2024. március 28., csütörtök
KEVI

Kis közösség nagy karácsonya

Ünnepséget tartottak Keviben

Alkalmi műsorral várták a közelgő ünnepet szerda este Keviben. A faluban ez már hagyománnyá vált, és idén a műsor a Nagy karácsony elnevezést kapta.
Perpauer Attila, a Móra István Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy az idén is felléptek a helyi óvodások és a kisiskolások, emellett az egyesületen belül működő csoportok is, mint példéul a Bazsarózsa asszonykórus, a Jóbarátok tamburazenekar vagy a Szélforgók fiatalok csoportja. Ebben az évben egy különlegességgel is kedveztek az egybegyűlteknek: a szülői közösség alkotta bábcsoport A Mikulás kesztyűje című mesét mutatta be, amelyet Kopasz Ildikó óvónő rendezett.
Az ünnepi műsort követően ajándékokkal lepték meg a gyermekeket. A cipősdobozcsomagokat a Baptista Szeretetszolgálat biztosította, és Nyúl Zoltánék juttatták el a falu legkisebbjeinek.
A Móra István Művelődési Egyesület egész éves munkáját a magyarországi Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Magyar Nemzeti Tanács, Zenta Község Önkormányzata és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ támogatta.