2022. január 19., szerda

Nemsemleges

Új szót tanultam a minap a tévéből. Nemsemleges – ez volt az a szó, amely többször is elhangzott, és a szövegkörnyezetből egyértelműen kiderült, hogy nem arról szóltak, hogy valami vagy valaki nem semleges, azaz nem közömbös valami iránt, hanem valamilyen oldalra húz, valamelyik felmerült álláspontot támogatja. Ha két szóba írjuk, akkor ilyen jelentéstartalma van a szókapcsolatnak. Szófaji szempontból pedig ebben az esetben a nem tagadószó, a semleges pedig melléknév.

A szóhangsúlyból, az intonációból, no és az elhangzott szövegből azonban egyértelműen kiderült, hogy a nemsemleges egyáltalán nem azonos a nem semlegessel. Ránézésre csak egy apró helyesírási különbség van közöttük, az egybe- vagy különírás, ami egyébként, mindentől függetlenül ráirányítja a figyelmet a helyesírás nem éppen elhanyagolható voltára. Nem véletlenül ágálunk a helyesírási szabályok elsajátítása érdekében, hiszen, mint említett példánk is mutatja / mutatni fogja, komoly jelentésmegkülönböztető szerepet hordozhat egy-egy helyesírási megoldás. Mellesleg, a számítógépes helyesírás-ellenőrző program – legalábbis az én gépemen – még nem tud a nemsemleges, tehát az egybeírt szóról, és következetesen pirossal aláhúzva arra ösztönöz, hogy vegyem már észre, és írjam már külön végre a két szót.

Nem tehetem.

Az elhangzott tévébejátszásban ugyanis arról beszéltek, hogy a francia nyelv kapcsán egyesek arra tettek javaslatokat, hogy az elkövetkezendő időkben úgy kéne megváltoztatni a francia nyelvet, hogy csakis nemsemleges fordulatokat lehessen alkalmazni.

A fenti jelentésben a nem más szófajú és más jelentésű szó, mint az első, a különírt esetben. A nem itt nem határozószó, nem tagadószó, hanem főnév, és az „élőlények hím vagy nőstény, illetve férfi vagy női jellegére” utal, e „jelleg szerint elkülönülő élőlénycsoportra”, illetve „egyes nyelvekben a névszóragozást és egyeztetést megszabó nyelvtani kategóriára”. (Az idézőjeles szövegrészek az Értelmező szótár+ megfogalmazásai szerintiek.) Az elmondottakra nem is kell példát hoznunk, annyira természetes volt ez eddig. A gyermek neme: fiú vagy lány, férfi vagy nő, ez mindannyiunk anyakönyvi kivonatán fel van tüntetve. A nyelvtani nem is közismert fogalom számunkra. Iskolai tanulmányaink során pedig mennyi szenvedés forrása volt egyes idegen nyelvek megfelelő nemű ragozása, sőt, a német nyelvnél már a der, die, das megtanulása és a nyelvben meghatározott konkrét szavakhoz illesztése.

Nos, úgy látom, a modern genderszemlélet elérte a nyelvi struktúrákat is. Most már nem csak a biológiai nemünkkel van problémánk. Ha úgy tetszik, megtehetjük, hogy nemet váltunk – olvasom, hogy egyes országokban ehhez a társadalombiztosítás nyújt fedezetet. Érzékenyítő programok keretén belül már a szülőket is inspirálják kiskorú gyermekeik ilyen igényének támogatására. Az öltözködési, viselkedési kultúra már régen magán viseli a nemsemleges jegyeket: a farmeres, sportcipős fiatalokról távolabbról, de olykor még egész közelről sem lehet csalhatatlan bizonyossággal megállapítani, hogy fiúk vagy lányok, főleg ha a hajviselet sem segít ebben eligazodni. Tulajdonképpen a nyelvhasználat terén is felfigyelhettünk már korábban is bizonyos sajátosságokra ebben a vonatkozásban. Régebben elképzelhetetlen volt, hogy lányok úgy káromkodjanak, mint a fiúk, és olyan durva, nyomdafestéket nem tűrő szavakat használjanak, mint a kocsis. Ma már sajnos ez megszokott jelenség.

A nyelvhasználatra vonatkozó, a nyelvi struktúrát érintő javaslattal azonban most találkoztam először. Ez nagyon komoly dolog, hiszen minden nyelv kialakulása hosszú folyamat eredménye, és nem aktuális döntések folyományaként jött létre. Anyanyelvünket ez a kérdés szerencsére nem érinti, a magyar nyelvben nincsenek olyan nyelvtani kategóriák, amelyek szerint másképp kéne ragozni egyes szavakat, és nyelvtani nemüknek megfelelően kéne egyeztetni a különbözőképp toldalékolt melléknevekkel. Az általunk ismert európai nyelvek közül viszont elég sokat érint ez a javaslat. A németet, a szláv nyelveket is és bizonyára a franciát, hisz ennek kapcsán hangzott el a nemsemleges közlésmód új igénye.

Anyanyelvünkkel kapcsolatban a nemsemleges nyelvhasználat igényének legfeljebb a megszólításokban tudnánk – ha akarnánk – eleget tenni. A hölgyeim és uraim megszólítást a kedves közönség, tisztelt hallgatóim fordulat válthatná fel minden esetben. A tanár úr és tanárnő megszólítással bajban lennénk. Itt nem segítene a magyarországi gyakorlat szerinti Jenő bácsi-, Bea néniféle megszólítási szokás sem. Abban pedig nagyon reménykedünk, hogy nem jön vissza az az idő, amikor errefelé a tanár néptárs volt az általános (bár így a férfi tanárokat szólították meg, és nemsemleges szempontból ez megint nem jó), de a magyarországi Júlia bajtársféle megszólítás divatja is szerencsére örökre eltűnt a hatvanas-hetvenes évekkel – bár, ami azt illeti, ez nemsemlegességi nézőpontból igazán kifogástalan. Mi azonban egyelőre töretlenül abban reménykedünk, hogy ez a genderlendület nem forgatja fel fenekestül hagyományos világunkat, értékeinket, nyelvünket, kultúránkat.