2024. március 28., csütörtök
FIFA

Kalapok a jövő heti világranglista alapján

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntése szerint a jövő csütörtöki világranglista adja majd az alapját a válogatottak kalapokba osztásának a november 21-én rajtoló katari világbajnokság csoportsorsolásához, melyet jövő pénteken tartanak Dohában.

A FIFA a hivatalos honlapján megjelent keddi közleményben emlékeztetett rá, hogy a harminckét részt vevő csapat közül huszonkilenc lesz ismert a sorsolás időpontjában, mivel a két interkontinentális pótselejtező, valamint az ukrajnai háború miatt elhalasztott egyik európai pótselejtező győztesére később derül fény.

A FIFA közlése szerint a házigazda Katart, valamint a vb-részvételt jövő péntekig biztosító huszonnyolc együttest a jövő csütörtöki világranglistán elfoglalt pozíciók alapján rendezik majd kalapokba a sorsoláson. A vb-re nyolc négycsapatos csoportot alakítanak ki, Katar az első kalap első résztvevőjeként várja majd a sorsolást. Hozzá csatlakozik majd további hét együttes, mégpedig azok, amelyek a világranglistán a legjobb hét pozíciót foglalják el. A második kalapba a FIFA-rangsorban elfoglalt pozíciók alapján következő nyolc vb-résztvevő kerül, aztán következik a harmadik kalapba kerülő további nyolc együttes. A negyedik kalapba kerül majd az öt leggyengébb világranglistahelyet elfoglaló csapat, s hozzájuk csatlakozik a maradék három alakulat, a június 13–14-én Katarban sorra kerülő két interkontinentális, valamint a május–júniusi válogatottmeccsnapokon lebonyolítandó európai pótselejtező továbbjutója.

A FIFA azt is közölte, hogy az eddigiekhez hasonlóan minden csoportba csak egy csapat kerülhet egy-egy kontinensről, de ez alól kivétel Európa, mivel onnan tizenhárom válogatott vesz részt a vb-n. A nyolc csoportból így ötben két európai válogatott szerepel majd.

A vb csoportsorsolását jövő pénteken – magyar idő szerint – 17 órakor tartják Dohában.