csinosan, vidáman csacsogva éldegél a vidéki kúria biztonságában, és remek dialógusokat folytat mindenkivel. Ő a fő humorforrás, hiszen teljesen süket, de ez a tény nem zavarja a társalgásban. G. Erdélyi Hermina olyan megnyerőn alakítja ezt a különös hölgyet, hogy Mina néni hangszeres jelenete az előadás egyik fénypontja. A három néni fennhatósága alá kerül hát Pólika, és vedlik vissza ismételten nevelt gyerekké, a szintén ott nevelődő Biri mellett, akit Magyar Zsófia szeles, cserfes leányzóként jelenít meg a színpadon. Ám ez az alárendelt szerep sem felel meg Pólikának, nem találja helyét, hiszen nyugtalanító híreket hall a kocsmában muzsikáltató férjéről, és a pletykás, körmönfont Kisvicáknénak köszönhetően a nyíri gazdaság széthordásáról is. Menni vagy maradni? Civakodni vagy megbocsátani? Mi a titka a jól működő párkapcsolatnak? Fontos-e, hogy ki viseli a nadrágot? – efféle kérdések körül zajlanak az események, amelynek bonyolításába a nénik testvére és haragosa, Lajos bácsi is beleártja magát, hogy férfias fondorlattal keressen kiutat a fiatal pár házastársi perpatvarából. A Ralbovszki Csaba által megformált Lajos bácsi kedélyes, különc öregúr, mulatozós, régi idők tanúja, akiben van annyi kurázsi, hogy nénjeinek is alkalmasint befűtsön. Az általa képviselt férfimintát viszi tovább a bűnbánó, de nyakas Balázs, azzal, hogy ekkorra már alig maradt eltékozolni való, de a muzsikaszó szeretete, a sírva vigadás ősi hagyománya még része a mindennapoknak.

A talpalávalót ifj. Kucsera Géza zenei vezető irányításával élőben húzzák a zenészek (Igor Preradović / Narodno Pozorište Népszínház Subotica Facebook-oldal)

Móricz Zsigmond tükröt tartott egy letűnt, könnyelmű kor felé, amelyben az urak boldog megelégedéssel tengették napjaikat, „akár macskák a melegben”. E könnyed komédiájában semmi sem visszafordíthatatlan, semmi sem végzetes. Témájával, ábrázolásmódjával üde színfoltja az adott korszaknak, az író bölcs derűjét, a házastársi pozícióharc erőpróbáját, a férfi-nő kapcsolat játékos oldalát kellő távolságtartással mutatja be. Figuráiban annyi az elevenség, hogy ma is megnyerők. Velük dúdoljuk hát a jól ismert nótákat, hegyezzük fülünket a háttérzene mellett időnként nehezen kivehető dialógusoknál, álmélkodunk a csodás kosztümök láttán, és gyönyörködünk a kidolgozott, összehangolt színpadi munkában. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül közönségdarab a javából!