2024. március 28., csütörtök

A vajdasági magyar tudomány ünnepe

Húszéves a VMTDK, a hétvégén tartották meg a konferencia idei előadásait és a kapcsolódó programokat

Voltaképpen egy helyét kereső „mozgalomként" indult, mára a vajdasági magyar ifjúság tudományos ünnepévé nőtte ki magát a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia.

A huszadik VMTDK megnyitóján szombaton, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának amfiteátrumában erre mutattak rá a rendezvény korábbi éveinek résztvevői, a Kristálygömb Díj nyertesei, akik saját pályájuk alakulásáról, a konferenciához kapcsolódó emlékeikről is beszámoltak.

Köztük Samu János Vilmos, Lázár Tibor, Telek Tamás, Holló Berta, Novák Anikó, Beretka Sándor, Pápista Zsolt, Vass Szabolcs, Oláh Tamás is videoüzenetben fogalmazta meg, mit jelentett számára ez a konferencia, hogyan terelődött annak is köszönhetően figyelme a tudományos munkára, s milyen jelentőséget tulajdonít a VMTDK-nak a vajdasági magyar fiatalok tudományos kutatásának fejlődése szempontjából.

Dr. Pfeiffer Attila, a tavalyi díjazott is sikeres munkát kívánt a konferencia résztvevőinek, s örömmel nyugtázta: a koronavírus-járványnak sem sikerült leállítani az itteni tudományos élet egyik legfontosabb rendezvényét.

(Fotó: Ótos András felvétele)

(Fotó: Ótos András felvétele)

Az idei konferencia központi témája, igazodva a fontos jubileumhoz: az idő. Összesen 115 fiatal jelentkezett, így az eddigiekben összesen 2463 előadója volt már a rendezvénynek, amely két évtizede fogja össze Szabadka és Újvidék magyar hallgatóinak tevékenységét, s von be a munkába előadókat a környező országokból is.

Színvonalas előadások színhelye a VMTDK, az új ismeretek szerzésének, szakmai kapcsolatok kiépítésének lehetőségét hordozza immár huszadik éve magában, állapította meg beszédében dr. Halupka-Rešetar Szabina rektorhelyettes. Nagyban hozzájárult az Újvidéki Egyetem többnyelvű intézményi fejlesztéséhez is, a szakmai kommunikáció előbbre viteléhez, tette hozzá.

Dr. Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségi tagja köszöntőjében elmondta, kiemelkedő teljesítmény áll a VMTDK mögött, az MTA figyelme mindenekelőtt azért szegeződik erre a konferenciára, mert itt jelennek meg a jövő magyar tudományának reménységei.

Az elmúlt húsz évben kialakult egy fontos háló, már nem az első szálak fonásánál tart a kezdeményezés, értékelte dr. Weiszburg Tamás, a magyar Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, aki hozzátette, nem a versenyen, a megszerzett okleveleken van tulajdonképpen a hangsúly: az emlékezetben majd a találkozások, szakmai viták, beszélgetések maradnak igazán meg. Egy erőteljesen változó közegben élünk, a tudás azonban állandóságot, eredményt, nyertes pozíciót jelent mindenkor, húzta alá.

A jelenlevőket üdvözölte dr. Horák Rita, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tudományügyi dékánhelyettese és dr. habil. Fogarasi György, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető-helyettese is.

Sneider Sára Ildikó, az újvidéki Európa Kollégium igazgatója kifejtette, a tudományok segítségével ismerhetjük meg igazán a körülöttünk lévő világot, ezért az általa képviselt intézményen belül is nagy szerepet tulajdonítanak a szakkollégiumi tevékenységnek. Üdvözlő beszédének végén dr. Gábrity Molnár Irén, a Kristálygömb Díj kuratóriumi tagja elismerő oklevelet adott át azoknak, akik már évek óta részt vesznek a VMTDK munkájában, szervezésében, köztük dr. Csányi Erzsébetnek, a tudományos bizottsági elnöknek is, aki mind a húsz évben egyengette a konferencia útját.

Csányi nyitotta meg az idei munkát, mint fogalmazott, a VMTDK bejárta az alkotás, szabadság, értékkeresés, játék útjait is, míg elérte mai szerepét, az elmúlt húsz év valójában a konferencia folyamatos megújulásának, változásának, tudatosodásának a története.

A plenáris ülést, szekcióüléseket követően szombat este átadták a Kristálygömb Díjat az idei kitüntetettnek, dr. Vickó Krisztinának az orvostudományok terén elért kiváló eredményeiért és VMTDK-s kiemelkedő szerepléseiért.

A Kristálygömb Díjat az idén dr. Vickó Krisztina érdemelte ki (Fotó: Ótos András felvétele)

A Kristálygömb Díjat az idén dr. Vickó Krisztina érdemelte ki (Fotó: Ótos András felvétele)

A pénteken művészeti programokkal indult, majd a szombati konferencia-napot követően vasárnap megtartott szervezői üléssel lezárult az idei VMTDK.