2022. augusztus 14., vasárnap

Gazdaság

Nem lesznek többé 10 eurós repülőjegyek

A magas üzemanyagárak miatt a 10 eurós repülőjegyek korának vége, a Ryanair átlagos jegyárai a tavalyi 40 euróról 50-60 euróra emelkednek a következő években – nyilatkozta a BBC-nek Michael O...

Kárpótolható még a veszteség

A szerb kormány csütörtökön eltörölte az étolajra vonatkozó exporttilalmat, így van még esély megőrizni az eddigi piacokat, és talán újak is meghódíthatók – áll a Szerbiai Gazdasági Kamara...

Az áramtermelés is az aszály következményeit nyögi

A kedvezőtlen vízügyi helyzet miatt Szerbiában és egész Európában veszélybe került a villanyáram-termelés, a legnagyobb problémát pedig az áramtermeléshez szükséges energiahordozók szállítása, azaz...

Tovább csökkent az üzemanyag ára

A kereskedelmi minisztérium honlapján megjelent információ szerint péntek délután 15 óra óta a gázolaj ára a töltőállomásokon maximum 207 dinár, a 95 oktános benziné pedig 180 dinár lehet. Ezek az...

Tovább emelkedik az infláció

A fogyasztói árak idén júliusban 12,8 százalékkal drágultak meg a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva – tette közzé a Köztársasági Statisztikai Intézet.

Rollereket vontak ki a forgalomból

Szerbiában 4-6 éves gyermekeknek gyártott rollereket vontak ki a forgalomból. A fogyasztókra veszélyes, hamisított termékek hazai rendszerének (NEPRO) közleménye alapján, egy Oxelo modellről van...