2024. április 18., csütörtök

Mindenki számára elérhetővé kell tenni a művészetet

Magyarcsernyén művésztelep, festőtábor zajlik

Az ember, ha nyitott szemmel jár, sok érdekes dolgot felfedezhet. Ez történt velem is szerdán, amikor a borongós és a nálunk csak néha esős időt felváltotta a napsütés. Délután biciklire pattantunk a fiammal, és elindultunk a játszótér felé. Nagy meglepetés ért minket, de mindenkit, aki arrafelé járt. Néhány idegennek tűnő fiatal új köntösbe próbálta öltöztetni a játszótér falait. Párpercnyi álmélkodás és gyönyörködés után a sok idegen arc között felfedeztem egy ismerőst is, Hoffmann Delilát, aki most fejezte be az ötödik évét a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának a festőművészeti szakán, és a diplomamunkájára készül. Kérdésemre elmondta, hogy erre nem festményekkel fog készülni, mint általában a többiek, hanem egy művésztelepet szervezett Magyarcsernyén. Majd elmesélte, hogy az eredeti koncepció valami más volt, a játszótér falai csak mentőövként szolgálnak.

– Van egy Budvalenke nevű magyarországi kistelepülés, amelyet teljes egészében romák laknak. Egy nagyon elszegényedett, nagyon kieső település ez, ahol nincs munkalehetőségük az embereknek, ezért az egyik legszegényebb faluként tartják számon. Egy magyar képzőművész befestette a falut egy nagy csapat festővel, és turisztikai látványosságot teremtettek belőle. Épült egy közösségi ház is, úgyhogy látogatható is a falu. Engem igazából nagyon megihletett ez a történet, és eszembe jutott, hogy Csernyén és igazából egész Vajdaságban most nagyon sok olyan magyar család van, amelyik kivándorol, és már nem jönnek vissza. Arra gondoltam, hogy ez egy olyan dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmet. A barátom segítségével összeválogattunk huszonkét házat itt, amelyek romos állapotban vannak, de a homlokzatuk még olyan állapotú, hogy arra még lehet festeni. Dr. Tóth László, a helyi közösség tanácsának az elnöke nagyon kedvesen és nagyon lelkesen fogadta az ötletemet, de sajnos az időjárás közbeszólt – mesélte Hoffmann Delila, aki még hozzátette, hogy az eredeti tervek alapján 24-én érkeztek volna, és hogy augusztus 25-én indult volna a projekt, a rossz idő miatt viszont mindent újra kellett terveznie.

– Többen nem tudtak már eljönni később, esetleg csak egy-két napra, az az idő viszont nem lett volna elég arra, hogy egy ház homlokzatát kifessük. Akkor kezdtem azon gondolkodni, hogy milyen alternatívát tudnék kínálni azok számára, akik nagyon szeretnének eljönni. Akkor jött a tanácselnöktől az az ötlet, hogy ha megfelel, akkor fessük ki a játszótér falait, a régi rajzok egy része ugyanis már kifakult. A legtöbb motívumot megőriztük, tehát megmaradt az elefánt, mert nagyon kedves gyermekkori emlékek kötnek hozzá, a zebrát kicsit újragondoltuk, de a legtöbb helyen megmaradtak motívumok, esetleg kiegészítettük őket, új köntöst kaptak – avatott be a művész.

(Fotó: Vidács Hajnalka)

(Fotó: Vidács Hajnalka)

Csütörtökön délután már a játszótérre érkező gyermekeket is bevonták a festésbe. Delila tapasztalatai alapján elmondta, hogy a gyermekek nagyon szeretnek rajzolni és festeni is, csak lehetőséget kell adni nekik a kibontakozásra.

– Én sokszor szoktam gyerekekkel együtt dolgozni. A barátommal legális falakat szoktunk befesteni, tehát ilyen graffitiszintű munkákat készítünk, nem nevekkel, hanem mondjuk én sokszor lovakat, virágokat készítek, illetve bármit, amivel saját magamat elszórakoztatom. Sokszor csatlakoznak a gyerekek is. Amikor látják, hogy festünk, akkor teljesen bezsongnak. Ha a szüleik megengedik, akkor mindig nagyon szívesen várjuk a kicsiket, mert nagyon jókat tudnak festeni, és sokat tudnak hozzátenni az alkotásokhoz – avatott be Hoffmann Delila.

A gyerekek pedig érkeztek, és tényleg nem kellett őket noszogatni. Ahogy beléptek a játszótér kapuján, festéket, ecsetet ragadtak, és ami csak az eszükbe jutott, a falakra festették. Amíg interjúalanyom felrajzolt néhány skiccet egy kisebb lánycsapat számára, amit kifesthettek, addig elkezdtünk beszélgetni a festészet, illetve a művészet mai üzenetéről és a mai helyzetéről.

– A művészetnek van feladata, amit mostanában nagyon sokszor elfelejtünk. Az, hogy mostanra öncélúvá vált, az teljesen egyértelmű, tehát valaki lefest egy képet, és igyekszik azt eladni. A festmény ahhoz jut el, akinek van pénze, megvásárolja azt, és otthon tud benne gyönyörködni. Az utcai művészet bárki számára elérhető, aki végigsétál az utcán. Számomra a művészet lényege, hogy az mindenkinek örömet okozzon, hogy mindenki tudja élvezni azt, és hogy senki se felejtse el, hogy ő is képes bármiféle művészeti produktumra, még ha nem is gondolja úgy, hogy lenne hozzá tehetsége – fogalmazott zárásként Hoffmann Delila.