2024. április 20., szombat

A csernobilinál is nagyobb katasztrófa lenne…

Az ukrajnai háború következtében egyre intenzívebbek a zaporizzsjai atomerőmű körüli bombatámadások. Ez Európa legnagyobb ilyen létesítménye.
Ilija Plećaš, a Szerbiai Nukleáris Objektumok közvállalat felügyelőbizottságának elnöke a szerbiai köztelevízió műsorában úgy fogalmazott, öngyilkos merénylet lenne bármilyen támadás, amely az atomerőművet érintené.
Plećaš szerint van okunk az aggodalomra. Szavai szerint a csernobili katasztrófánál is nagyobb tragédiát okozhatna, ha valaki megtámadná az atomerőművet. Hozzátette azonban, hogy az ilyen erőműveket elméletileg úgy tervezték, hogy sértetlenül kell, hogy átvészeljék a földrengéseket, vagy azt is, ha éppen egy repülőgép rázuhanna az objektumra. A nukleáris energia felhasználását vizsgáló nemzetközi ellenőrök azonban több erre vonatkozó bejelentés ellenére mindezidáig nem végeztek vizsgálatokat a zaporizzsjai atomerőmű környékén – tette hozzá. Ha találat érné az erőművet, az egyrészt sok ember halálát és hosszú ideig tartó sugárzást eredményezne, másrészt az áramtermelésben fellépő kiesés miatti energiahiány is súlyos károkat okozna – figyelmeztetett a szakértő.