2024. április 19., péntek

Több mint harminc százalékkal drágulhatnak a lakodalmak

A növekvő infláció miatt az ősztől tervezett rendezvények és lakodalmak nagyjából 30-35 százalékkal fognak többe kerülni a tavaly leszerződött árakhoz képest – erről Boško Bubanja, az Ivent industrija elnöke nyilatkozott a Nova Ekonomija lapnak.

Bubanja azt is hozzátette, hogy a covid alatti korlátozások miatt a rendezvényszerezés iparága csak 2024-re tud visszaállni a járvány előtti szintre. Becsléseik szerint a világjárvány előtt mintegy 1000 cég dolgozott ebben az iparágban, most pedig feleannyi van a piacon. A bevétel kiesése ellenére pedig továbbra is fizetniük kellett különböző kiadásokat.

Elmondta, hogy az egy éve tervezett eseményeket jelenleg még az akkori szerződési áron bonyolítják le, de a drámai áremelkedések miatt az őszre tervezett árak 30-35 százalékkal lesznek magasabbak.