2022. augusztus 18., csütörtök

Ellenőrzés alatt

Egy alkalmazás, amely javítja az önképünket, akadt meg a tekintetem az egyik internetes portál cikkén, majd tovább olvasva azt is megtudtam, hogy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő applikáció létrehozásának elsődleges célja az volt, hogy a segítségével a felhasználók ne az internet teljes népével, hanem csupán a barátaikkal és a közvetlen ismerőseikkel léphessenek kapcsolatba általa. Eddig nem is olyan rossz, gondoltam, bár azt nem értettem pontosan, miben rejlik az a fene nagy újítás, mégis úgy döntöttem, ennek bizony már a fele sem tréfa, érdemes tovább olvasnom a cikket. Csakhamar kiderült, hogy az alkalmazás állítólag mindennap küld egy értesítést a felhasználójának, ráadásul mindezt teljesen véletlenszerű időpontban teszi meg, miközben megnyílik egy ablak, megteremtve a felhasználója számára a fotókészítés lehetőségét, nem is akárhogyan, hanem a telefonja első és hátsó kamerájával egyszerre, vagyis azok, akikkel megosztja a fotókat, egyszerre láthatják őt is, meg azt is, ami éppen előtte van, feltéve persze, ha kíváncsiak rá.
A koncepció lényege, derült ki a cikkből, hogy ne összevissza szerkesztgetett képeket töltsünk fel a világhálóra, hanem inkább olyanokat, amelyek természetes élethelyzetekben ábrázolnak bennünket. Ezt szolgálja egyebek mellett az a beállítás is, hogy a fotókészítés lehetőségét előirányzó, véletlenszerűen megjelenő ablak két perc után bezárul, és erről az ismerőseinknek is jelentést küld az alkalmazás, amelyen belül ráadásul nem tudunk csak úgy összevissza bóklászni, mint más hasonló applikációkban, hanem nekünk is időről időre posztolnunk kell ahhoz, hogy láthassuk az ismerőseink bejegyzéseit.
Mindez szöges ellentétben áll a régebb óta használt, térségünkben is nagy népszerűségnek örvendő közösségi oldalak mechanizmusával. Azoknak az esetében ugyanis éppen az az egyik legfontosabb tényező, hogy minél különlegesebb képeket osszunk meg magukról, olyanokat, amelyek azt az érzést kelthetik másokban, hogy az életünk tökéletes, annak minden momentumára irigykedniük kell, és ez egyes kutatók szerint igen jelentős mértékben képes befolyásolni a felhasználók önértékelésének alakulását. Mondanunk sem kell, negatívan.
Azt persze, hogy az errefelé még mindig viszonylag újszerűnek számító alkalmazás meg az általa gyakorolt hatás pozitívnak tekinthető-e, vagy sem, nehéz lenne egyértelműen eldönteni. Első ránézésre leginkább felesleges, mondhatnánk, legalábbis a magunkfajtának, akik vajmi kevés időt szánunk arra, hogy önmagunkról tegyünk közzé képeket vagy egyéb tartalmakat a közösségi oldalakon, illetve akik vajmi kevés energiát fordítunk a legújabb trendek majmolására, mindenképp.
Ennyire azonban talán mégsem szabad leszűkíteni a potenciális felhasználók körét, hiszen akár tetszik ez nekünk, akár nem, kétségtelen, hogy a ma embere – különös tekintettel a ma fiataljára – már egyre inkább a különféle technikai eszközökön keresztül éli a mindennapjait, sőt, talán nem túlzás azt állítani, hogy – ahogyan Szűts Zoltán fogalmaz az Online – Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei című könyvében – a digitális kultúra, az internetes kommunikáció és média átalakítja az intimitás, a kapcsolatok és az identitás (az én) fogalmát, arról nem is beszélve, hogy a nyilvánosság előtt zajló lét – különösen a közösségi oldalak esetében – a mediatizált intimitás megjelenéséhez vezet, ami azért tekinthető igen komoly tényezőnek, mert az elmúlt években jelentős elmozdulást tapasztalhattunk a mediatizált kommunikáció hatékonyságának megítélése kapcsán, hiszen ma már egyre kevésbé vonhatjuk kétségbe a jelentőségét, kiváltképp akkor, ha abból indulunk ki, hogy az online identitás nem feltétlenül tekinthető egy konkrét határokkal rendelkező entitásnak, hanem sokkal inkább az jellemzi, hogy kialakulása során folyamatosan változott annak megfelelően, hogy a felhasználó milyen interakciót folytatott az online közösség többi tagjával.
Márpedig ha ebből indulunk ki, aligha vonhatjuk kétségbe azoknak a jelenségeknek a fontosságát, amelyek az online térben is meghatározhatják a felnövekvő generáció tagjainak mindennapjait. Az egyik kulcsmomentum talán itt is a tudatosság határmezsgyéjén való egyensúlyozásban lelhető fel, hiszen bár joggal merülhet fel a kérdés, vajon miért van szükség új alkalmazásokra ahhoz, hogy ne tegyünk meg valamit, aminek a megvalósítása egyáltalán nem bír kötelező erővel, csupán lehetőségként áll rendelkezésünkre – mivel ha ebből indulunk ki, akkor az élet egyéb területein is szükségünk lenne olyan gátló tényezőkre, amelyek megakadályoznak bennünket abban, hogy ne megfelelően, vagy ha úgy tetszik, ne rendeltetésszerűen használjuk fel a fejlődés újabbnál újabb vívmányait –, ugyanakkor már ennél a pontnál megkapjuk a választ a saját felvetésünkre, ha megfordítjuk a kiindulási pontot: Ha már az élet egyéb területein is szükségünk van minderre, akkor miért éppen ezen a területen ne lenne? Hiszen ha képtelenek vagyunk önmagunkat kontrollálni, akkor bizony kénytelenek vagyunk másoktól elvárni, hogy ellenőrizzenek minket, mert bármennyire is szeretjük a szabadságot, valamiféle kontrollra azért mégiscsak szükségünk van. Nem is annyira az önképünk javítása, mintsem inkább a saját fejlődésünk érdekében.