2024. március 29., péntek
VÁLASZTÁSOK 2022.

Félidőhöz érkezett a kampány

A VMSZ reméli, hogy szavazatszám tekintetében sikerül megismételniük a 2020-as eredményt

Az április 3-ára kiírt, több szintű választások eddigi kampányát értékelte pénteki sajtótájékoztatóján Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki az ugyanaznap Magyarországon megtartandó országgyűlési választásról, valamint a VMSZ és a Caritas szabadkai szervezetének együttműködésében a kárpátaljaiak megsegítésére szervezett adománygyűjtő akciójáról is beszélt, valamint megindokolta, hogy a VMSZ miért támogatja Aleksandar Vučić államfőjelöltségét.

A VMSZ, a tervekkel összhangban, dinamikus kampányt folytat, jövő hét végével bezárólag 219 kampányrendezvénye lesz a pártnak, hangzott el. A kampány végéig jóval több mint 300 kampányrendezvényt terveznek, emelte ki, mondván, hogy a rendezvények látogatottak. A VMSZ politikusain kívül rengeteg polgár tiszteli meg jelenlétével a kampányrendezvényeket, mutatott rá a pártelnök, hozzátéve, hogy az összejöveteleken sok fiatalember és fiatal hölgy vesz részt. Szerinte ezt azért fontos kiemelni, mert sokan hajlamosak elsiratni a vajdasági magyar közösséget.

A magyarországi választásra kitérve Pásztor megismételte: „Arra buzdítják a szavazati jogukat gyakorolható vajdasági magyar kettős állampolgárokat, hogy ezt tegyék meg, és a Fidesz–KDNP-t támogassák. Nemcsak azért, mert a VMSZ és a Fidesz stratégiai partnerek, hanem azért is, mert az elmúlt három hatalmi ciklus azt bizonyította, a magyar belpolitikában a Fideszen kívül egyetlen politikai tényezőnek sincsen releváns véleménye a határon túli magyar közösségekről. Ha ezek esetleg mondanak is valamit a határon túli magyarokról, az korlátozó, megvonó és lebecsülő jellegű. Ebből mi nem kérünk. Így tenni kívánunk azért, hogy a Fidesz–KDNP negyedik ciklusban is kormányozhasson Magyarországon.

A magyarországi ellenzéki pártok közül egyedül az LMP keresett fel bennünket a kampány ideje alatt. Kizárólag az LMP-nek segítő és nyitott az alapállása a határon túli magyarok vonatkozásában” – jegyezte meg Pásztor István, mondván: „Aki bennünket még csak nem is lát, az számunkra nem lehet alternatíva. Azt tapasztalom, hogy bizonyos tényezők hozzák ide a magyarországi ellenzék egyik-másik prominens képviselőjét. Jöjjenek nyugodtan és magyarázzák a bizonyítványukat, ám ezt nem tartom jónak, mert szerintem kárt okoznak.”

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező vajdasági magyar állampolgárok akkor tudnak élni magyarországi szavazati jogukkal, ha feliratkoztak a választói névjegyzékbe, március 9-éig nem hivatalos értesülések szerint több mint 70 ezer vajdasági került fel a választói névjegyzékbe.

– Az a szándékunk, hogy segítsük a választást. Tudomásunk van arról, hogy a postavállalat külső segítséget fog kérni annak érdekében, hogy idejében eljuttassa a borítékolt szavazólapokat a címzettekhez. Bennünket is felkerestek, hogy arról tájékozódjanak, ki tudna ebben segíteni. Mi a CMH-t javasoltuk, hiszen utóbbi folyamatosan hasonló ügyekkel foglalkozik, valamint rendelkezik a szükséges területi szervezeti rendszerrel. Tájékozódtunk róla, hogy a levélküldemények elindultak. A jövő hét elejétől megközelítőleg ezer aktivistánk járja a terepet. Nem a szavazásban szeretnénk segíteni az embereknek, erről mindenki maga dönt, hanem abban, hogy érvényes szavazatokat adjanak át. Soha nem léptük túl a törvényesség határait, ezt most sem kívánjuk megtenni. Nekünk az az érdekünk, hogy a Fidesz–KDNP tisztán és megkérdőjelezhetetlenül nyerjen. Abban reménykedünk, hogy az emberek tömegesen élnek majd szavazati jogukkal és ismét sikerül elérni a 80 százalékos részvételi arányt – taglalta Pásztor István.

A VMSZ az egyetlen magyar politikai tömörülés, amelyik önállóan állított listát a szerbiai köztársasági parlamenti választáson, hangsúlyozta Pásztor, aki biztos abban, hogy a párt támogatottsága magas lesz. A VMSZ parlamenti jelöltlistájának támogatottságától függ, milyen legitimitási háttér áll majd a VMSZ mögött a következő parlamenti ciklusban az érdekérvényesítés szempontjából, nyomatékosította, hozzátéve, abban reménykednek, hogy szavazatszám tekintetében sikerül megismételniük a 2020-as eredményt

Az államfőválasztás tekintetében megismételte, a párt jelöltje Aleksandar Vučić jelenlegi államfő és az aktuális parlamenti hatalmi többség együttes jelöltje lesz.

A jövő hét elejétől megközelítőleg ezer aktivistánk járja a terepet. Nem a szavazásban szeretnénk segíteni az embereknek, erről mindenki maga dönt, hanem abban, hogy érvényes szavazatokat adjanak át – közölte a magyarországi választással kapcsolatban Pász

A jövő hét elejétől megközelítőleg ezer aktivistánk járja a terepet. Nem a szavazásban szeretnénk segíteni az embereknek, erről mindenki maga dönt, hanem abban, hogy érvényes szavazatokat adjanak át – közölte a magyarországi választással kapcsolatban Pász

– Hosszasan mérlegeltük a kérdést. Annak a lehetőségét elvetettük, hogy a VMSZ-nek önálló jelöltje legyen, ez nem az a pillanat, amikor ennek pozitív hozadéka lehetne. Ebben a pillanatban az az érdekünk, hogy a politikai stabilitás megőrzésének és a politikai viszonyrendszer fenntartásának, valamint a megkezdettek folytatásának a céljával hozzájáruljunk a mostani államfő győzelméhez az első fordulóban. Ezt az álláspontot egyértelműen kívánjuk képviselni, tetsszen ez valakinek, vagy sem. Ez nem ízlésbeli kérdés, hanem politikai és érdekekhez fűződő kérdés. Akkor is így gondoltuk ezt, amikor meghoztuk a döntést, ám az elmúlt két hét történései csak megerősítették a határozat megalapozottságát. Gazdag tapasztalatom van a politikai együttműködés területén, azaz van összehasonlítási alapom. A mostani köztársasági elnökkel lassan 13 éve együttműködünk. Ennyi idő alatt azt tapasztaltam, megbízható partner, aki tartja a szavát, aki megadja a bizalmat és a tiszteletet. Elemi érdekünk, hogy folytassuk ezt az együttműködést. Ha ehhez hozzávesszük mindazt, amit vele együttműködve sikerült megvalósítani a Szerbia és a Magyarország közötti együttműködés, valamint a két nemzet közötti megbékélés vonatkozásában, akkor mindez azt diktálja, hogy folytassuk a megkezdett együttműködést. Azt tapasztalom, hogy ha érzelmileg esetleg fenntartásai is vannak az embereknek, mégis értik mindezt – fejtette ki Pásztor István.

Adakoznak a vajdasági magyarok

A hétfőn kezdődő és vasárnapig tartó adománygyűjtéshez kapcsolódóan Pásztor István elmondta, hogy a több mint 60 településen kialakított gyűjtőpontokon eddig 533 adománycsomagot adtak át a polgárok. Ezzel egyidejűleg a Caritas szabadkai szervezetének a számlájára 1,8 millió dinár értékű pénzadomány érkezett. Vasárnap a szentmiséket követően a templomokban is lehetőség lesz adakozni, emelte ki Pásztor, hozzátéve, a Caritas a jövő hét folyamán juttatja el az adományt a szegedi Karitásznak, onnan pedig a Híd Kárpátaljáért segélyprogram keretében juttatják el azoknak, akiknek arra szükségük van.

A pénzbeli adományokat a szabadkai Caritas külön erre a célra nyitott bankszámlájára utalhatják a polgárok: 310-174229-65.