2024. március 28., csütörtök

A fiatalok igénylik az effajta szórakozást

A Green Future Fesztivált pénteken meglátogatták a zentai önkormányzat képviselői, valamint Burány Hajnalka, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselője is. A községi elöljárók üdvözölték a kezdeményezést, örömüket fejezték ki a rendezvény sikere kapcsán. Ugyanakkor a szervezőknek tolmácsolták a lakossági észrevételeket, amelyeket megvitattak velük, mivel voltak olyan polgárok, akiknek az éjszakai pihenését zavarta a hangos zene. Ehhez egyébként csütörtökön az égiek is hozzájárultak, mivel a szél a város irányába vitte a hangot.

Juhász Attila, az önkormányzat községi tanácsának művelődéssel és oktatással megbízott tagja elmondta, hogy az önkormányzat nagyon örül annak, hogy Zenta ismét egy ilyen fesztivállal öregbítheti a hírnevét, és véleménye szerint a rendezvény fontos kiegészítője a község nyári programjainak. A lakossági észrevételek kapcsán elmondta, hogy mint mindennek, ennek is vannak ellenzői, illetve olyanok, akik szkeptikusan tekintenek a fesztiválra, de véleménye szerint az a legfontosabb, hogy mindkét oldal racionálisan gondolkozzon, és kész legyen a kompromisszumra. Rámutatott, hogy ha megvan a kellő párbeszéd, odafigyelés, akkor meg tudjuk oldani ezeket a problémákat, a szervezők pedig készséggel állnak a dolgokhoz, elfogadják a hangerőre, a sokáig tartó fesztiválozásra vonatkozó észrevételeket, és megpróbálnak rajta javítani, módosítani – jegyezte meg a községi tanácstag.

Burány Hajnalka hozzátette, hogy a zentaiak igénylik az effajta szórakozási lehetőséget is, főleg ebben az időszakban, mivel augusztus 12-én ünneplik Szerbiában az ifjúság napját.