2022. december 5., hétfő

Emberi erények, nemzeti értékek szolgálatában

A Vitézi Rend jobboldali, konzervatív értékrendet valló, katonai hagyományokat ápoló, pártoktól független szervezet, amely napjainkban egyesületi formában működik. A Rend honlapján a következő olvasható még az eszmeiséggel kapcsolatban: ,,A Vitézi Rend tagjai  mindenkoron kiálltak a nemzet érdekeiért, a magyarság megmaradásáért és ez napjainkban sincs másként. Támogatunk minden olyan kezdeményezést, mely összeegyeztethető az alapítónk szándékával és akaratával, de elítélünk és elhatárolódunk minden szélsőséges megnyilvánulástól és törekvéstől, mely bármely magyar ellen irányul, légyen az a határon innen vagy határon túl.”

A több mint 100 éves Vitézi Rend Budapesten, a belvárosi Nagyboldogasszony templomban tartja éves vitézavatását. Idén két nyugat-bácskai, szilágyi jeles személyiség, Antalovics Zsuzsanna és Kanyó Áron nyert felvételt a Rend tagjai közé. Közösségi elkötelezettségről, nemzeti helytállásról, emberi felelősségvállalásról beszélgettünk a kitüntetettekkel:

Úgy tudom, a felterjesztés körülményei mindkettejük esetében kapcsolódnak egy, a település számára is fontos ünnepnaphoz.

Antalovics Zsuzsanna: Így igaz. A Szilágyin felújított Turul-emlékmű avatóünnepségén felléptünk a tanítványaimmal, két nemzeti témájú éneket tanítottam be, azt adtuk elő. Ezen az eseményen jelen voltak a Vitézi Rend egyes délvidéki tagjai is. Az ünnepséget követően jött a telefonhívás, amelyben invitáltak a Rend tagjai közé. Nagyon meglepődtem, nem értettem, miért pont én… Úgy éreztem, több erre érdemes egyéniség is van a faluban. Azt a választ kaptam, hogy aki ilyen jellegű zeneszámokat tanítva könnyet csal az ünneplő közösség szemébe, megérdemli a jelölést. Őszintén szólva ebben a tekintetben kissé megnyugodtam, amikor az avatás után elolvastam az oklevélen szereplő indoklást: ,,...emlékezetül adom mindenkinek, akit illet, hogy hazánk és nemzetünk érdekeinek védelmében vívott szellemi harcunkban NEMZETI ÉRZÉSÉNEK kiváló tanúbizonyságát adó és a Vitézi Rend eszményét támogató…” Ezután pedig a nevem áll, mint nemzetes úrhölggyé, aki a Vitézi Rend nemezetvédelmi tagozatába felvétetett. Valóban igaz rám, hogy nagyon erős bennem a magyarérzés. Azzal párhuzamosan, hogy sajnos a falunkban, Szilágyin egyre kevesebben vagyunk, annál erősebben tör fel belőlem, és a megmaradás érdekében való cselekvésre késztet. Pedagógus, zongoratanár vagyok, világéletemben hivatásomnak tekintettem a tehetségek felemelését, az identitás őrzését a zene eszközeivel.

Kanyó Áron és Antalovics Zsuzsanna az avatás helyszínén
Kanyó Áron és Antalovics Zsuzsanna az avatás helyszínén

Kanyó Áron: Esetemben szintén a Turul-avató adta meg a kezdő lépést. A nagymamám sokat mesélt arról, hogy a családunkban, az elődeim között voltak vitézek. Nagy jelentőséget tulajdonítok a gyökereimnek, fontosnak tartom, hogy továbbvigyem azokat a hagyományokat, amelyek jellemzik a közösségünket. Szerettem volna felvételt nyerni a Rendbe, ezért vettem a bátorságot, és az ünnepségen megszólítottam a jelenlévő tagokat. Elmagyarázták, hogy amennyiben levéltári adatok alapján bizonyítást nyer, hogy a felmenőim vitézek voltak, akkor automatikusan felvételt nyerhetek. Elindítottam az erre irányuló folyamatot, de sajnos nem sikerült releváns bizonyítékra lelni. Így maradt a másik mód, hogy érdemeim alapján kérelmezzem a felvételemet. A kérvényben részletesen írtam a tevékenységemről. Nevezetesen, hogy amióta az eszemet tudom, részt veszek a helyi hagyományápoló és művelődési tevékenységekben, a kultúregyesület munkájában, a Négyesfogatokon, a színjátszó csoportban, aztán az Önkéntes Tűzoltó Testületben, az Ifjúsági Szervezet berkeiben egyaránt. Elköteleződtem amellett, hogy a szilágyi magyar közösségben megőrizzük az értékeket, amelyek számunkra fontosak és jelentőséggel bírnak a megmaradás szempontjából. Nagyon örültem és megtisztelve éreztem magam, amikor végül a Rend részéről pozitív válasz érkezett, és sor kerülhetett az avatási ünnepségre.

Hogyan zajlott a budapesti vitézavatás és milyen további vállalásokkal jár a rendi tagság?

Kanyó Áron: A templom-téren volt a gyülekező, a tisztek elmondták az avatás menetét. Minden nagyon fegyelmezetten és ünnepélyesen zajlott. Velünk, kettőnkkel együtt jelen volt az eseményen a szilágyi és bácskertesi (kupuszinai) származású, már felavatott vitéz, Buják Nándor is. A szertartás rendkívül megható volt. A továbbiakban folytatom majd a közösségi munkát és igyekszem minden, a Renddel kapcsolatos eseményen résztvenni, itthon és szerte a Kárpát-medencében is, emellett képviselni azt a különböző helyi megemlékezések alkalmával.

Antalovics Zsuzsanna: Budapesten a belvárosi Nagyboldogasszony templomban zajlott a vitézavatás. Szavakat nehéz találni rá, hogyan éreztem magam. Felemelő volt, minden a helyén, minden mozzanatnak megvolt a maga szimbolikája. A megható avatási szertartás csúcspontja pedig az volt, amikor a Szent Korona másolatát behozták a koronaőrök. Meg voltam illetődve, ugyanakkor valami furcsa súly nehezedett a lelkemre. Akkor nem értettem, de most visszatekintve, azt hiszem, hogy talán ott és akkor tudatosult bennem az a sorsközösségi küzdelem, amelyet otthon együtt folytatunk a megmaradás érdekében. Amikor letérdeltem az avatáshoz, olyan érzés volt, mintha ezzel a kitüntetéssel visszajelzést kaptam volna arra, amit érzek a hazám iránt.

Buják Nándor és az új vitézek: Kanyó Áron és Antalovics Zsuzsanna
Buják Nándor és az új vitézek: Kanyó Áron és Antalovics Zsuzsanna

Szeretnék elkötelezetten részt venni a Rend munkájában, jelen lenni az ünnepi eseményeken. A továbbiakban is folytatom majd a pedagógiai tevékenységet, immár 38 éve tanítok az apatini Stevan Hristić Zeneiskolában. Emellett a helyi plébános, ft. Kurin István atya felkérésére ellátom a kántori teendőket, továbbá elkezdtem a templomi koncertek szervezését. Előbb a nagyobb ünnepek alkalmával, karácsonykor, húsvétkor léptek fel a tehetséges gyerekek, fiatalok. Amióta azonban elkerültek vidékre, külföldre iskolába, és nehezebb lett a közös felkészülés, évi egy koncertet tartunk a Szent István király templom búcsújának ünnepén, amikor itthon a falu apraja-nagyja. Ennek szervezését mostanra átadtam Molnár Tamás fiatal jazz-zenésznek, de ettől függetlenül jelen vagyok a tanítványaimmal továbbra is. Egy-egy ilyen esemény után futnak hozzám a gyerekek, izgalommal kérdezik, mit gondolok, jók voltak-e, jól sikerült-e. Tehát számukra is jelentőséggel bír egy-egy ilyen megmutatkozási alkalom. Ilyenkor tele van a templom, ez is felemelő érzés. Ez erőt ad az embernek a további munkához. Lám, bár szerteszét vannak is a gyerekek, fiatalok, sokfelé tanulnak, mégis hajlandók felkészülni, megmutatkozni a szülőfaluban, és a közösséget is összehozza egy-egy ilyen búcsúi koncert. Emellett bízom benne, hogy a helyi József Attila Művelődési Egyesületben is tudjuk folytatni a munkát, hogy lesz érdeklődés.

A közösségi munkában és a zongoratanári hivatásában is egyformán elkötelezett. Hogyan kezdődött ez a szép, értékadó pálya?

Antalovics Zsuzsanna: Régre, gyerekkorunkra nyúlik vissza a történet. Egyrészt pedagógus-családból származom, amellett a felmenőim számára is mindig fontos volt a magyar identitás megtartása, kifejeződése a munkájukban. Van egy ikertestvérem, ő is ezen a pályán tevékenykedik. A nagybácsikánk zeneiskolában dolgozott, ennek okán édesanyánk megkérdezett bennünket, szeretnénk-e zeneiskolába járni. Egyből igent mondtunk. Befejeztem a zeneiskolát Apatinban, aztán a 9/10-es iskolarendszerben dönteni kellett, maradunk itthon és kimarad a zenetanulás vagy Szabadkára indulunk zenei középiskolába. Akkor jött elő belőlem a bizonyosság érzése, hogy nem tudnám elképzelni zongorázás nélkül az életet. Így 14 évesen felkerültünk Szabadkára a Zenedébe, aztán tovább az egyetemre. Már az utolsó egyetemi év alatt elkezdtem dolgozni, mert hiány volt pedagógusokból itt, Apatinban. A mai fiatalok keresik az álláslehetőségeket, sokan külföldre kényszerülnek… Nekem akkoriban nagy szerencsém volt, ahogy ʼ85-ben elhelyezkedtem, azóta ebben a nagymúltú, több mint 70 éves intézményben dolgozom. Kiváló a szakkáder, rendszeresen járunk versenyekre is, jelentős eredményeink vannak. Sok jó, kiemelkedően tehetséges diákom volt, de elmondhatom, talán nem is az a legfontosabb, hogy mindenki fényes zenei karriert fusson be. Boldoggá tesz és érzem a munkám eredményét már akkor is, ha évekkel később visszahallom, a tanítványaim sorstörténetében megmarad, szerepet játszik a zene, egyetemes értékként, fogódzóként, akár azért, hogy elemi erejével átsegítse őket egy-egy élethelyzeten. Szóval, nagy szeretettel dolgozom, és ha választani kellene, újból ezt a hivatást választanám.

Nyitókép: Avatási csoportkép