2024. április 20., szombat

Maraton a Fruška gorán

Az idén is több ezren jelezték részvételi szándékukat

A hagyományos sportrendezvényt az idén május 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap tartják meg, immáron 45. alkalommal.

A népszerű eseményen több ezer résztvevőre számítanak a szervezők, nagy számban jönnek majd gyermekek és fiatalok is. A rendezvény fő célja az egészséges életmód és a természetvédelem népszerűsítése, valamint a térség kulturális, történelmi örökségének megismertetése.

A Vasutas (Železničar) Hegymászó Egyesület a Fruška gora Nemzeti Parkkal együttműködve 19 pályát készített elő, amelyek közül öt versenypálya, a többi pedig rekreatív jellegű ösvény. A maraton 9 órakor kezdődik Popovicán, a futamokra a helyszínen lehet jelentkezni 7 órakor, interneten viszont folyamatosan.

Az elkövetkező napokban változékony időjárást jósolnak, ezért a szervezők azt tanácsolják, legjobb, ha vastag cipőt, esőkabátot és váltásruhát hoznak magukkal az indulók. Arra is emlékeztetnek, hogy a szokásos víztartályokat, amelyeket Újvidék város, valamint Inđija és Ruma önkormányzatai biztosítanak, az idén is kihelyezik. A rendőrségen kívül a résztvevők biztonságára a mentőszolgálat tagjai és a Vöröskereszt önkéntesei is vigyáznak péntektől vasárnapig.

A Városi Közlekedési közvállalat tájékoztatása szerint az idén is szerveznek autóbuszjáratokat a maraton résztvevői számára. Szombaton Popovicára 5.45 és 10 óra között indulnak az autóbuszok a vasútállomásról, azaz a 71-es és 74-es számú járatok megállóhelyéről. Az autóbuszok megállnak majd a Limáni parknál, azaz a Szabadság híd lábánál lévő buszmegállón, Kamenica központjában, valamint a vojinovói útkereszteződésnél is, amennyiben marad még hely a felszállóknak.

A maraton végén a popovicai Majdan utcából indulnak vissza a városba az autóbuszok egészen 22 óráig, majd az utolsó járat éjfélkor. Vasárnap szintén lesznek autóbuszjáratok, amelyek a vasútállomásról indulnak 10 órakor és 10.40-kor, míg visszafelé 15 órakor. A futószám miatt a 74-es busz elhaladási útvonala némileg megváltozik.