2024. március 28., csütörtök

Adventi vásár Magyarkanizsán

Gazdag program pénteken és szombaton kicsiknek és nagyoknak

Ma nyitja kapuit a magyarkanizsai adventi vásár a felújított városi téren, a Fő utcán. Két napon át kirakodóvásár és különféle kísérőprogramok várják a látogatókat, mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Pénteken 16 órakor adventre hangoló dalokkal az Anima kórus nyitja meg a vásárt, ezt követően Karácsonyi álom címmel az általános iskolások rendhagyó karácsonyi műsorára kerül sor. 17 órakor Mácsai Mónika vezet közös játékos foglalkozást gyerekeknek és szülőknek a téren felállított fűtött sátorban, amibe bárki bekapcsolódhat, valamint 18 órától a Jingle Jazz Duó gondoskodik a jó hangulatról.

A szombati program 16 órakor kezdődik a Hol rejtőzik a varázslat? elnevezésű bábos kézműves-foglalkozással, Baráth Mária vezetésével, szintén a fűtött sátoron belül. 17 órától kreatív gyerektorna és játék várja a gyerekeket Sőreg Anitával. A Mikulás-futáshoz a bemelegítésre mindenkit 18 órára várnak, a rajt pedig 15 perccel későbbre várható. A szombati napot a Jazz&Roll mini ünnepi koncertje zárja majd 18.15-től.
A kísérőprogramok is igen gazdagok, hiszen lesz ünnepi kirakodóvásár, Muhi Zsuzsanna vezetésével mézeskalácsfestő műhely gyerekeknek, aminek a Turisztikai Információs Központ ad otthont, valamint a Kanizsai Karácsonyi Kukucskáló Kvíz elnevezésű játék is, általános iskolások számára. A játékra két-három fős csapatok jelentkezését várják mindkét nap 16 óra és 16.30 között a vásár területén.

A csapatok kézhez kapnak egy feladatlapot, amit ki kell tölteniük 18.30-ig, és be kell dobniuk a gyűjtődobozba, ehhez azonban fel kell keresniük a megadott helyszíneket a városban, és meg kell találniuk a kérdésekre a válaszokat. Akik helyesen töltik ki a kukucskáló kvízt, ajándéksorsoláson vesznek részt! A sorsolásra mindkét nap 18.30 után a vásár területén kerül sor. Lesz továbbá kiállítás a rajzklubban készült alkotásokból, szabadtéri betlehem az oromhegyesi Ulmus Egyesület jóvoltából.

Természetesen ételt és italt is kínálnak a helyszínen. A kisebbeknek forrócsokit, a nagyobbaknak forralt bort, valamint lángost, hot dogot, kürtőskalácsot és mindenféle finomságot.
Jótékonysági akció is lesz, a gyűjtést a Vajdasági jótékonysági licit csoport által felkarolt beteg gyermekek számára szervezik.