A Vajdasági Vágta egy igen népszerű lovas rendezvény, amelyre évről évre nagyszámú vendég látogat el. A híradások teli vannak a zsokékkal és a lovakkal, a háttérben azonban még sok ember dolgozik azon, hogy minden zökkenőmentesen történjen. Bizonyára kevesen tudják, hogy a vágtán versenyző összes lovat egy kishegyesi patkolókovács-mester, Szőke Róbert patkolja. Ez most a kishegyesi patkolókovács története.
Kishegyesen mindenki tudja a Szőke családról, hogy „lovas család”, vagyis a ló mindig jelen van a család életében. Így nem csoda, hogy Szőke Róbert kiskora óta foglalkozik lovakkal, és a hivatása is hozzájuk kötődik.
– Apa ötven évnek ezelőtt kezdte az ügetősportot, akkor vette az első lovat, és végül ez egy családi hagyomány lett nálunk. Öten vagyunk fiútestvérek, és mindegyikünk folytatja ezt. Korábban versenyszinten, de az utóbbi időben már csak hobbiként, ugyanis ebből nem lehet megélni. Elmondható, hogy lovak között vagyok, szinte amióta járni tudok. Kiskoromban 8–10 ügető lovunk volt, és nekem amolyan istállófiú szerep jutott. Trágyáztam, söprögettem, esetleg kivittek magukkal jártatni a lovat, és így lassan rám ragadt a tudás a lovakról. Mind nagyobb dolgokat csinálhattam a lovakkal, és egyre komolyabb szintre jutottam.
Róbert még mindig részt vesz ügetőversenyeken (Lakatos János felvétele)
– Amikor befejeztem a középiskolát, nekiláttam ezt a sportot hivatásként űzni. Aputól minden fiútestvérem kapott egy-egy ügető csikót, és azzal azt csináltunk, amit akartunk. Én egy kancát kaptam, ami lesántult, úgyhogy azzal nem tudtam mit kezdeni. De mivel már pénzkereső voltam, vettem magamnak egy ügető csikót, és azzal jártam versenyre. Volt olyan, hogy a szomszédtól kértem pénzt a nevezéshez, mert a fizetésem elköltöttem, de versenyezni akartam a lovammal. Mondtam a szomszédnak, hogy délután megadom, ha nyerek. Hála istennek, amikor kölcsönkértem, akkor mindig nyertem is. A családon belül jött először ez a patkolás dolog is, mert mi nem vittük kovácshoz patkolni a lovakat, hanem apa mindig maga csinálta. Engem elkezdett jobban érdekelni ez a dolog, mert amit csinálok, azzal sosem vagyok megelégedve, tökéletesíteni akarom – magyarázta Szőke Róbert.
Hol tanultad meg komolyabban ezt a szakmát?
– Amikor eredményeket értem el a lovammal, akkor elmentem egy istállóba dolgozni. Ott volt tíz ügető ló, amelyeket magam edzettem, patkoltam, és a versenyen is én hajtottam. Így egy kis gyakorlatra tettem szert patkolásból. Ezek középszerű lovak voltak, és sokat kellett segíteni az ügető jármódjukon, mivel ez a legnehezebb jármód. Ezeknél a lovaknál nagyon körültekintőnek kellett lenni a patkolásnál, és elkezdett olyan mértékben érdekelni ez a dolog, hogy szemináriumokra kezdtem járni. Nálunk nincs patkolókovács-iskola, ezért a saját pénzemet költöttem arra, hogy fejlesszem a tudásom. A szemináriumokon sokat megtanultam a patkolásról és a patabetegségekről is, amiről korábban nem volt tapasztalatom.
Szőkéék udvarában mindig is voltak lovak (Lakatos János felvétele)
Mikor kezdtek érkezni a felkérések a patkolásra?
– Ahogy említettem, lovakat készítettem fel, patkoltam és hajtottam, és lassan jöttek az eredmények is. 2015-ben azzal az istállóval az 5. legjobb ügetőtréner lettem Szerbiában 180 közül, és a 6. hajtó a 190 közül. Azokkal a nem túl minőségi lovakkal ez egy nagyon szép eredmény volt. Így hallottak rólam, és meghívtak problémás lovakhoz patkolni. Többé-kevésbé sikeres voltam, és ennek szájról szájra híre ment. Azt az istállót aztán otthagytam, mert szerettem volna hazajönni, mivel közben összekerültem a feleségemmel, és a gyermek is úton volt. Úgy gondoltam, hogy itthon folytatom az ügetősportot, de ez nem sokáig tartott. Hoztak hozzám lovakat panzióba edzeni, de ezt nem sokáig csináltam, mert anyagilag nem igazán volt kifizetődő. A napok múltak, a pénz meg nem jött, gyakorlatilag a semmiért dolgoztam. Ekkor álltam át teljesen a patkolásra, az ügetőkkel befejeztem. Van ügető lovam, mert szeretem, de nem vagyok már aktív tréner. Hajtóként még részt veszek versenyeken, de patkolókovács lettem, amit napi szinten csinálok.
A patkolókovács munka közben (Lakatos János felvétele)
Mennyi munkád van patkolókovácsként?
– Napi hat-hét lovat patkolok, ami elég sok. Ennek fele is elég lenne egy patkolókovácsnak, de nem nagyon tudok senkit sem visszautasítani. Ha hívnak, akkor megyek, de annyi ló összejött, hogy többet már nem tudok vállalni, nem győzöm. Sok helyre járok, patkolok többek között Magyarországon a Kincsem Parkban a Prolongo istállónak, amely az egyik legjobb ügetőistálló Magyarországon. A másik istálló egy galoppistálló, az Álmodó istálló, ahol mellettem egy vajdasági tréner is dolgozik, Maronka Gábor. Az ottani munkámnak köszönhetem az egyik legszebb eredményemet. Egy első osztályú galopplovat patkolok, amivel eljutottunk Rómába, egy group 3-as versenyre, ami azt jelenti, hogy Olaszországban a legjobb lovak között szaladhatott. Egy 60 ezer euró összdíjazású versenyen a harmadik lett, ami nagyon komoly eredmény. Én is ott lehettem vele, és közben körülnéztem, hogy más kovácsok hogyan dolgoznak. Ugyanezzel a lóval Milánóba is eljutottunk, ahol szintén sok újat tanultam. Úgy érzem, hogy azzal a patkolási tudással, ami nekem van, bárhol a világban meg tudnám állni a helyem. De nem vágyakozom ki külföldre, mert szeretek itthon lenni. Itt is meg tudok élni abból a pénzből, amit keresek. Nem vagyok nagyravágyó, és a családom is ide köt.
Idehaza is vannak megbízásaid?
– Nálunk is patkolok ügető és galopplovakat, amit szinte egész évben csinálok, mert márciustól októberig vannak versenyek. Patkolok ugró- és hobbilovakat, sőt van, hogy szamarat is. Azt tudni kell, hogy az ügető és galopplovakat négy-öt hetente újra kell patkolni, úgyhogy ez egy folyamatos munka. Épp ezért nem tudsz annyit vállalni, mert körbeérsz, és újra kell menni ugyanazokhoz a lovakhoz. Összesen mintegy 250–300 lóval dolgozom, rendszeresen patkolom és körmölöm őket. Már ismerem ezeket a jószágokat, és a lovak is engem.
Manapság a patkókat is számozzák, mint a cipőket (Lakatos János felvétele)
Nehéz munka ez?
– Régen minden patkolókovácsnak volt egy inasa, de én egyedül dolgozom, mert ez a szakma is fejlődött. Ehhez a munkához jó kondíció kell, az elején fizikailag is megviselt. Fájt a hátam, meg más problémák is megjelentek, de azóta beleedződtem. Ez a munka nemcsak szakmai tudást igényel, hanem fizikai erőnlétet is. Egyszer olvastam, hogy a patkolókovácsot a világ legnehezebb fizikai munkái között tartják számon. Ezt érzem is néha.
A patkókat is te készíted, mint ahogyan régen csinálták?
– Van még, aki maga készíti a patkókat, de ebben a modern világban odáig jutottunk, hogy meg lehet venni méret alapján. A patkók is ugyanúgy meg vannak számozva, mint a cipők. Csak le kell mérni a ló patájának a nagyságát, és ahhoz képest vesszük a patkót. Régen sok lovat meleg vasalással patkoltak, ma viszont a sportlovakat, főleg az ügető és galopplovakat csak hidegen vasalják. Nem melegítik fel a patkót, és sütik rá a patára, azt legfeljebb ugró- vagy hobbilovaknál csinálják. A patkót sem kovácsolják, de vannak kivételes esetek, amikor specifikus patkóra van szükség. Például a láb állása, hibás pata vagy valamilyen sérülés miatt. Ezeket a speciális patkókat tűzön kell kialakítani, de én ezt annyira nem csinálom, mert nincs rá időm. Elsősorban olyan lovakat patkolok, amelyeket hidegen kell vasalni.
Róbert több időt szeretne a családnak szentelni (Lakatos János felvétele)
Patkókovácsként szép eredményeket értél el. Mik a terveid, hol szeretnél lenni öt év múlva?
– Azt szeretném, hogy öt év múlva kicsit kevesebb megbízásom legyen, mint most. Szeretném a munkát valamelyest visszafogni, hogy több időm jusson a családra. Utazni is szeretnék, kicsit körülnézni a világban. Ha messzebbre nem is jutok el, de itt a közelben szeretnék látni dolgokat, helyeket, mert múlik az idő. Általában csak hétvégén vagyok itthon, mert annyi a munka. Sokszor szombaton is dolgozni kell, és ha verseny van, akkor vasárnap is megyek. De ahova tudom, oda a családot is viszem, mert még picik a lányok, és szeretnék minél többet velük lenni.
A lányaid szeretik a lovakat?
– Igen, szeretik, de én nem várom el, hogy lóbolondok legyenek, mint én. Szeretném, hogy lássanak más dolgokat is, és ne érezzék úgy, mintha ez kötelező lenne nekik. Szeressék a lovakat, de ha lehet, akkor más dolgok felé irányuljanak. Itt az udvarban mindig lesz ló, így közel lesznek hozzá, de nem gondolom, hogy ezzel kellene foglalkozniuk. Magyarországon sok zsokélány van, főként az ugrólovaknál, de most még féltem a lányaim, mert picikék.
