2024. március 28., csütörtök

Közadakozásból adventi koszorú

Adán a parkban készítik el a méretes koszorút – Szombaton közös gyertyagyújtás

A hétvégén kezdte meg Stoimenov Noémi vezetésével tizenkét helybeli önkéntes elkészíteni takarmánybálák és fenyőfaágak felhasználásával azt a négy-öt méter átmérőjű köztéri adventi koszorút, amelyet közadakozásból állítanak fel Ada központjában, a parkban. A héten már teljesen elkészül ezüstfehér színű díszítéssel és a gyertyákat helyettesítő kandeláberekkel a nagy méretű koszorú, amelyen november 27-én, szombaton 16 órakor ünnepélyesen meggyújtják az első gyertyát Szungyi Károly adai esperesplébános vezetésével.

– Kószó Krisztina keresett meg, hogy készítenénk-e adventi koszorút, elvállalnám-e a kivitelezését. Már régen megfordult nekem is a fejemben, hogy készíteni kellene Adán egy ilyet, de soha nem mertem meglépni, viszont a megkeresésre már könnyű volt rámondani az igenlő választ – mesélte Stoimenov Noémi. – Nagyon sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez és a gyűjtéshez, amelynek során Ada község lakosai és a külföldön élő adaiak összeadták az adventi koszorú elkészítéséhez szükséges összeget. Az adományokból 37 000 dinár és 135 euró gyűlt össze. A kezdeményező, Kószó Krisztina is felajánlott egy összeget, de erre már nem volt szükség, ezért ezt a rászoruló gyerekeknek adjuk. Az adventi koszorú négy-öt méter átmérőjű, és Adán a parkban készítjük el. Nagyon aranyos és lelkes segítőink vannak, akikkel a héten fejezzük be a koszorú díszítését, ezt követően a plébános ünnepélyesen átadja Ada községnek, és meggyújtjuk az első gyertyát. Négy darab kandeláber helyettesíti a gyertyákat, hogy a szél ne fújja el a lángot. A kandeláberek elemmel működnek, hogy ne legyen tűzveszélyes, és elkerüljük a balesetet. Mind a négy kandeláber egyforma színű lesz, a masni lesz majd különböző színű. Az adventi koszorún a díszítés alapszíne az ezüstfehér. A koszorú elkészítését azért vállaltuk el, hogy Ada szebb és barátságosabb hely legyen, és talán általa más is kedvet kap ahhoz, hogy szebbé varázsolja a környezetét. A legfontosabb, hogy együtt legyünk és együtt csináljuk. Ennek az üzenete az öröm, a béke és a szeretet, amit itt jelen van, és áthatja a tevékenységünket. Ezek közül az emberek közül egyet sem hívtam, mindenki jött magától, ami nagyon jó érzés, hiszen ezt a munkát szeretetben tudjuk végezni. Talán még többen csatlakoznak, és Ada még szebb lesz, még több helyen fognak karácsonyfát, adventi koszorút vagy más karácsonyi díszt állítani, ezzel még meghittebbé tesszük a kisvárosunkat és az életünket is – mondta az adventi koszorút készítő csapat vezetője.

A köztéri adventi koszorú készítői az adai esperesplébánossal

A köztéri adventi koszorú készítői az adai esperesplébánossal

Szungyi Károly adai esperesplébános megtekintette a köztéri adventi koszorú munkálatait, majd elmondta, hogy a karácsonyvárás, vagyis az adventi időszak négy hétig tart, és ebből az alkalomból különféle lelki előkészületek vannak.

– Külsőleg az adventi koszorú készítése és a négy gyertyának a meggyújtása ilyen előkészület. Hiszen minél több fény gyullad ki hetente a koszorún, annál közelebb kerülünk karácsony ünnepéhez, a teljes világossághoz, vagyis az Üdvözítő megszületéséhez. Ezt jelképezi az adventi koszorú. Számomra külön öröm, hogy idén elkészül a köztéri adventi koszorú a II. helyi közösség beleegyezésével, valamint Ada község önkormányzatának jóváhagyásával. Bízunk benne, hogy az elkövetkező időszakban Ada fénypontja és központi helye lesz, ahol az embereket az adventi koszorú is emlékezteti, hogy közeleg a számunkra legszebb és legfontosabb ünnepünk, a karácsony, amire lelkileg is fel tudnak készülni. November 27-én, szombaton a Szentháromság-templomban lesz egy rövid program elmélkedéssel. Ezen közreműködik a Szentháromság Gyermekkórus és az Aranykapu Művelődési Egyesület. Ezután átsétálunk a köztéri adventi koszorúhoz, ahol meggyújtjuk az első adventi gyertyát – nyilatkozta az adai esperesplébános.