2024. március 28., csütörtök

Hetente annyit kereshetnek a szakmunkások, mint a diplomások havonta

A statisztika azt mutatja, hogy bár a szakmunkások sokkal többet kereshetnek, mint egy egyetemi végzettséggel rendelkező személy, mégis a gyermekek inkább a gimnáziumot választják továbbtanulásként, mint a szakközépiskolákat. Jelenleg három százalékkal többen iratkoznak gimnáziumba, mint tíz évvel ezelőtt.

A diákok 15 százaléka választja a három éves iskolákat, míg a gimnáziumot 30 százalékuk, a négyéves középiskolát pedig 60 százaléknyian.

A Szerb Köztársasági Gépésziskolák Szövetsége akciót indított a Szerbiai Autószervizekkel együtt a szakmák népszerűsítése érdekében: iskolákat látogatnak meg, és ismertetik a gyerekekkel a szakmai hivatás előnyeit.

Siniša Kojić, a Szerbiai Gépésziskolák Szövetségének elnöke a Szerbiai RTV-nek kijelentette, hogy nálunk hiányoznak a szakmunkások, a legkeresettebbek között vannak a lakatosok-hegesztők, a gépjárműszerelők, az ipari szerelők és a gépkezelők. Hozzátette, hogy ezek annyira keresettek, hogy a diákok az iskolapadból egyenesen a munkahelyre mehetnének, és már 17, 18 éves korukban elhelyezkedhetnének.