2022. szeptember 24., szombat

Közel hozni a versenyképest tudást

Információbiztonsági szakmérnökök vették át diplomájukat a VM4K-ban

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ 2017 óta sikeres együttműködést valósít meg a budapesti székhelyű Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karával. Az együttműködés mérföldköve a 2020 őszén online képzésként megszervezésre kerülő információbiztonsági szakmérnök-szakember szakirányú továbbképzés megvalósulása. Az első évfolyam diplomaosztójára Szabadkán a VM4K épületében került sor szombaton délelőtt. Az ünnepélyes eseményen 15 hallgató vette át diplomáját.

A diplomaosztót megelőzően prof. dr. habil. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora a sajtónak nyilatkozva elmondta, a képzés során olyan szaktudást szereztek a hallgatók, amit akkor használhatnak ha bármilyen informatikai rendszer védelmét kell megoldani. Mint mondta az ilyen jellegű feladatok bármilyen területen megjelenhetnek.
– A hallgatóink több mint 90 százaléka a diploma megszerzése után kevesebb, mint egy hónap alatt munkába tud állni, azon a területen, amin a diplomát szerezte. A nálunk futó képzések keresettek, persze ez is a célunk. Ami a kiberbiztonságot illeti, ha ma kétszer, vagy háromszor ennyi hallgatót bocsátanánk ki a piacra, akkor se lenne elegendő, úgy ilyen szempontból ennek a képzésnek lesz és van jövője – nyilatkozta az egyetem rektora.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, fontos, hogy a vajdasági fiatalok versenyképes tudásra tegyenek szert, a vajdasági magyar oktatásnak pedig feladata, hogy ilyen nevelésben részesítse a fiatalokat.
– Fontos, hogy legyen egy olyan képzési központ, amely folyamatosan megpróbál megfelelni az igényeknek, amely új tudást, új kézségeket hoz ide az anyanyelven. Közelebb hozva ezzel a tudást azokhoz, akiknek az életkörülményei nem olyanok, hogy elmenjenek oda, ahol a felsőoktatási intézménynek a székhelye van. Fontosnak tartom, hogy a tudást hozzuk közel azokhoz, akik igénylik a tudást, illetve, hogy olyan felsőoktatási képzési rendszerünk legyen, ahol nem az oktatók képezik a központot, hanem a hallgatók. Ennek a legjobb bizonyítéka a VM4K – fogalmazott Pásztor István.
A VM4K a műszaki irányzatok mellett számos más olyan szakirányon is lehetőséget biztosít a továbbtanulásra, mint amilyenek a mentálhigiénés és a művészeti képzések, melyek jelenleg is zajlanak az intézményben.