2024. május 10., péntek

Világelsőként a salakra

Annak ellenére, hogy nem játszik, Novak Đoković továbbra is tartja a ranglista első helyét. A szerb Miami után is az élen marad annak köszönhetően, hogy az orosz Danyiil Medvegyev nem jutott be az elődöntőbe. Đokovićnak újabb két hétre szavatolt az első hely, tehát az április 11-ei salakos rajtján Monte-Carlóban az egyes számú kiemelt lesz.

Miomir Kecmanovićnak csak egy kis szerencse hiányzott, hogy legyőzze a spanyol Carlos Alcarazt, és Miamiban bejusson az elődöntőbe. A szerb a döntő játszmában 5:4 és 30:15-nél volt két pontra a győzelemtől, majd a rövidítésben 5:3-ra vezetett, de ekkor Alcaraz zsinórban négy pontot nyert. Medvegyev már az első játszmában is 2:5-re állt a címvédő lengyel Hubert Hurkacz ellen, de rövidítésre mentett, amit követően a lengyel a második játszmában fölényesen nyert, és az éjjel az elődöntőben Alcarazszal játszott. A nőknél nem volt meglepetés az elődöntőben, a négyszeres Grand Slam-bajnok Naomi Oszaka az olimpiai aranyérmes Belinda Bencicet, a hétfőtől világelső Iga Świątek pedig az amerikai Jessica Pegulát győzte le.

Hugert Hurkacz megőrizte Đoković elsőségét (Fotó: Beta/AP)

Hugert Hurkacz megőrizte Đoković elsőségét (Fotó: Beta/AP)

Sorsoltak a Davis-kupában, és kiderült, hogy az I. csoportban szeptemberben Magyarország Ukrajna vendége lesz, feltehetően semleges pályán. Az I. csoport 12 győztese jövő tavaszra a világcsoport selejtezőjében szerepelhet.

MIAMI. – Az 1000-es ATP-torna negyeddöntőjében: Alcaraz–Kecmanović 6:7, 6:3, 7:6, Hurkacz–Medvegyev 7:6, 6:3. WTA-torna, elődöntő: Oszaka–Bencic 4:6, 6:3, 6:4, Świątek–Pegula 6:2, 7:5.