Szeptemberben ötvenegy elsős érkezik a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tantermeibe, akik közül tizennégyen informatikusnak, tizenheten matematikusnak, húszan pedig képzőművésznek tanu...
Zenta
Zentán a közgazdasági középiskolában 67 elsős kezdi meg a tanulmányait
A Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában is lezárult a beiratkozás. Zsíros Jankelić Anikó igazgatónőtől megtudtuk, hogy az intézményben biztosított a zavartalan tanévkezdés.
A Zentai Gimnáziumban éppen 150 évvel ezelőtt, 1876-ban kezdődött meg a tanítás, majd húsz év múlva nyílt meg az ötödik osztály, hogy aztán a 20. század fordulójától az intézmény főgimnáziumként fo...
A Zentai Egészségügyi Középiskolában az idén 75 elsős diák kezdi meg a tanulmányait a jövő héten – tudtuk meg Nagy Abonyi Zoltán igazgatótól. Mint azt kérdésünkre elmondta, az elmúlt évekhez hasonl...
Szombaton este Zentán egy kútba esett személyhez riasztották a zentai hivatásos és önkéntes tűzoltókat. A szemtanúk beszámolói szerint a mentőegységek kilenc óra tájékában megkülönböztető jelzéssel...
Néhány év után szombaton ismét sportnapot szerveztek Felsőhegyen, amelynek ezúttal a helyi futballpálya adott otthont. A versenyzők több kategóriában is összemérhették erejüket, tudásukat és pontos...

