A Perem Magyar Színházi Egyesület február 4-én, szerdán 19 órától mutatja be Adán a színházteremben a Különóra zongorára című egyfelvonásos komédiáját, amely könnyed hangvétellel, humorral és váratlan fordulatokkal ígér szórakoztató estét a közönségnek. A belépő az előadásra 350 dinárba kerül.
Ada
Az Azori-szigetek II.: Vulkánból született óceáni kultúra – ízek, kövek, imák és örökzöldek címmel kerül sor Kalmár Ákos vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő úti beszámolójának folytatására február 5-én, csütörtökön 17 órától Adán a színházteremben.
A néptánccal és népzenével foglalkozó adai Vadvirág Hagyományápoló Kör az idén lesz harmincöt éves, amit jubileumi programsorozattal kívánnak megünnepelni. Varga Lívia, az egyesület elnöke elmondta...
A Moholi Családok Egyesülete (Mocse) ünnepséget szervez a házasság világnapja alkalmából február 8-án, vasárnap 15 óra 30 perces kezdettel Moholon, a Csobolyó Művelődési Egyesület székházában, ahova várják a kerek évfordulós házaspárokat. A szervezők arra kérik az érdekelt házaspárokat, hogy részvételi szándékukat február 1-jéig jelezzék személyesen Világos Tibornál, illetve a következő telefonszámon: 062/265-002.
A napszámosok tavasztól őszig dolgoznak a határban, ahol különféle kétkezi mezőgazdasági munkát végeznek. Ebben kulcsszerepet játszik a bandagazda, aki összefogja a napszámosokat, felfogja a gazdál...
Az adai Szarvas Gábor Könyvtár tizenkettedik alkalommal hirdette meg a magyar kultúra napja alkalmából az Olvasásra fel! című képzőművészeti és könyvajánló pályázatát, amelynek végeredményét hétfőn...

