2024. április 20., szombat

Jövőbe látni

Nem ritka mostanában, hogy alaptalan riogatásoknak felülnek az emberek. Gyakran híresztelik, hogy hiány lesz valamiből, nem lesz elég, vagy az egekbe emelkedik az ára. Eddig még mindig kiderült utólag, hogy mégsem olyan fekete az ördög. Nem zárható ki ugyanakkor, hogy lesznek gondok, hiszen az ellátási láncok már az ukrajnai konfliktus előtt is szakadoztak. A jövőbe látás képessége egy-egy döntéshozó vagy politikus esetében most sokat jelenthet. De lehet-e ennyire turbulens időkben, ilyen bizonytalan körülmények között előrelátni. Sokak szerint, ha a jelenlegi helyzetet tekintjük válságosnak, akkor nem tudjuk, nem vagyunk tisztában azzal, mi következhet. Egy még komolyabb válság idejére olyan 21. századi modellekkel kell rendelkeznünk, amelyek tanultak a 20. század összes rendszerének minden hibájából. A 2008-as válság, amely megmutatta, hogy a globalizációnak, illetve a pénzpiacoknak a liberalizálása hová vezethet. Bizonyos tekintetben a problémát mind a mai napig nem oldotta meg a kapitalista világgazdaság, csak pénznyomtatással, mennyiségi könnyítéssel elnyomták a tüneteket. A mai napig tűzoltás folyik azon elmélet nevében, hogy szinte korlátlanul önthetik be a pénzt a gazdaságba. Miközben minden logika szerint ez előbb-utóbb inflációhoz vezetett. Sokan az energiaárak emelkedését okolják mindenért. A folyamatokra azonban úgy is tekinthetünk, hogy így kezdődött.

Már most ott tartunk, hogy könnyen kialakulhat egy olyan stagflációs válság, mint a 70-es években. Egyszerre lehet kicsi vagy nulla a növekedés, miközben emelkednek az árak.

TÁRSADALMI FESZÜLTSÉGEK

Kialakulásuknak mindig is kedveztek az ilyen időszakok. A gyűlölködés, a versengésből eredő frusztráció, a rasszista, kirekesztő magatartás ilyen időkben könnyen elharapózik. Nem szabad ugyanakkor az ökológiai válságot nem említeni, ami szintén súlyos következményekkel járhat. A modern kori megreformált kapitalizmusnak egyidejűleg kellene egyfajta globális gazdasági és egyben kulturális rendszerként működnie. A különféle természeti katasztrófák arra is rámutatnak, hogy ideje felfogni, a gazdasági növekedés határa a környezeti erőforrások szűkösségében keresendő. A gazdaságpolitika elsődleges szempontja egy ilyen perspektívából nem lehet más – a kisvállalkozói szinttől egészen a nemzeti és nemzetek feletti gazdaságpolitikákig –, mint a bolygó és a rajta egzisztáló társadalmak egészségének, kondícióinak megőrzése. Olyan „okos” cégekre és nemzetállamokra, azok élén olyan képzett és sokoldalú szemlélettel megáldott vezetőkre van szükség, akik döntéseik meghozatalánál figyelembe veszik a tényt, hogy mi is egy érzékeny egyensúlyon alapuló rendszer részei vagyunk. Nem a rövid távon történő profitmaximalizálás, hanem a hosszú távú fenntarthatóság és közösségi érdekek a fontosak. Bizonyos nézőpontból ez sajnos utópiának is tűnhet, de szemléletváltoztatás nélkül csak további gondokat generálunk.

NÉZZÜNK MÁSKÉPPEN A DOLGOK ÁLLÁSÁRA

Más feltételek alakultak ki időközben, így az újkori szemléletnek el kell térnie a neoliberális és a keynesiánus gondolkodók látásmódjától. A tapasztalataikat viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni. A gazdaságra is egyfajta élő szervezetként tekinthetünk. Ennek a szervezetnek az egyre gyorsuló keringését ma már az internet és az ott kialakuló közösségi médiaplatformok javítják. A mai modern kori kapitalizmusban azonban megfigyelhető, hogy az információ és a pénz keringése időnként már-már kórossá válhat. A folyamat sok esetben valójában nem a tökéletesebb verseny felé mozdította el a piacokat. Ellentmondásos módon, éppen a dereguláció révén önmaga serkentette azoknak a pénzügyi központoknak a kialakulását, melyek a profitot és a megtakarításokat is gyorsan elszívják a periferikus szereplőktől. Olyan változata alakult ki a kapitalizmusnak, amikor a hatalmas szereplők már túl nagyok ahhoz, hogy a piaci körülmények között esetenként természetesnek számító bukásuk, tönkremenésük megengedhető legyen. Nem ritka, hogy ezért mesterségesen is életben tartják őket. Jó példák erre a hatalmas bankok, pénzügyi intézmények, de a szintén gigantikus gépkocsigyártóknál és más ágazatokban is hasonló a helyzet. Az egészséges keringés visszaállítása ma már talán utópisztikus gondolat. Ijesztő lehet abba is belegondolni, hogy teljesen kizárjuk a piaci törvények hatásait és valami mesterséges rendszert hozzunk létre. Tudjuk a kommunista diktatúrák korábbi gyakorlatából, hogy ez milyen veszélyeket rejt. A modern kori kapitalizmusnak már csak „jóindulattal” nevezhető valamit azonban mindenképpen meg kell majd reformálni. A természeti erőforrások szűkösségét figyelembe vevő gazdasági tervezésre van azonban szükség, a  többi modell eleve nem lehet életképes a jelenlegi körülmények között.