2022. január 17., hétfő

Új év, új én?

Amikor ezeket a sorokat írom, még kicsivel több, mint egy nap van hátra 2021-ből. A kollégáim éppen ebédszüneten vannak, így nekem is van egy bő negyvenöt percem magamra, no meg erre a pár gondolatra, amit papírra próbálok majd szenvedni az előttünk álló (az írás megjelenésekor pedig már pár napja elkezdődött) év kapcsán.

2021 nekem egy kicsit olyan volt, mint az azt megelőző év, csupán egy hangyányival kevesebb hisztériával.

2020-ban mindenki megtanult élni ezzel az istentelen járvánnyal. Ki tagadással, ki félelemmel. Mások érdektelenséggel figyelték a híreket, olvasták a megalapozatlannál megalapozatlanabb internetes kommenteket és mondvacsinált hírportálok „profi” jóslatait, exkuzív interjúit.

Megszoktuk a bizonytalant (persze hogy megszoktuk, Szerbiában élünk), sokan szembe is mentünk legnagyobb félelmeinkkel, mert az élet nem állított meg.

Tavaly már valamivel „normálisabb” lett a helyzet. Még a legellenállóbbak is végül felvették a maszkot, sokan még a védőoltásért is sorba álltak. Voltak, akik kényszerből és voltak olyanok is, akik úgy voltak vele, hogy ám legyen, ha ez az, amibe az este nyolc óra utáni szabadságuk kerül, felveszik az oltást.

Meglepően, tavaly a válságstáb szavainak súlya is kissé válságba került. Egyszerűen ebben a rendszertelen állami tragikomédiában már annyira megfáradtak a polgárok, hogy hidegen hagyták őket a szakemberek vészmadárkodásai.

Végül is érthető. Este nyolc után nem ülhet le étteremben vacsorázni az ember, de politikai csúcstalálkozókra eljárhat gond és maszk nélkül. Ott esze ágában sincs kedve támadni a vírusoknak.

Na de elég a múlt fájdalmaiból és a politikából.

Itt állunk az új év küszöbén. Ilyenkor valamiféle létpozitív gondolatmenetet kéne papírra vetnem, új lehetőségekről, újrakezdésekről és arról, hogy sohasem késő pozitív irányba fordulni.

Persze, ezekben a dolgokban mind hiszek. Viszont, ha valamire megtanított az elmúlt két év, az az, hogy a dolgok nincsenek naptárhoz kötve. Az élet, a sorsunk folyamatos mozgásban van. A nagybetűs élet sajnos nem a naptárhoz köti azokat az eseményeket amelyek megváltoztatják az életünket, és ha már mi akarjuk megváltoztatni a hozzáállásunkat valamihez, azt akár elkezdhettük volna tavaly novemberben.

Hogy mit is akarok pontosan mondani? Tavaly ilyenkor mindannyian azt hittük, hogy a járvány végre lelassul, és hogy 2021 karácsonyára a maszkok már csak rossz emlékek lesznek. Én azt hittem, hogy az állam meg fog koppasztani anyagilag, mint ahogy az összes szabadúszót az országban. Az első esetben sajnos, a második esetben szerencsére, egyik fogatókönyv sem teljesült be. Vírusból kaptunk még két „alfajt”, a szabadúszók pedig… Nekik új módszereket kellett kitalálniuk ahhoz, hogy ne fizessenek az államnak olyan szolgáltatásért, amelyet aztán nem élvezhetnek.

Vagyis, amit a fenti példával mondani szerettem volna, hogy bármi megtörténhet bármikor. Nemcsak a rossz, hanem a jó is. Az ember leteheti a cigit egy csütörtök este, miután már elszívott fél dobozzal. Egy hatalmas gyorskajás ebéd után is lándzsát lehet törni az egészséges életmód mellett, sőt, még futni is el lehet menni (hogy mennyire fog menni, az már egy másik dolog).

Az ember sorsa a saját kezében van, bármennyire is úgy tűnik néha, hogy a körülmények uralják az életünket. Rengeteg dolgot meg lehet változtatni magunkon vagy magunkkal kapcsolatban. Sok esetben olyan apró változtatásokat eszközölhetünk ki, amelyek aztán olyan dolgokra is hatással lehetnek, amelyekre előzőleg nem. És ha nem is gyökeresen, de sokszor a körülményeken is enyhítenek, elviselhetőbbé teszik őket.

Persze, természetesen érthető az is, ha valaki a dátumhoz köti a változásokat. Sokan igyekszünk szellemileg is minél jobban felkészülni a dolgokra, pláne, ha drasztikus változtatásokat szeretnénk kieszközölni.

Végül is az új év lehet új kezdet. De nem kell feltétlenül, hogy az legyen. Minden nap lehet egy új kezdet.