2024. május 10., péntek

Kevés a dolgozó, sztrájkolnak a nyugat-német klinikákon

Már több mint két hónapja sztrájkolnak a dolgozók a német egyetemi klinikai központokban az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban.

Hat intézményben a munkaterhek csökkentését követelik – írja a Szerbiai RTS. Azt nyilatkozták, nem a nagyobb fizetésért, hanem azért sztrájkolnak, hogy több munkást foglalkoztassanak a klinikák. Így több idejük jutna a betegekre, színvonalasabb ellátást tudnának nyújtani – nyilatkozta az egyik aneszteziológus ápoló. A dolgozók a sztrájk mellett is ügyeletet tartanak. A kölni klinikáról az egyik egészségügyi nővér azt nyilatkozta, már évek óta tart ez az állapot, de a covid alatt vált elviselhetetlenné. Több mint 10 műtétet kellett eddig elhalasztani, de arról is beszámoltak, több beteg úgy halt meg, hogy még sokáig betegágyiakon maradtak, mivel nem volt ki foglalkozzon velük. A klinika vezetői 100 napos ultimátumot kaptak arra, hogy kollektív szerződést kössenek a dolgozókat képviselő szakszervezettel.

Az illetékes tartományi egészségügyi miniszter Karl-Josef Laumann támogatja az egyetemi klinikák dolgozóit, közölte azt is, hogy a kormány hajlandó kollektív szerződést kötni. Ám arra is felhívja a figyelmet, hogy a munkaerőpiacon hiány van az egészségügyi dolgozókból, így nem tudják, kiket helyeznek majd munkába.