2022. augusztus 18., csütörtök

Alkot-lak a Halász Csárdán

Két évvel ezelőtt Zentán egy lelkes társaság, beleunva a koronavírus-járvány okozta lezárásokba, gondolt egy merészet, és az egyiküknek a zentai Halász Csárdán lévő placcán egyfajta kézműves minitábort szerveztek a legkisebbek számára, így amíg a csöppségek a zentai Rozetta kézműves társaság és más kézművesek közreműködésével betekintést nyerhettek e foglalkozások rejtelmeibe, addig a szüleik is önfeledten tölthették el szabadidejüket.

Szépen, lassan készülnek a kézműves munkák
Szépen, lassan készülnek a kézműves munkák

Puskás Ferenc fafaragóművész alkotása
Puskás Ferenc fafaragóművész alkotása

A zentai Vis Tonalitet rockzenekar a jugoszláv újhullámos és rockzene klasszikusaival rukkolt elő
A zentai Vis Tonalitet rockzenekar a jugoszláv újhullámos és rockzene klasszikusaival rukkolt elő

Miután a tábor megrendezése telitalálatnak bizonyult, így tavaly már kétnapos „tiltott” táborral rukkolt elő az addigra már egy általuk megalapított civil szervezet, a Zentai Interkulturális Központ köré tömörülő társaság, és ezen a rendezvényen már a kézművesek és a fafaragók foglalkozásai mellett zentai irodalmárok is felolvasóestet tartottak, a rendezvény zenei részében pedig több közismert vajdasági zenész is fellépett, az estet pedig a helybeli sámándobkör és egy kiadós vihar zárta. Ezért nem is volt kérdéses, hogy bármi történjen, de az idén is megrendezik a tábort. Erre az elmúlt hétvégén került sor, különösebb támogatások híján, jórészt önerőből, ennek ellenére rendhagyó sikerrel. A helyszín ezúttal is az üdülőtelep elnevezésével azonos nevű hangulatos, közvetlenül a Tisza mellett lévő vendéglő udvarán volt, ahol délelőtt az előző évekhez hasonlóan a legkisebbek szorgoskodtak a kézművesmesterek irányításával. A közelben lévő füves terepen Puskás Ferenc és Füle Attila, az Ars Ligno Fafaragó Egyesület alkotói motorfűrészeik segítségével készítették el alkotásaikat egy-egy farönkből, a délutáni, illetve esti zenés, szórakoztató programrészt pedig Koncz Antónió óbecsei fiatalember nyitotta meg fergeteges elektromos orgonajátékával és énektudásával. Őt a zentai Szt. Longinusz Középkorú Hagyományőrző Egyesület derék vitézeinek és udvarhölgyeinek haditornász- és középkori táncbemutatója követte, majd pedig a Vis Tonalitet helybeli rockzenekarnak az egykori jugoszláv újhullám és rockzene slágereiből álló koncertje kezdődött, végül pedig Don Bimbó (Döme Zoltán) lemezlovas jóvoltából rockzenei válogatás zárta az estet.

Adsz egy pacsit?
Adsz egy pacsit?

Puskás Ferenc és Füle Attila fafaragómesterek motorfűrészeik segítségével álmodták egy-egy farönkbe alkotásaikat
Puskás Ferenc és Füle Attila fafaragómesterek motorfűrészeik segítségével álmodták egy-egy farönkbe alkotásaikat

Az óbecsei Koncz Antónió mindenkit lenyűgözött hangjával és zenélésével
Az óbecsei Koncz Antónió mindenkit lenyűgözött hangjával és zenélésével

A Szt. Longinusz KHE vitézei a középkori haditornák világába repítették vissza a közönséget
A Szt. Longinusz KHE vitézei a középkori haditornák világába repítették vissza a közönséget