2024. április 24., szerda
PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL

Milyen a rossz és milyen a jó anya?

Kedves atya!
Én vagyok a világon a legrosszabb anyuka. Az anyám szerint is. Szeretnék változni. Cs.

Korunkban rossz anyának tartják azt a szülőt, aki fegyelmezi a gyermekét, a legrosszabbnak pedig azt, aki mindenki iránti szeretetre tanítja. Ugyanakkor jó anyának azt tartják, aki kényezteti a gyermekét, a legjobbnak pedig azt, aki agresszióra neveli.

Azt, hogy egy anya rossz-e vagy jó, a legrosszabb-e vagy a legjobb, az mutatja meg, hogy a gyermeke mivé válik: rossz, nagyon rossz emberré-e, vagy jó, jószívű emberré. Ahogyan azt, hogy egy fa rossz-e vagy jó, a gyümölcséről lehet felismerni, ugyanúgy, hogy egy anya rossz-e vagy jó, a méhének gyümölcséről lehet meglátni.

Ezt a mércét Jézus állította fel. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárányok képében jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok. A gyümölcseikről ismeritek fel őket. Vajon szednek-e a tövisről szőlőt vagy a bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Tehát a gyümölcseikről ismeritek fel őket.” (Mt 7,15–20)

A gyümölcs-kritérium alapján a rossz anyuka az, aki kényeztet, aki mamakedvencet nevel, mert méhének gyümölcse, a gyereke hitvány, mihaszna ember lesz, a legrosszabb anyuka pedig az, aki verekedésre tanít, mert méhének gyümölcse, a gyermeke bűnöző, gonosztevő lesz. Hány anyától lehet hallani azt a rémült felkiáltást: „Miben hibáztam, hol rontottam el, hogy a gyerekem ilyet tett, ilyen lett?”

Az biztos, hogy a rossz, a rosszul nevelő anyuka az, aki mindenben elkényezteti a kedvencét: kíméli minden fáradozástól, áldozathozataltól; nem szab neki semmiféle szabályt, nem követeli meg a kötelességek teljesítését, nem kéri számon a mulasztásokat, nem szólítja fel megjavulásra; megenged neki mindenféle üres semmittevést, káros szórakozást, féktelen élvezethajhászást; kielégíti minden kívánságát, elhalmozza mindenféle ajándékkal. Az ilyen gyerek, amikor felnő, munkaképtelen lesz, egy lusta, mihaszna, pipogya, gyáva, hitvány „anyámasszony katonájává” válik, aki még az egértől is megijed; aki senkiért nem vállal felelősséget, fáradozást, áldozatot, aki élősködő pazarlóként, a világ lustájaként éli le az egész életét.

És az is biztos, hogy a legrosszabb, a legrosszabbul nevelő anya az, aki megvetésre, kigúnyolásra, kihasználásra, becsapásra, bántalmazásra, verekedésre tanítja és biztatja a gyerekét: „Ha téged bántanak, ne hagyd magad, üssed, ahol csak éred, verjed agyba-főbe, ne sajnáld!” Az így nevelt gyerekből elvetemült, gátlástalan gazember lesz, könyörtelen bűnöző.

Szintén a gyümölcs-kritérium alapján a jó anyuka az, aki jó gyereket nevel fel, olyat, aki tisztességes és derék. És a legjobb anya az, aki dolgos embert nevel fel, olyat, aki másokért fáradozik, másokat boldogít.

A jóra nevelés abból áll, hogy az anya nem kényezteti a gyerekét, nem kíméli fáradozástól, áldozathozataltól, nem enged meg neki üres semmittevést, káros szórakozást, féktelen élvezethajhászást, nem elégíti ki minden kívánságát, fegyelmezi és munkára tanítja. Az ilyen gyermekből dolgos ember lesz, szorgalmas, derék, értelmes, bátor, edzett, megbízható.

A legjobb nevelés abból áll, hogy az anya a gyerekét Isten parancsainak a megtartására, a krisztusi szeretetre, az emberek megsegítésére tanítja. Az ilyen gyerekből az emberiség jótevője lesz, árvák, nincstelenek, elhagyottak megsegítője.

Regőczi István (1915–2013) katolikus pap, egyházi író az emberiség nagy jótevője volt, többek között árván maradt gyerekek megsegítője, és az maradt még holta után is.

2020-ban, a Covid évében Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita létrehoztak egy alapítványt, amelyet az akkor már megboldogult Regőczi Istvánról neveztek el. Ez a Regőczi Alapítvány hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosít azoknak a gyermekeknek, akik a koronavírus-világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket, hiszen fiatalok százai maradtak árvák vagy félárvák. Ezeket a gyermekeket gyászukban segíteni, életükben támogatni kellett. Azzal az ötlettel, hogy az alapítványt Regőczi Istvánról nevezzék el, Áder János és felesége, Herczeg Anita feltárták, hogy ez a pap, aki földi életében annyi árvának volt a jótevője, most az égből folytatja ezt a jótékonykodást, több mint kilencszáz árva kisgyermeket és kamaszt boldogít.

Regőczi Istvánt erre az emberiségre kiterjedő jótékonykodásra az édesanyja tanította meg, aki így a legjobban nevelő anyukának bizonyult. A jótékonyságra való nevelésnek egy történetét maga Regőczi István írja le Az Isten vándora című önéletrajzi könyvében (29–30. oldal):
„Szomorú tél elé néztünk. Nem volt még rendes lábbelink sem, se télikabát, se pulóver. Édesanya csak harminc pengőt keresett havonta, és ebédet kapott bent a kórházban. Amit csak lehetett, megvont magától, és egy lábasban mindig hazahozta.

Egy este sugárzó arccal lépett be.

– Gyerekek, ma ünnepi vacsora lesz. Képzeljétek, mi történt! Ahogy kiléptem a kórházból, nagyon siettem, megcsúsztam, s a lábos tartalma, babfőzelék meg egy csülök, kiömlött a járda szélére. Meg is ütöttem magamat egy kicsit, de az keserített el a legjobban, hogy oda a vacsora. Egy úriember készségesen felsegített. Megütötte magát? Fáj valami? – kérdezte.

– Jaj, nem is tudom – feleltem, de oda a drága főzelékem, s mi lesz most a vacsora a gyermekeimnek?

Az idős úr belenyúlt a zsebébe, erszényéből egy tízpengőst csúsztatott kezembe. Időm sem volt megköszönni, már elsietett. Azonnal bevásároltam minden jót.

Édesanyám mosolyogva rakta ki táskájának tartalmát. Nagy fehér kenyeret, szalonnát, felvágottat, vajat és sajtot. Ennyi sok jót már rég láttunk az asztalon. Édesanya hosszan ránk nézett, s ezt mondta:

Fiacskáim, ezt jegyezzétek meg, soha el ne felejtsétek! Nincs szebb ezen a világon, mint másokon segíteni, jó embernek lenni. Azután engem magához ölelt, s úgy suttogta, kedvesen: – Ugye, Pityukám, igyekszel mindig, hogy jó ember lehess?”

Ennek a nevelésnek köszönhetően Pityuka, Regőczi István mindig igyekezett jó ember lenni, és a legszebbet tenni ezen a világon: másokon segíteni.
Vasárnap egy háromgyermekes család részt vett a szentmisén, amelyen az a jézusi evangélium hangzott el, hogy „Vendégségbe ne a gazdagokat hívjátok meg, akik ezt viszonozzák, hanem a szegényeket, akik ezt nem tudják viszonozni.” A szentbeszéd tanításában nagyon kihangsúlyoztam, hogy „Boldogok lesztek, ha ingyen adakoztok a rászorulóknak.” A hétéves kisfiú, aki kinőtte a kiságyát, amit a szülők el akartak adni, amikor hazaértek a miséről, azt mondta anyukájának: „Ne adjuk el a kiságyamat, hanem ajándékozzuk oda egy szegény gyereknek!” Az anyuka helyeselte. A következő napokban a kisfiú boldogan mondogatta: „Ingyen adtuk oda a kiságyamat Jenőkének, ingyen adtuk oda!”

Ebből a kisfiúból is az emberiség egy nagy jótevője lesz.