2024. március 28., csütörtök

Megbírságolták a brit kormányfőt

Pénzbírságot rótt ki Boris Johnson brit miniszterelnökre kedden a londoni rendőrség a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt zárlatok idején tartott partik miatt.

Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője és Sadiq Khan, London ugyancsak munkáspárti polgármestere a Scotland Yard döntésének bejelentése után lemondásra szólította fel a konzervatív párti kormányfőt.
Ed Davey, a harmadik legnagyobb országos parlamenti párt, a Liberális Demokraták vezetője keddi nyilatkozatában követelte, hogy a kormány soron kívül hívja össze a tavaszi szünetét töltő parlamentet és a képviselők tartsanak bizalmi szavazást Johnsonról.
A londoni miniszterelnöki hivatal keddi bejelentése szerint a rendőrség Johnson feleségét, Carrie Johnsont, valamint Rishi Sunak pénzügyminisztert is megbírságolta.
A múlt év végén és az idei év elején egymás után kerültek nyilvánosságra értesülések arról, hogy Johnson hivatalában a szigorú járványügyi korlátozások idején több kerti partit, társasági összejövetelt is tartottak.
Az akkoriban érvényben volt, Boris Johnson kormánya által elrendelt angliai járványellenes intézkedések értelmében kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást. Az ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult. A rendőrség keddi közleményéből nem derült ki, hogy Johnson és felesége, illetve Sunak melyik összejövetel miatt kapott bírságot. Az azonban már korábban ismertté vált, hogy 2020. június 19-én születésnapi ünnepséget tartottak Johnson tiszteletére a Downing Streeten, és ezen a rendezvényen mindhárman jelen voltak, a miniszterelnöki hivatal hozzávetőleg harminc munkatársával együtt.

A korlátozások idején tartott partik ügyében két párhuzamos vizsgálat indult.
Az egyik, amelyet Sue Gray, a brit közigazgatási szolgálat magas beosztású tisztviselője irányított, tizenhat rendezvényre terjedt ki. A Gray-vizsgálat  január végén megjelent előzetes, 12 oldalas összefoglalója egyebek mellett megállapította, hogy "nehéz indokot találni" az összejövetelekre olyan időszakokban, amikor a kormány a mindennapi életvitelt széles körben korlátozó intézkedések elfogadására kérte a lakosságot.
A vizsgálati jelentés leszögezte azt is, hogy a kérdéses rendezvények legalább egy része súlyos mértékben megsértette a kormány meghatározó posztjain dolgozóktól elvárt magas szintű normákat és azokat az előírásokat is, amelyekhez az adott időszakokban a brit lakosság egészének tartania kellett magát.
A dokumentum szerint vezetési és megítélésbeli hibák történtek "különböző kormányhivatali szinteken különböző időszakokban", és a vizsgált összejövetelek, rendezvények között voltak olyanok, amelyeket nem lett volna szabad megengedni.
A Gray-vizsgálattal párhuzamosan indult, még mindig tartó rendőrségi vizsgálat tizenkét esetre terjed ki, és a Scotland Yard az eddig feltárt bizonyítékok alapján közölte kedden, hogy köztes intézkedésként "ötvennél több" bírságot rótt ki.
A rendőrségi közleményből nem derült ki a megbírságoltak kiléte, de a londoni miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy köztük van Johnson és felesége, illetve Rishi Sunak pénzügyminiszter is.
Boris Johnson a modern brit politikatörténet első olyan, hivatalban lévő miniszterelnöke, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtanak.
A kormányfőtől már a botrány kipattanása után is folyamatosan követelték az ellenzék képviselői, hogy távozzon tisztségéből. Johnson egyetlen válasznyilatkozatában sem zárta ki ennek lehetőségét, de eddig minden esetben arra hivatkozott, hogy meg kell várni a rendőrségi vizsgálat eredményét.