2022. július 4., hétfő

Minden falusi agglegény keresztje

Falusi gyerekként, harminc felett, meglehetősen nagy kihívás visszamenni az otthoni környezetbe, pláne lakodalmakba, úgy, hogy még nem nősültem meg.
Egy időben még szimpatikus is volt civakodni a szélesebb értelemben vett család idősebb tagjaival azzal kapcsolatban, hogy mikor vezetek valakit majd én is oltár elé.

– Amúgy is nehéz természeted van, idősebb korodra pedig csak még kiállhatatlanabb leszel. Most találj valakit, hogy az képes legyen megszokni téged. Meg neked is lejjebb kéne engedni az elvárásaid, az is megnehezíti a dolgod – mondta egyszer egy önjelölt szakember a családból, éppen valami nagyobb összejövetelen, ahol végig az aggatott neki, hogy teljesen egyedül jelentem meg az eseményen.

– Pont azért: túl kiállhatatlan vagyok már most is, még egy kaktusz meg egy aranyhal sem maradna meg mellettem – válaszoltam vissza akkor még viccesen.
Azonban, ahogyan az idő múlik, egyre nehezebben tudok jó pofát vágni az ilyen okoskodáshoz.

Biztos pont az idő múlásában kell keresni ezt a problémát. Teljesen igaza volt az idős rokonnak amikor azt mondta, hogy az ember az idő múlásával csak még kiállhatatlanabb lesz. Tehát, nemcsak én lettem türelmetlenebb és keserűbb, hanem az öregedő retyerutya is elviselhetetlenebbé vált.

Persze, nem mindenkire vonatkozik ez. Például, mindkét nagymamám elfogadta azt, hogy nem követem a „falusi normát." Persze, látszik rajtuk, hogy nem hagyja őket teljesen nyugodni a dolog, de elfogadják, mert más választásuk nincs.

Őszintén, azt nem állítom, hogy teljesen hidegen hagy a téma. Viszont, ahogy elnézem a válási statisztikákat (meg az égbeszökő ingatlan-, termék- és ügyemanyagárakat), úgy érzem, hogy ha valamikor nem jó, akkor pont most nem jó az időzítés.