2024. március 29., péntek

Tűzoltó családi nap Bajsán

Tájékoztató előadások, játékok, utánpótlás-nevelés

A családokra összpontosítva és az utánpótlásra gondolva szervezte meg Bajsán az Önkéntes Tűzoltótestület csapata a tűzoltási technikákat népszerűsítő, játékos vetélkedőkkel tarkított találkozóját, amelyen a magyarországi Egy Csepp Tűz Önkéntes Tűzoltó-egyesület és a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltószövetség képviselői interaktív előadásokat tartottak. A rendezvényre a helybeli érdeklődők mellett érkeztek vendégek Bácskossuthfalváról, Martonosról, Kishegyesről és Zentagunarasról is, így több mint hatvan gyermek és legalább annyi felnőtt töltötte meg a tűzoltóság és a helyi közösség közös pázsitos udvarát.

Kádár Károly, a bajsai tűzoltótestület parancsnoka, a rendezvény ötletgazdája elárulta, hogy már korábban szerveztek ilyen jellegű találkozót, és a járványhelyzet után most kínálkozott ismét lehetőség a megtartására.

A bajsai tűzoltók a családi napon az utánpótlás-nevelésre helyezték a hangsúlyt

A bajsai tűzoltók a családi napon az utánpótlás-nevelésre helyezték a hangsúlyt

– A családi nap szervezésében egyik fő segítőm Dobrik Tímea volt, aki évek óta vezeti és oktatja a tűzoltó gyerekeket Bajsán. Emellett kivette részét az esemény napján és az azt előkészítő napokban az elnökség, illetve az egyesület idősebb tagjai. Meghívásomnak eleget tett Kristóf András, a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltószövetség elnöke, aki a családjával érkezett. Az előadók között tisztelhettük Balázs Istvánt, az Egy Csepp Tűz Önkéntes Tűzoltó-egyesület vezetőjét. Erről a csapatról azt kell tudni, hogy kimondottan gyermekek oktatásával, a tűzoltóság intézményébe történő bevonásával foglalkoznak. Emellett Bajsára érkezett még Kovács Andrea is, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Vendégeink interaktív előadással, beszámolókkal készültek, megtanítottak a gyerekekkel egy Szerbiában kevésbé ismert segélyhívó lehetőséget. Elmagyarázták, hogy az okostelefonokon vészhelyzet esetén a PIN-kód helyett lehetőség van beírni az országosan egységesen tárcsázható számokat, így a rendőrséget a 192-es, a mentőket a 194-es, míg a tűzoltóság ügyeletesét a 193-as elérhetőségen lehet hívni. Előadóink arról is meséltek, hogy melyek azok az információk, amelyeket át kell adni az ügyeletesnek ilyenkor a minél hatékonyabb mentés érdekében – tudtuk meg Kádár Károlytól, aki arról is mesélt, hogy a gyerekeket különböző ügyességi játékok várták, kúsztak, másztak, falat másztak, puttonyfecskendővel, illetve vízsugár segítségével célba kellett találniuk. Tömlőtekéztek, és egy 15 méteres tömlőben pici labdát vezettek végig közös erővel, ezt követően vizet hordtak, pázsitsíeltek egy lécre erősített tömlőpánt alá lépve. A rendezvényen bemutatkozott a helyi Káliz Íjászegyesület is Harkai Szilvia vezetésével.
Cesznak Arnoldtól, a bajsai tűzoltótestület elnökétől megtudtuk, hogy a helyiek igen lelkes tűzoltók. A tagsághoz mint egy 70-en tartoznak, korábbi aktív lánglovagok és pártfogók.

– Tény, hogy a tagságunk önkéntesen vállalja a feladatát, és mindenkinek vannak munkahelyi-családi kötelezettségei, de ha baj van, akkor helyzettől függően bevetések alkalmával átlagosan 10 személy mozdul meg a hívó szóra. Tehát igen nagy szükség van arra, hogy a gyerekek figyelmét felhívjuk a tűzoltói hivatás nemességére, és kineveljük a leendő önkéntes tűzoltókat – tette hozzá.

Kádár Károly elárulta, hogy évente egy ilyen kötetlen alkalmat szeretnének megszervezni a tűzoltás jegyében, ifjú családok és veterán tagjaik bevonásával.

– Mivel nyílt napról van szó, így jövőre is bárkit – szakmabelit, valamint a tűzoltás iránt érdeklődőt is – szívesen várunk a programokra, az előadásokra és a gyermekek számára szervezett játékokra. Illetve a következő alkalommal is ízletes ebéddel szeretnénk emelni a rendezvény hangulatát. Az idei program háttértámogatását köszönjük a Délvidéki Önkéntes Tűzoltóhálózatnak, valamint a Magyar Tűzoltószövetségnek – mondta.

A résztvevők meglátogatták a bajsai nemzetiségek tárgyi emlékeit őrző Etno-házakat is, ahol az Etno Hagyományápoló Kézművesek Köre tagságától kaptak részletes tárlatvezetést.